Túránk elsődleges célja a közel 120 kilométer hosszú Mosoni Duna végig járása volt, Rajkától a torkolatig, Vénekig. Úgy terveztük, hogy ezután folytatjuk a hajókázást Komáromig, mivel ott közel van a vasútállomás. Komáromban az izomfájdalmak és vízhólyagok dacára úgy gondoltuk, hogy ilyen kánikulában jobb a vízen, mint otthon… Esztergom lett a végállomás.
Régebben az a hamis kép élt bennünk, hogy a Mosoni Duna kezdő vízitúrázóknak való, lassú, unalmas folyó, ahol nincs sok látnivaló. Aztán 2020-ban rászántuk magunkat egy Rajka - Győr lecsorgásra, és első látásra beleszerettünk a folyóba. Idei túránknak már tapasztaltan vágtunk neki. Ketten Samuval (és a Gumotex Swift 2-es léghajóval) összeszokott csapat vagyunk, ezúttal Barnabás csatlakozott hozzánk egy Zray Tortuga 400-zal.
Rajkán az Aranykárász kempingnél szokás vízre szállni, sajnos négy kilométerre van a vasútállomástól. Léghajóval, vizes zsákokkal nem kellemes ennyit kutyagolni. Az interneten megtaláltuk a Zöld Taxi nevű helyi vállalkozást, ők vállalnak transzfert, de végül jobb megoldás adódott.
Budapestről, a Keleti pályaudvarról 6.40-kor induló, Zürichbe tartó railjet vonattal utaztunk Mosonmagyaróvárig. Helyi barátok vártak a vasútállomáson, 9 óra tájban egy fehér Mercédesz sportkocsival gördültünk az Aranykárász elé. A kemping fő épülete (büfé, mosdó, vízcsap) az út bal oldalán van, a nagy területű vízre szálló hely vele szemben a jobb oldalon.
Pumpálás, bepakolás és az utolsó simítások után 10 órakor végre elindultunk.
Elindultunk
A Mosoni Duna vízszintje szabályozott, aszályos apadásnak jelét sem láttuk, volt víz bőven. A kemping melletti csendes holtágból pillanatok alatt kiértünk a főágra, ahol elkapott a sodrás. Kicsit feljebb egy zsilipen tör át a folyó, ahol begyorsul, és visz mindent magával. Lendületes kezdés! Kellemes szellő, friss illatok, csobogás, locsogás. A víz kékes-zöldes, kicsit zavaros, hűvös. Suhan a part hátrafelé, szinte száguldunk (később a GPS alapján kiderült, hogy ez illúzió, sebességünk 8-10 km/óra). Sehol nincs kövezés a természetes parton, belógó fák, vízi növények mindenütt. Az előttünk indult kenus társaság rég eltűnt, a folyó néptelen, csak a miénk. A 15-20 méter széles vízen a bedőlt fák könnyen kerülhetők, de azért figyelni kell. Az egyik túraleírás említ egy veszélyes – kenuval borulós – bal kanyart, de léghajóval művészet lenne itt felborulni.
Ezen a szakaszon kevés a jó kikötőhely. Az 1408-as országút hídja előtt, egy úszóstégnél, árnyékos padokon tartottunk ebédszünetet, majd nagyot csobbantunk Halásziban a kulturált, virágos szabad strandon (büfé és vízcsap is van).
Halászi szabadstrand
Az előző túrákon kialakult, hogy minimum 1, maximum 1,5 óra evezést hosszabb - rövidebb szünet követ. Azt is belőttük, hogy Barnabással (aki egyedül evez) nagyjából napi 40 km-t tudunk megtenni maradandó egészségkárosodás nélkül (mentünk már 49 km-t is, de nem esett jól).
Tájékozódásra Locus térképet használunk, illetve az én telefonomon OsmAnd is van, melynek offline távolságmérője alapján mindig tudok válaszolni a „mennyit kell még menni” kérdésre. A Mosoni Dunán a szigeteket táblák jelölik, érdekes módon, folyamkilométer adataik néhol 2-3 kilométerrel eltértek Samu távolság mérésétől. Egy dolog biztos: táblák szerint a 117. folyamkilométertől indultunk. Szigetből egyébként elég sok van, és általában mindkét oldalról kerülhetők.
Fél 5 körül értük el a Mosonmagyaróvár felső részén levő szabad strandot. A hegyes szögben érkező Lajta torkolatán könnyű túlszaladni, de GPS alapján megtaláltuk, és elindultunk Mosonmagyaróvár felderítésére. Közel 1 kilométer után balra ráfordultunk a Malom ágra, mert úgy tűnt, az vezet a belváros felé.
Felfelé a Malom ágon
A keskeny patakocskán 1,5 kilométert küzdöttünk a sodrással az öreg malom épületéig, ahonnan vissza csorogtunk. A Malom ágon több a kenus kiszálló hely, magasságuk miatt kajakból nem kényelmes partra szállni (de lehetséges). Később olvastunk, hogy itt 10 kilométeres körtúrát lehet tenni, egy átemeléssel, két csúszdával, talán visszatérünk egyszer.
Mosonmagyaróvár, a régi malom épülete
A másfél órás Lajta kaland után a Mosoni Dunára visszaérve, táborhely után kutatva vizslattuk a partokat. Felfigyeltünk egy kisfiúra, aki a jobb parton egy gödörben üldögélt, úgy, hogy csak a feje látszott. Kiderült, hogy az itt folydogáló termálvizet egy kidőlt fa gyökérzetéből kialakított dézsába vezették, amiben egy ember szűkösen elfér. A világ legkisebb termálfürdője! (Valahol a Fazekas Mihály utca északi végén van). A fiúcska a kajakjaink mellett úszva elkísért 500 méterrel lejjebb, a kellemes, füves táborhelyig. Noha még a város része, nyugodt helynek bizonyult (van büfé, WC és vízcsap a játszótéren). Az Esztergomi Ferences Gimnázium diákjai sátraztak mellettünk, megkínáltak nagyon finom milánói makarónival.
A második napon bevásárlás miatt fél 10-re csúszott az indulás (1 kilométeren belül van Penny Market és Spar). Három kilométerrel lejjebb elértük a Mosoni egyetlen zárását, egy kis sziget jobb oldali ágán. Több tábla jelzi, hogy a záráson tilos átmenni, a szigetet balról kell kerülni: egy zúgó mellett hajócsúszda van. Nagy örömmel nyugtáztuk, hogy több a víz, mint két éve (amikor át kellett emelni), így alapos terepszemle után bevállaltunk a lecsúszást. Legnagyobb meglepetésemre még vizesek sem lettünk! Jó buli volt! (Megjegyzem, a csúszda mellett a térképen jelölt táborhely elhanyagolt, nem szép.)
Vizicsúszda
Máriakálnok és Kimle között hosszú (közel 12 kilométeres) szakasz következik, jó kikötési lehetőségek nélkül. Két éve, sötétedéskor itt keresgéltünk táborhelyet, végül valami szűk horgászhelyen töltöttük az éjszakát.
Kimle körül nagy hurkot vet a folyó: a falu előtt van egy jó kavicsos öböl, majd 6 kilométerrel lejjebb, még mindig Kimlén a hídnál egy kis strand, közelében büfé, itt hosszabb szünetet tartottunk. Utána elhaladtunk a Novákpusztai kemping mellett, amely a víz felől nagyon hangulatosnak tűnt. Lejjebb, egy sziget kavicsos partjánál többen táboroztak. Hédervárt késő délután (fél 6 körül) értük el. Ez a hely személyes kedvencem: a keskeny folyó vize egészen zöld a délutáni fényben, a kavicsos part fürdésre ideális, feljebb árnyas, füves sátorhelyek, asztal, pad… mi kell még??
Hédervár, egy ideális táborhely
Nagyon szerettem volna itt táborozni, de álljunk le hatkor? Szomorúan lapátoltunk még nyolc kilométert, Dunaszentpálig. A falu előtt szép sóderes, füves hely adódott volna, de két „kedves” horgász eltanácsolt a kijelölt vízitúra-táborhelyre. Itt óriási zaj és zsúfoltság fogadott. Nem nagyon értettük, honnan pottyant ide ennyi ember, mert eddig alig találkoztunk valakivel. Végül sikerült a parton olyan távolságra elvonulni, hogy a tábor nyüzsgése halk mormogássá szelídült. Végül egész jó éjszakát töltöttünk itt, élvezve az ingyenes táborhely előnyeit (WC, vízcsap).
Dunaszentpál, a vízitúra táborhely széle
Kicsit féltünk a harmadik naptól, tudtuk, hogy lassul a folyó, egyre többet kell dolgozni, és tikkasztó meleg ígérkezett, 7.50-kor vízre szálltunk. A partok valóban távolabb kerültek, elmaradt a sebességélmény. A folyó itt már árvízvédelmi töltések között kanyarog, ami fokozta a fülledtséget. Dunaszegen, majd Győrzámolyban tartottunk pihenőt, ez utóbbi helyen a bevásárlást is elintéztük a közeli kicsi, de minden igényt kielégítő Coop üzletben. Déli egy órakor indultunk tovább, és rövidesen a hőguta jeleit kezdtük érezni. Szerencsére találtunk egy árnyas kikötőhelyet, ahol egy nagy fa jótékony árnyékában félájultan hevertünk másfél órát. Délután háromkor összeszedtük bátorságunkat, és újra kimerészkedtünk a napra, ami már tényleg nem égetett annyira. Győr előtt ismét a szebbik arcát mutatta a folyó, sok helyen sikerült a fák árnyékába húzódva evezni. A Szúnyog szigetet jobbról kerülve elértük a Győr előtti egyenes szakaszt, ahol versenyző lányok szemléltették a helyes kajakozási technikát.
Győr a víz felől
A város jól mutat a víz felől, de a Győr és Vének közötti utolsó, 12 kilométerről semmi jót sem tudok mondani. A Véneki zsilip megépítése ezt a szakaszt vízitúrázóknak élvezhetetlenné tette. A folyó szétterül, alig mozog, a part mocsaras, az erdőt sok helyen kivágták, ritkították. Mivel a duzzasztót a közelmúltban adták át, talán javulni fog a helyzet, a növényzet benövi a partokat, de a jelenlegi állapot siralmas. Kikötésre alkalmas hely a Klatsmányi híd alatt van, sehol másutt. Közel két óra szenvedés után végre kikötöttünk a duzzasztómű előtt, a Véneki parton. A kijelölt táborhely jobb napokat látott, a vizesblokk és WC használaton kívül, de még így is hangulatos a nagy nyárfák alatti füves térség, asztallal és paddal. Samuval este még tettünk egy felderítő sétát, úgy láttuk, sikerülni fog az átemelés.
Vének, vízitúra táborhely
A negyedik nap reggelén, kicsivel nyolc óra után a duzzasztómű felé vettük az irányt. A táborhelytől szűk egy kilométerre, a bal parton, átemelő rámpánál kell kikötni. Barnabás hajóját kirámoltuk, a sajátunkról csak két zsákot vettük le, majd a fiúk a két hajóval szépen felsétáltak a töltésre és a túloldalon le. Hát igen, megmutatkozott a léghajó előnye a dög nehéz kenukkal szemben. (Állítólag 7 és 11 órakor lehet zsilipelni, illetve húzó-kocsit lehet elkérni a duzzasztó dolgozóitól.) A Véneki mellékág öblében csak mutatóba volt víz, de néhány kisebb elakadás után átjutottunk, és nemsokára a Duna szellős, széles főágában találtuk magunkat. Itt (a Locus térképen is ábrázolt) ruganyok elkerülésére kell koncentrálni, ezek először a jobb, majd a kanyar után a bal parton vannak. Célszerű a hajózó útvonal szélén haladni, nagyon figyelve a közeledő hajókra. Később főleg a jobb partot követtük, a szép sóderes partokon többször megálltunk fürdeni.
Gönyű alatt egy nagyon izgalmas szigetvilág (az Erebe-szigetek) kezdődik, de most minden mellékág porzott a szárazságtól. Vissza kell jönni nagyobb víznél! Thökölytelep magasságában 10-15 méteres löszfalak vannak, partifecske fészkekkel.
Kicsivel lejjebb sátrat láttam a parton, mellette buckákat. Szóltam Samunak, nézd, mennyi homokvárat építettek a gyerekek! Samu odapillantott, és azonnal mondta: itt aranyat mosnak! Mikor kicsit félve kikötöttünk, egy torzonborz, de nagyon barátságos emberke bújt elő a sátorból, és ráérősen beavatott az aranymosás rejtelmeibe. Kiderült, hogy az itteni munka végtermékét, az aranyszemcséket tartalmazó finom homokot otthon tovább feldolgozza, és végül formákba önti az aranyat.
Aranymosó állvány
Hallottam, hogy napjainkban is dolgoznak még aranymosók a Duna mellett, hittem is meg nem is. Mindenesetre ez a találkozás nagyon feldobott, mondhatnám, bearanyozta napomat. Ez a lendület volt az egyik oka, hogy Komáromban (a vasútállomásnál vízvételezés és a közeli kis boltban bevásárlás után) a tovább hajózás mellett döntöttünk. Nem állítom, hogy minden porcikámnak jól esett, de végül kb. két órás lapátolással elértük Dunaalmást, ahol egy nagyon jó kis büfé van közvetlenül a parton. Befaltam egy adag lapcsánkát, a fiúk rántott sajtot kértek. Mivel 7 óra elmúlt, és már közel 45 kilométer volt bennünk, tábort vertünk a Neszmélyi felső sziget partján. Ideális hely volt, fölénk hajló nagy fákkal és kidőlt, üldögélős fatörzsekkel.
Utolsó táborhelyünk a Neszmélyi szigeten
Az ötödik nap reggelén a közeledő hidegfront első jeleként szélrohamok zavarták meg a reggeli készülődést. A szél 8 óra körül – átmenetileg – lecsendesedett, és utálatos, fülledt, forró idő lett. Fél 9 körül sikerült útra kelni fogyatkozó lelkesedéssel. Úgy terveztük, hogy minimum Esztergomig, maximum Szobig megyünk. Az alacsony vízállás miatt a Neszmélyi sziget mellékágaival nem próbálkoztunk. A jobb parton ipari létesítmények tünedeztek fel: Süttő, Lábatlan, Nyergesújfalu. Mire ide értünk, újra feltámadt az északnyugati szél, szerencsére hátulról-oldalról jött, és tolt előre. Ez az idilli állapot a Táti sziget felső végénél ért véget, ahol a viharossá fokozódó szél a folyó irányváltása folytán egyre inkább oldalról ért és szorított ki a partra. Végig hánykolódtunk a Táti sziget mellett, és a szénrakodót elhagyva bemenekültünk a szélcsendes Prímás-szigeti mellékágba. A békés csendes vízen csorogva úgy döntöttünk, hogy szép volt, jó volt, elég volt, az Esztergomi Evezősök stégjénél befejezzük a túrát. Összepakolás után még várt ránk egy izzasztó cipekedés a két kilométerre lévő vasútállomásig, ahonnan a 15.35-ös klimatizált zónázó pillanatok alatt haza repített.