Ugye tudtok az Egyesült Államok híres hosszú távú túraútvonalairól, mint a 3500 kilométeres Appalachian Trail és a 4270 kilométer hosszú Pacific Crest Trail? Nekem kedves olvasmányaim az ezeket egyfolytában végigjáró vándorok beszámolói, többek között Cheryl Strayed magyarul Vadon címmel kiadott könyve (természetjárónak kötelező!). Embert próbáló vállalkozás egy efféle több hónapos menetelés, benne nehézségekkel, krízishelyzetekkel, alkalmi letörtséggel. A végéről más valaki tér vissza, mint aki elindult. A felőrlő fáradtság ellentétele rengeteg élmény, köztük „túra-csodák”, amikor valaki megajándékozta az illetőt egy új felszerelési tárggyal, a tönkrement helyett, autójával bevitte a városba, katasztrofális időjárásban szállást adott neki, vagy egyszerűen megkínálta néhány energiaszelettel, egy kulacs vízzel.
Itthon is tapasztalható segítőkészség, például akárhányszor érkeztem meg vízi túráról a váci révhez, az Árpád hídhoz vagy a Révész utcához, mindig azonnal igent mondott az első járókelő, akit megkértem, hogy segítsen felvinni felfújható kajakomat a sétányra, ahol összepakolom. Mindig elmondom nekik, hogy nem maradnak jutalom nélkül az ilyen jó cselekedetek: jár értük évente egy szabadnap a pokolból… Gyakran alakul ki egy jó beszélgetés a végén.
A segítségeket jó érzéssel fogadom el, mert magam is szíves ember vagyok, például országúton autózva akkor is megállok a buszmegállóban várakozó embernek, ha fel sem emelte a hüvelykujját: Elvihetem?
Múlt heti kajakozásomon, Dunaföldvár és Mohács között, több túra-csoda is történt. Bár volt vízszűrőm, hogy ne kelljen pepecselni vele, Hartánál megálltam, nyomós kútnál feltölteni tartályaimat. Ezzel végezve megkérdezek egy horgászt: van itt kisbolt? Nincs csak a faluban, felelte. Olyan messzire nem mennék el. Mit vennél? Két doboz sört! Nem kell elmenned, itt van - mutat sátra mellett egy kartondobozra, amelyben három sörös doboz volt. Eladnál nekem? - lepődtem meg. Nem, ajándékba adom! Kaptam is két Edelmeistert. Persze a „szabadnap-valuta” mellett megígértem, hogy egészségére hörpintem majd az italt. Az egyiket ott menten be is nyakaltam, a tízóraim mellé, duplán jól esett, a szívmelengető kedves gesztus hatására.
Még fel sem ocsúdtam meghatottságomból, mikor odajön egy német rendszámú lakóautó magyarul beszélő gazdája, mint kiderült 81 éves, de hatvannak néz ki, nagy kajakos, rengeteg vizet bejárt és épített is néhány kajakot. Mondta, hogy érdekli léghajóm, eddig lenézte, komolytalan strandjátéknak tartotta az ilyeneket, de nagyon kíváncsi rá. Tüstént be is ültettem Twistybe, ment egy próbakört, és azzal szállt ki, hogy megváltozott a véleménye, talán vesz is egy ilyet. Mondtam neki, hogy épp most lettem adósa valakinek, és örülök, hogy ezt nála róhattam le, a kajakpróbával – hiszen nem mindig annak kell megadni egy tartozást, akitől kaptuk, hanem az első rászorulónak. Mire ő egy üveg Warsteiner sörrel köszönte meg az élményt. Vízi emberek egymás között...
Túrám második napjára bejelentkezett útitársnak Attila barátom, azzal az elképzeléssel, hogy Mecseknádasdból lehozza autóval a saját építésű Táltos kenuját Gemenc környékére, ott csatlakozik, evezni és éjszakázni, de elképzelését felülírták otthoni tényezők. Nem adta fel, kerékpárra málházta tábori felszerelését, ellátmányát és egy szétszedhető kajakevezőt, átküzdte magát dombokon, mély homokos utakon, a Báta melletti Duna partra, hogy majd bekiált nekem, ha meglát, és közös sátorverésre hív. Mivel terve nem látszott működni, bajai kapcsolatát kérte segítségre, aki cuccostól felvette motorcsónakjába, és Pupu-keresésre indultak. El is fogtak, kikötöttünk egy jó homokzátonyon, a bajaiak elmentek, mi berendezkedtünk. Szép estét töltöttünk tábortűznél, holdvilágban. Nekem megindító túra-csodának számított, hogy valaki ekkora nehézségeket, hercehurcát vállal egy találkozásért, nagy szívre vall!
Vasárnap reggel kettesben felkajakoztunk oda, ahol Attila a bringáját hagyta, ám volt egy kis bökkenő: eltűnt a bringalakat kulcsa… De semmi baj, történt egy újabb túra-csoda: Attila kiszálló stégjén horgászott éppen valaki, aki szerszámokkal kompletten felszerelt munkafurgonjával volt, előkapta akkus flexét, és pillanatok alatt kiszabadította a biciklit.
Szerencsés vagyok, hogy ennyi csoda történik velem? Igen – de meg is teszek mindent, hogy minél gyakrabban keveredjek olyan helyzetekbe, amelyekben előfordulhat egy-egy váratlan örömteli esemény.