Egyik nagy kedvencem a Kék című könyv, szerzője Tóth Viktória, aki az Országos Kéktúrát naiv lelkesedéssel és vacak felszereléssel kezdte. Miközben végigkalauzol Magyarország legszebb tájain, őszintén és humorosan bemutatja, micsoda kihívásokkal szembesül, aki komolyan veszi a célját, ha elkapja a túraszenvedély. Szintén nagyon szeretem a Vadon című filmet, melyben főhősünk (Reese Witherspoon) nulla túratapasztalattal és egy alaposan túlsúlyos hátizsákkal vág neki a 4270 km hosszú amerikai Pacific Crest Trail útvonalnak. A filmben van egy rész, mikor egy profi túrázó alaposan „kibelezi” főhősnőnk túrazsákját: kivesz belőle minden fölösleges és nehéz holmit, valamit néhány cucc helyett könnyebbet javasol. Azóta is erre a jelenetre gondolok, mielőtt útnak indulok.
A minimalista vagy ultralight túrázással azonban érdemes vigyázni, mert nincs benne határ: mindig van újabb, könnyebb, szuperebb holmi. Ám nemcsak a holmikon múlik a dolog, a józan ész is segít egyszerűsíteni. Például minek vigyek sátorrudat, mikor tele az erdő célnak megfelelő száraz ágakkal. Aztán minek a kispárna vagy az ülés a hajóba, mikor a vízhatlan csomagomra is ülhetek. Kilókat lehet spórolni, de azért van az a kényelem, ami még a józanságnak is határt szab.
Egynapos kalandra indultam vonattal és kerékpárral péntek délután Ercsibe. A csomagomban lapult többek között egy szuperkönnyű sátor a DD Hammockstól, valamint az Anfibio legkönnyebb csónakja, szintén könnyű, öt részre szedhető evezőkkel. Kitekertem a magas part tetején álló, felújított Szapáry-Eötvös kápolnához. A kápolnát bizarr módon csak egy szántóföld választja el a százhalombattai olajfinomítótól. Mindent betölt a város méretű üzem jellegzetes szaga és dübörgése, azonnal eszembe jutott róla a Gyűrűk ura Mordora. A kápolna mögött lépcső visz a hegyoldalban rejtőző Mária-kegyhelyre. Mélyen megérint ez a hely, megnyugszik a lélek. Régen bővizű forrás is fakadt itt. Meredek, löszfalba vájt lépcső visz le a Dunához, ahol már éhes szúnyogok várnak frissen zubogó véremre.
A magas vízállás miatt itt nem éjszakázhatok, gyorsan pakolom ki a csónakot.
Az Anfibio Nano packraft összecsomagolva akkora, mint egy közepes pillepalack (20x15 cm), súlya mindössze 83 dekagramm. Anyaga ragasztás nélkül hegesztett, uretánszállal szőtt nejlon, teherbírása 120 kg. Az ultralight cuccoknál megszokott zsákkal és szájjal kell koppanós keményre felfújni, nincs szükség nehéz pumpára.
Közepes termetű embernek éppen szűkös benne, és a hozzá kapható ülést most nem is hoztam el, inkább a farán fogok ülni. Ráadásul még a biciklit is rákötöm az orr rögzítő pontjaira, egy pici hevederrel. Otthon kipróbáltam, hogy az evezőlapát éppen hogy elfér a bicikli kerekétől. Öt részből álló, tekercselt üvegszálas, 48 dekagrammos Anfibio Fly lapáttal fogom hajtani. A lapátfej elég kicsi, igaz a csónak se túlsúlyos, szóval kíváncsi leszek, mire megyek majd vele. Csomagjaimat vízhatlan zsákba rejtem (Tatonka DrySack XL, 15 dekagramm), olcsó és könnyű jószág és jó sokáig tud úszni a vízen úgy, hogy közben a benne lévő holmi száraz marad. Mivel nincs külön felfújható ülésem, ami baj esetén mentené az egykamrás felépítésű hajótestet, elhoztam a Lalizas Delta övtáskába rejtett patronos mentőmellényem is. Röhejes, hogy az egy kilós mellény 20 dekával többet nyom a mérlegen, mint az egész hajó. De a vízirendőrnek legalább rá van írva, hogy szabványos és továbbenged.
A bicikli éppen a határon nyomja a kis kajak orrát, így ha nem raknám a farába a csomagom, egy nagyobb hullám valószínűleg beborítaná a Dunába. Beleülve aztán meglepően kezessé válik, velem együtt már jó a súlyeloszlás. A kerékpár szépen kiegyensúlyozza a rövid és könnyű csónakokra jellemző alternáló mozgást. A lapátok vékony, rugalmas vége érezhetően meghajlik a vízben, ami lassabb evezésre ingerel. Azonnal átszelem a folyót, de csak 3-4 km/órára képes ez a kis packraft. Milyen jó, hogy kivonták a forgalomból a szárnyashajókat, egyébként frászban lennék a csigatempómmal. A hullámzás ezzel szemben óriási élmény, a pufi felépítés nem engedi be a vizet, stabilan ülök, de közben a hullámnak minden részét érezni, igazi Rock and Roll!
A túlparton a komptól jóval lejjebb keresek szállást, a magas vízállás miatt ez nem is olyan egyszerű. Könnyebb dolgom lenne függőággyal, de majd legközelebb, most mást szeretnék kipróbálni. Éjszaka fázik a derekam, de most matrac helyett a felfújt állapotban felfordított kajak lesz a matracom a sátorban. A DD Hammocks szuperkönnyű és sokféleképpen variálható, kétszemélyes szúnyogsátrát hoztam magammal (A-Frame Mesh Tent). Súlya 73 dekagramm, anyaga egyrétegű vízhatlan tépésálló nejlon és finomszövésű szúnyogháló. Három bejárata van, ebből a legnagyobb, az oldalán, igazi panorámás kilátást ad. Egyszerű alakja miatt elég csak felhúzni két fa közé, mint egy függőágyat, majd alul négy cövekkel rögzíteni a sarkait. A rám szállt sötét miatt nem vacakolok a fákkal, az evezőt és a parton talált botot nevezem ki sátorrúdnak és hat cövekkel rögzítem le. Mivel fakoronán kívülre vertem a szállásom, a sátorra terítek egy minimalista ponyvát. (DD Magic Carpet XL, 25 dekagramm). Szerencsémre a szúnyogok hamar eltűnnek és a hajó anyaga is könnyen szárad, így hamar megágyazhatok.
A kétszemélyes sátorba bőven befér a kis kajak. Lefordítom, törölközőt terítek rá, hogy a derekam ne fázzon annyira. Szerencsére hálózsák helyett a téli szuperkönnyű Cumulus Comforter M400 tollpaplanomat hoztam magammal. Súlya 56 dekagramm. Télen a két szélét és a lábrészt össze lehet fűzni egy Thermarest matraccal és lazán ki lehet feküdni a mínuszokba. Nyáron nyitott takaróként a környezetemet is melegíti a jó lengyel libatoll által megtartott testhőmérséklet. Most az a próba, hogy vajon a felfújt hajótestben lévő levegőt is vissza tudja-e melegíteni annyira, hogy nem kell matracot hozni.
Felfújható csónakon nagyon jó fekvés esik, a talaj enyhe lejtését is eltünteti. Teljesen merev, de a puhaságot szabályozni lehet egy kis levegő kiengedésével. A derekam csak épp egy picit fázik, ami egyszer felkelt éjjel. A libatoll rendületlenül melegít, mint egy atomreaktor. A sátor bőven tágas, kitűnően szellőzik, nincs páralecsapódás, reggel mindenem száraz. Nagyon szeretek így belesimulni a természet ölébe.
Másnap a szigeti vízbázis partjait veszem szemügyre, part mentén ereszkedek Adonyig, ott összecsomagolom a hajót és biciklivel megyek a tassi halsütőig. Olyan rengetegen vannak ott, hogy lemondok az ebédről, s inkább kicsomagolom a hajót, hogy bevegyem magam a rácalmási Duna-ágak romantikus rengetegébe. Augusztusban kisvíznél már nem biztos, hogy be tudnék jönni, evezővel mérve most egy-másfél méteres a meder mélye.
Halra éhes vagyok, de a dunaújvárosi halászcsárda nem egy nagy szám, inkább továbbmegyek a Baracsi-csárdáig. Onnan kerékpárra váltok. A csárdától egészen hazáig repít a kiadós kecsegepörköltből nyert energia :-) A poén kedvéért a bicajozástba is beleviszek némi minimalista stílust. A meleg miatt elhagyom a szivacsbéléses nadrágot és jól szellőző futónadrágra cserélem, alsónadrág nélkül. A kísérlet bevált, mivel nem izzadtam a kényes pontokon, nem is törte az ülés a hátsómat. Továbbá bevetettem egy olcsó decathlonos vitorláscipőt is, ami nemcsak könnyű, de szintén nagyszerűen szellőzik és a pedálról sem csúszik le.
Összességében el kell mondani, hogy a minimalista túra csak részben kényelmes. Bár kevésbé volt megterhelő könnyű súllyal mozogni, a kis packraftot inkább rövidebb célokhoz vagy vadvízre ajánlom. Az viszont mégis extra pont, hogy stabilan elvitte a biciklit. A könnyű evező bár tényleg nevetségesen kis helyen elfér, túl kicsi és rugalmas a tolla. A sátor és a tollpaplan fantasztikus élményt nyújtott. Ám a csónaktest önmagában nem elég derékalj, ki kell egészíteni valamivel.