Hat óra felé ébredek föl. Egyesek a környező sátrakban már fent vannak, pakolgatnak. Kidugom az orromat a sátorból. Felhős, barátságtalan idő van. A fenébe! Egy előny azért van, totális a szélcsend. Felöltözöm. Reggelizni kellene valamit, de… A kajám Romiék Tranzitjában van. Basszus! Csak reménykedni tudok, hogy Romiék már fönn vannak és el tudom hozni a kaját az autóból. Felkaptatok a meredek domboldalon a Tranzithoz. A számításom nem jön be. Romiék még nem bújtak ki a sátrukból. A kocsi valószínűleg zárva. Kicsit várok, hátha ébrednek már. Mivel nem, ezért leballagok a domboldalon, vissza a sátramhoz. Ha kajálni nem tudok, akkor összepakolok, legalább ezzel megleszek.
Stari Brod - Reggeli életkép a táborban
Csomagolgatás közben a tegnap esti lengyel csapatból is előkerülnek páran. Egy fiatal srác mondja, hogy ő nem tudja, hogyan került vissza a sátrához. Teljes agyfogyatkozás volt nála. De látom rajta, hogy most semmi baja. Hiába – fiatalon én is jobban bírtam. Pakolgatunk, beszélgetünk. Minden bekerül lassan a hajóba. Újra felmegyek Romiékhoz. Már ők is fönt vannak, éppen eszegetnek. Csatlakozom hozzájuk, miután előszedtem az elemózsiámat a Tranzitból. Gábor is feljön reggelizni. Vajon mivel kezdjük az étkezést? A válaszon valószínűleg nem fogtok sokat gondolkozni.
Indulás előtt Stari Brodnál
Reggeli után már csak annyi dolog marad, hogy lemenjünk a partra és vízre lökjük a hajóinkat. Ma be kell öltözni esős időre, ugyanis már most elkezd csöpörögni. Spricdecket (vízhatlan kötény) is fel kell rakni.
8:30 van. A víztükör sima. A folyó gyakorlatilag áll, a színe zöld. Kajakjaink által keltett hullámok akadálytalanul futnak ki mindkét partig. Mélységes a csend. Kétoldalt magas hegyek zárják közre a folyót. Gáborral lassan, kényelmesen evezünk. Élvezzük az idilli körülményeket. A lélek megnyugszik. Bárcsak soha ne érne véget ez az állapot! Hosszú, egyenes szakasz után egy derékszögű jobb kanyar, mely jócskán kiszélesedik. A hely neve: Slap jezero. A baloldalon néhány ház, egy kis kápolna, hosszú, homokos partszakasz. De klassz! Itt sokkal alkalmasabb lett volna megszállni. Látjuk, hogy a románok innen eresztik vízre a hajóikat. Szóval akkor ők idáig jöttek tegnap! Okosan tették.
Ilyen nyugodt víz ritkán adódik
Kezd alakulni a kanyon forma
Néhol nagyon szűk a folyó part
Eltörpül az ember e gigászok között
Innen kezdve a Drina K irányban halad egy darabig és kezdetét veszi a híres Kanyon. A hegyek kétoldalt egyre közelebb jönnek, az eddig meredek hegyoldalak függőlegessé válnak. Zord sziklafalak zárják közre a folyót. Nincs part, nincs kikötésre alkalmas hely. Sárgás, barnás színű, kopár kőzet vesz körbe bennünket. Másutt tükörsima, hófehér a szikla. A fény is egyre kevesebb. Lélegzet visszafolytva, szájtátva, egyik ámulatból a másikba esve, bámuljuk ezt a csodát. Közben lassan lapátolunk, próbáljuk minden apró részletét felfedezni a természetnek. Akad bőven belőlük. Sziklarepedésből kinövő fenyőfák, melyek egész életük folyamán a kapaszkodj a túlélésért jut osztályrészül. Magasból alázúduló cérnányi vízesés, amely nem a Drinában landol, hanem eltűnik valahol félmagasságban. Szikla barlang, amelybe egy-két kajakkal be lehet evezni. Mellékág torkolat, melynek végén bővizű vízesés harsogva zuhan a folyóba. Egy helyen látom, hogy többen is összetömörülnek a bal parton. Itt is valami érdekes dolog lehet! Beevezek én is a szikla hasadékba, lassan. A víz nem mély, látszik a kavicsos alja. Egy hatalmas hal pihen a fenéken, egyáltalán nem zavartatja magát. Akár kézzel ki tudnám emelni. A hasadékban erős moraj jelzi, hogy itt egy vízesés lesz. Még mindig nem látszik! Többen vannak előttem. Akinek sikerül megpillantania a vízesést az hátrafelé evezve hagyja el a keskeny öblöt. Végül feladom, lemondok arról, hogy megnézzem, nem tudom kivárni a soromat.
Barlang
Felsorakozunk a vízesés megtekintéséhez
Vízesés
A víz világos zöld színű, még mindig nyugodt. Majd lassan elkezd fodrozódni. Egy bal kanyar után felerősödik a szél és elered az eső. Nekem elvileg neoprén spricóm van, ami persze nem az, de legalább annak árulták. Ez gyorsan kiderül, mert hamarosan kezdi megszívni magát vízzel, majd át is engedi. Igazán „happy” vagyok emiatt. A szél egyre jobban felgyorsul a kanyonban, akár egy szélcsatorna. A hullámok nem jelentősek, viszont egyre hidegebbnek érzem az átázott ruhámat. Az esőkabát véd a hideg ellen is, de az átázott kötény igencsak jól vezeti a hideget. Még 20 km lehet hátra, ha ez így folytatódik akkor akár komoly vese megfázást is kaphatok. Fel kellene húznom egy vízhatlan nadrágot és arra a kötényt. Igen ám, de kikötési lehetőség nincs. Mindenütt közel függőleges partok, kikötési lehetőség nulla. Mégis meg kell oldanom valahogy. Az időjárás eközben még zordabbra fordul. Rendesen esik, a szél erősen fúj, csavarja a lapátot az ember kezében.
Csak több kilométer múlva találok egy olyan helyet, ahol éppenhogy ki tudok evickélni a partra. Kimászom a hajóból, megkeresem a vízhatlan nadrágot, valamelyik rekeszben meg is találom. Felhúzom magamra, közben esik az eső, valamennyi jut a nadrágon belülre is. Ami persze már mindegy, mert minden ruhám át van ázva. Vissza kell ülnöm gyorsan a hajóba, mert abban legalább meleg van. A műveletet sikeresen végrehajtom, addig Gábor várakozik rám a folyó közepén. Együtt evezünk tovább.
Lassan közeledünk a mai végcélunk felé a Perucac erőműhöz. Még van 7 km. A duzzasztás miatt a folyó kiszélesedik, egy nagy tó válik belőle. A szél iszonyatos erővel száguld akadálytalanul a hatalmas víztükör felett. A hullámok egyáltalán nem elhanyagolhatók, ki kell mennem partközelbe, hogy kissé szélárnyékba kerüljek. A magas part jól felfogja a szelet, itt a hullámzás is csillapodik. Az utolsó bal kanyar után feltűnik az erőmű sötét tömbje. Kissé előtte a jobb parton felfedezzük Romiék kisbuszát a prikolicával egyetemben.
Lassan elérjük a Perucac erőművet
Megérkeztünk a kiszálló helyre
Az utolsó kilométer következik, úgy érzem, hogy sohasem érünk oda. Aztán végre mégis partra fut a hajó orra. Milyen a part? Mindenütt sziklák, figyelni kell, hogy hova lép az ember. Itt képtelenség kiskocsira tenni a kajakot és vontatni. Kézben kell felvinnünk a rampán. Nagyon nehezek a hajóink, nem a felszerelés miatt, hanem már fáradtak vagyunk. A rámpa közepén állnak a szerb határőrök. Mondom nekik, itt hajót letenni nem fogjuk, el kell vinni a rámpa tetejére, majd visszajövünk a személyi igazolvánnyal. Persze mindezt mutogatva. Bólint a finánc, hogy rendben. Így is teszünk Gáborral. Előbányásszuk a személyiket és visszük a fináncnak. Gyorsan beszkenneli egy kis kütyüvel, minden rendben. Beléptünk Szerbiába. Innentől kezdve már több határátlépés nem lesz. Most 15:30 van.
Hajóinkat felkötjük a prikolicára és várunk. Lesznek még túratársak, akik még valahol a vízen bolyonganak, az ő hajóikat is mi fogjuk szállítani a 3 km-re lévő táborba. Ahol most állunk az éppen az egyik bejárata a Tara Nemzeti Parknak. Tanulmányozom a kihelyezett ismeret terjesztő és tájékoztató táblákat. Tele szebbnél szebb tájfotókkal, kiránduló helyekkel, kilátópontokkal, túraösvényekkel, állat- és növényvilág ismertetővel. Mennyi felfedezésre váró hely! Ide vissza kell jönni jövőre! Gyalogosan, kerékpárral, autóval be akarom járni. Visszaülök a kisbuszba, evéssel, sörözéssel múlatjuk az időt. Aztán egyszer csak Dejan bevágódik az első ülésre és kiadja a parancsot: Idemo.
Tranzit + prikolica
A mai túra térképe
Buszunk elhalad a vizierőmű mellett, majd pár perc menet után befordul egy elhagyatott telephelyre. Barakkszerű épületek állnak itt egymással párhuzamosan, 0-12 m távolságra egymástól. Látszik, hogy régóta nem járt, vagy lakott bennük senki. Talán még a Tito időkből maradhattak itt, miután felépítették a gátat, a munkások levonultak. A szállások itt maradtak az enyészetre bízva. Ahol nem sáros kavicsos a talaj, ott térdig érő gaz virít. A folyóhoz közelebb eső részen, 5-6 m magas sitt dombok terjeszkednek. Később kiderült, hogy a közeli falvakból mindenki ide hordja az építési hulladékot. Mikor buszunk megáll a placc közepén, már sejtem, hogy mára ezt dobta a gép, jobb ha ehhez alkalmazkodunk. Sorolom, hogy mi nincs: ivóvíz, fürdővíz, WC bármilyen formája, villany, étkezési lehetőség, bolt, nyírott gyep, rend. Urbex feelingem van. Szerintem ők itt jól éreznék magukat.
Eveztem már Szerbiában még 2019-ben a TID-en. Akkor sikerült tapasztalatot szereznem a balkáni körülményekről. Így hát itt minden megbotránkozást kerülve fogtam neki a sátor építésnek. Ugyanúgy tettek Romiék, Gábor és a többiek. A terep kiválasztásnál a legfőbb szempont, hogy a legkevésbé szar helyet próbáljuk megtalálni. Sikerült.
Gábor rögtön nekikezd egy gulyás elkészítésének. Én is segítek neki, jobb dolgom nincs. közben beszélgetünk, iszogatunk. Romi megint elszórakoztat bennünket a szaftos, vicces történeteivel. Gyakorlatilag nincs olyan életkép, amihez ő ne tudna egy vicces sztorit társítani. Ez azért kellemes időtöltés. Elkészül a gulyás, eszünk, iszunk. Időközben az utolsó túratársak is beérkeznek, mindenki megtalálja a maga helyét.
Leballagok a partra. A folyó csak úgy száguld az erőmű alatt! Még a visegrádi szakasznál is gyorsabb. Akkor nincs is gond: holnap hamar elérjük a következő tábort, ha így haladunk. A parton még elintézem a szükségleteimet (más lehetőség nincs). Visszaballagok a cimborákhoz. Lengyel pajtásaink próbálnak csábítani egy görbe estére, diszkréten visszautasítom azzal, hogy a májamra még szükségem lesz a továbbiakban is. Valahogy eltelik az este. Besötétedik. Nincs értelme fennmaradni ezen a gettó helyen, inkább aludjunk egyet.