Vajas-fok

  • 52 km
  • Kalocsa – Duna
  • Hajózható

A Vajas Kalocsa folyója, majd patakja. A középkori Vajas Foktőnél szakadt ki a Dunából, és kelet felé haladva érte el Kalocsát, ahol délnek fordulva kb. 150 km hosszan nagyjából a Dunával párhuzamosan haladva, a mai szerbiai Bács és a horvátországi Valkóvár között torkollott vissza a Dunába. A Duna mederváltozásai miatt több helyen egybeesett a Duna egykori folyásával, több helyen lefűződések, úgynevezett fokok kötötték össze vele. Ma már zsilipek szabályozzák a folyását, ennek ellenére őrzi a régi magyar vízi világ jellegzetességeit, hangulatát.
Hossza Kalocsától az érsekcsanádi átemelésig (a Dunába) 52 kilométer, szélessége 10-15 méter, a víz elég mély és gyors folyású, nagyon tiszta. Túratervezők előszeretettel nevezik „titkos folyónak”, mert nagyjából ismeretlen, földrajzórán nem hallani róla, sőt a nevét hallva sem feltétlenül folyóvízre asszociál az ember (noha rávezethetné Siófok, vagy Foktő).
Érdekes érzés az „Ős-Dunán” evezni, különösen szép a Dusnok alatti kanyargós, erdei szakasz. Ez után úszó pontongát zárja el a medret, rajta átküzdve két lehetőség adódik: tovább egyenesen, a gátőrház-szivattyútelep mellett nem könnyen (kb. 600 m) átcipelni a Dunára, vagy derékszögben balra átemelni egy zsilipnél, és folytatni Ósükösd (kulcsosház, Dusnoktól 18 km) felé, esetleg tovább is. Beszerzési lehetőséget és vizes blokkal ellátott kempinget Dusnok (Kalocsától, a miskei út hídjától 28 km) kínál, amúgy természeti a táborozás.