Szép időjárásra virrad a mai napunk. Sehol egy felhő. A focipályán mindenki pakolászik, reggelizik. Ma biztos, hogy nem sietek. Gáborral megállapodunk, hogy ez egy laza nap lesz. 20 km a mai táv, fél kézzel megcsináljuk. (Igazából 26 km lett a táv, de ki számolja?!) Ennek megfelelően 10 órakor rajtolunk el, mi vagyunk az utolsók. Igencsak gyorsan folyik itt a Drina, a 10 km/h átlag biztosan meglesz. A víz szép zöld színű, kicsit örvényes, nem vészes. A bosnyák oldalon Zvornik belvárosa mellett haladunk el. Egészen rendben van ez a város, szép házakat, templomokat látni. Mostmár értem, hogy a szerb oldalt miért Mali Zvornik-nak nevezték el – sokkal kisebb, értelemszerűen.
Zvornikot elhagyva hamarosan lebombázott híd maradványai mellett haladunk el. A hídlábakat – úgy gondolták – hogy itt hagyják a folyóban, a hajóforgalmat biztosan nem fogja zavarni, mivel úgysincs. Azt azért aránylag gyorsan el kell dönteni, hogy melyik két pillér között haladjon el az ember, mert a folyó gyors, pillanatok alatt odaérkezik az evezős. A hídlábak közelében kisebb kavics zátonyt rakott le a folyó, a hajó alja majdnem érinti a medret.
A folyó mindkét partját fák övezik, majd távolodva sík rész következik, a hegyek már csak messzebb emelkednek. Ami furcsa, hogy a fák lombkoronáján nejlon zacskó darabok függenek, egy meghatározott sávban. Természetesen bárki kitalálja, hogy a vízszint valamikor olyan magasan volt, és éppen egy szemét lerakót önthetett el, onnan sodorta bele a sok szemetet a folyó. Ez felvetheti bárkiben a jogos kérdést, hogy mi a fenének a folyó mellé kell a szemétlerekót telepíteni? Talán egy fél óra múlva érünk el egy helyre, ahol a parton egy hatalmas markoló dolgozik. Mit ad Isten, éppen szemetet pakol föl egy nagy billencs kocsira. Tehát itt is van egy szemétlerakó! De, úgy látszik, hogy megjött az eszük és telepítik át egy másik helyre. Jogos az elismerés. A Balkánon is kezdik érezni, hogy ez így nem helyes, a folyó nem egyenlő a szennyvízcsatornával. Sajnos a nejlonzacskó díszítés még sok kilométer múlva is látható a fákon.
Feltűnik egy város a bosnyák oldalon. Alighanem Kozluk. Ide látszanak a mecsetek tornyai. A parton már csak ipari létesítmények vannak, nem túl vonzó. Ezután egy nagy jobb kanyar következik, nagyon vadregényessé válik a táj. A szerb oldalon hosszú homokos part látszik, a plaza. Később a folyó több ágra szakad, mi a jobb szélső ágat választjuk. Nagyon hangulatos a part. Sűrűsödni kezdenek az építmények a parton, innen már nem lehet messze Loznica, ami egy elég nagy városnak számít. Hamarosan meg is érkezünk a táborhelyünkre. Már mindenki itt van, sorban a part mentén állnak a sátrak egy sorban. Egy sétány mellett kaptunk helyet a város elöljáróitól, a nagy híd előtt.
Kikötünk Gáborral. Hát itt a vége! Ennyi volt. Kár érte. Én szívesen mennék tovább Belgrádig. Sebaj, ez is szép volt. Romi kínálja az elmaradhatatlan kikötői pálinkát. Durcásan megisszuk, aztán mindjárt két sörrel fojtom le a pálinkámat, mert borzasztóan szomjas vagyok. Százágra süt a Nap, ugyanis pontosan dél van. Próbálok keresni egy árnyékos helyet, de csak csenevész fácskák vannak a közelben. Elhatározom, hogy közel a folyóhoz állítom fel a sátramat.
Jön a hír, hogy a délutánt kulturális eseménnyel fogjuk megtölteni. Megtekintjük Vuk Karadžić szülőfaluját. Helyi nyelven ez egy etno selo. Vuk a szerb abc megteremtője, nyelvész és polihisztor egyben. A lengyel csoport felajánlja a buszát, hogy elviszi az érdeklődőket erre a kirándulásra. Kati és én jelentkezünk csak, Romi és Gábor maradnak. Úgyis ma van Romi születésnapja, legalább nem marad egyedül.
Du. 2 óra felé indul a busz a táborból Tršić-be, Vuk Karadžić szülőfalujába. Az utazás kb. 20 perc, táv 10 km. Az etno faluban az idegenvezető bemutatja nekünk a korabeli életmódot, Vuk munkásságát. A kirándulás 2 órát vesz igénybe, sztem egyszer elég látni. 5 órára vissza is érkezünk a táborba. Itt meghívom a magyar csapatot egy vacsorára a tábor mellett lévő étterembe. Míg készül az étel, Gábor elkókad egy kicsit az asztal mellett. Csinálok gyorsan egy fotót róla, jót poénkodunk rajta. (Másnap ugyanez történik velem a hazaúton a kocsiban.) A kaja kiváló, jól lakunk. Eközben a szerb, horvát és bosnyák „küldöttség” hoz egy kis vágódeszkán mindenféle házi húsokat szülinapi ajándékba. Hálásak vagyunk érte és nagyon jól esik ez a figyelmesség. Hiába, a balkáni emberek nagyonis barátságosak. Elidőzünk az étteremben jó hosszan. Estefelé térünk vissza a sátrakhoz, ahol folytatjuk a beszélgetést a balkáni népekkel. Tervezgetjük a jövendő túráinkat, sokan az idei TID-es terveikről beszélnek. Persze előjönnek a régebbi túrák emlékei, Romi továbbra is sorolja kifogyhatatlan anekdotáit. A tábor 10 órára elcsendesedik. A Drina vize tükör sima, már nem vágtázik úgy, mint fentebb. A Hold képe tükröződik a vízben. A közeli hídon sincs már forgalom. Vége a napnak, vége a túránknak. Már évekkel ezelőtt éreztem, hogy ennek a folyónak valami különleges varázsa lehet. Jól éreztem. Végleg rabja lettem. Ha tehetem, minden évben eljövök ide.
Hazaindulás reggel 8-kor. Belgrádnál lerakjuk Dejan utánfutóját. Mi négyen megyünk tovább Magyarország felé. Most Romiék hívnak meg minket egy halászlére Csúzában a Kovács Csárdába. Innen megyünk tovább Mohácsra. Hajókat átpakoljuk Gábor kocsijára. Vissza haza.
Zárszó
Minden elismerésem és nagy köszönet Katinak és Rominak, akik végig velünk voltak a túra során. Nagyban megkönnyítették az életünket, nélkülük valószínűleg nehezebben ment volna minden. Köszönet Gábornak a reggeli teákért, a navigációért, a társaságért és mindenért.