A Tiszai PET Kupa szervezői és önkéntesei közösségi adománygyűjtő programot indítottak Francz Béla javára, aki jelenleg egy elöregedett teherautóval küzd a hulladékszennyezés ellen a Tisza forrásvidékénél.

Az összefogásnak köszönhetően már az adománygyűjtés első öt napjában több mint négyszázan adakoztak, a felajánlások összege elérte a hárommillió forintot, a tervezett dupláját – közölte az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában Tamás Zsolt, a PET-kupa versenyigazgatója.

river 4269026 1280 pixabay

Elmondta, hogy még nem zárták le az adománygyűjtést, mert jobb kisteherautót szeretnének vásárolni a befolyt összegből Fracz Bélának, aki Kárpátalján, Kőrösmezőn, a Fekete-Tisza partján él, és egymaga küzd a tiszai hulladékáradattal. Az összegyűjtött hulladékot szelektálja és utána adja tovább, hogy visszakerülhessen a körforgásba.

Jelenlegi munkaeszköze egy UAZ, amely nagyon öreg, többet kell szerelnie, mint amennyit mozogni tud vele, és ez megnehezíti a munkáját.

Tamás Zsolt hozzátette, hogy eddig a Tisza magyarországi szakaszának megtisztításán dolgoztak, ezzel a kezdeményezéssel pedig már a folyó forrásvidékénél próbálják megállítani a szemetet.

Beszámolt arról is, hogy idén három PET Kupát rendeznek: a Tisza-tavi és a Felső-Tiszai PET Kupán kívül a Bodrogon is meghirdetik szemétgyűjtő, pillepalackból hajót építő akciójukat, mivel ebbe a folyóba is sok szennyezés érkezik Szlovákiából.

Emellett a környezetvédők több megbízást is kaptak: az ITM támogatásával tiszai ladikot készítenek műanyagból, valamint felkérték őket három kenus pontonkikötő építésére is a Tiszán.

Forrás:MTI

Fotó: pixabay

Comments powered by CComment