Elfér hátizsákban, a túrafelszereléssel együtt könnyen elbírja egy ember, nemcsak autóval, hanem bármilyen tömegközlekedési eszközzel, repülőgéppel is lehet a vízpartra utazni vele, akárhová elvihető. Praktikus, biztonságos, „másfél személyes” kajak, jó ár/érték-aránnyal. Nekem nagyon bevált!
Miután jó tapasztalatokat szereztem egy kölcsön kapott, elégedett tulajdonosánál 12 éve szolgáló Gumotex Sunny felfújható kajakkal, megvásároltam magamnak típusutódját, a Twistet. Azért döntöttem mellette, mert lelkiismereti és anyagi okokból igyekszem visszafogni az autózást, olyan kajakra van szükségem, amellyel felszállhatok trolira, villamosra, Volán-buszra, vonatra, de akár repülőgépre is, mert bőrönddel és tartozékaival együtt belül marad a 20 kilós határon. A többi felszereléssel együtt elbírom a hátamon. Többnyire egyedül túrázom, de alkalmilag kettesben is. Ennek az igénystruktúrának pontosan megfelel a Twist, ára is kedvező: szeptemberben 180 ezer forint volt, azóta az euró árfolyamváltozása miatt feljebb ment 190-re.
Vásárlás
A Római-parti Kajak-boltban vettem meg, mert ott felfújva ki van állítva a cseh márka többféle típusa, lehet jól megnézni, beleülni, sőt, újabban akár a Dunán kipróbálni, és részletes információkat adnak a kivétel nélkül kajak-kenu versenyzői múltú, kompetens eladók. A piros és a zöld szín közül az utóbbit választottam, mert jobban illik a természetbe.
Mindjárt egy csalódás: a Twistet nem a többi típus Cordura-anyagú hátizsákjával szállítja a Gumotex, hanem „textilzsákkal”. Alig különb egy iskolás gyerek tornazsákjánál, a száját összehúzó kötél egyben a vállpántja, csak arra való, hogy berakják a kocsi csomagtartójába. Használatba se vettem, a kölcsönzött Sunny régi zsákját használom, mert az a kajak újat kapott. Megjavítgattam, sokáig bírhatja még a strapát. Tehát, aki ilyen kajakban gondolkodik, vegye számításba egy eredeti Gumotex hordzsák megvásárlását, illetve fogjon be e célra egy kellően nagy hátizsákot, vagy vízálló táskát, barlangász transzportzsákot.
Nem a Gumotex vagy más márka dugattyús kézi pumpáját vettem meg, mert ezek mind elég nagy helyet foglalnának a zsákban, kisebb pakkméretű lábpumpát használok, ilyenem pedig volt kéznél.
Evezőt ugyanott rendeltem: a cseh TNP aszimmetrikus tollú, négy darabra szétszedhető típusát, amely jól elpakolható. Hamarosan megérkezett, nagyon precízen illeszkedik, kiváló minőség, tesztek szerint gyakorlatilag tönkretehetetlen, darabja 16.000 Ft volt.
A gyári garancia 24 hónap a vásárlás időpontjától (a Sunny 12 éve szolgál, majd írok tartós tesztet róla).
Szemrevételezés
A rányomtatott típustáblája szerint ISO 6185 minősítésű Twist arányos formájú hajó, kidolgozási minősége elsőrangú, ragasztásai tiszták, egyenesek. Anyaga ultraibolya sugárzást, tengervizet és mechanikai igénybevételt nagyon jól bíró, fényesen sima felületű, vékony és könnyű, hidegben sem sprőd Nitrilon.
A hajótest fölül végig nyitott, mint egy vályú. Ennek van hátránya és előnye. Hátrány, hogy deréktól lefelé nem védi a kajakost a napégéstől; aki erre hajlamos, vagy csak fél tőle, nadrágot viselhet. Előny viszont annak, aki, mint én, napimádóként szeret sütkérezni, egyenletesebben barnulok le benne. Be-, kiszállni sokkal könnyebb, és többféle módon lehet, mint beülő-nyílással. Sokak fontos szempontja, hogy nyitott kajakban könnyű elvinni kutyát, kisgyereket. Könnyebb is kiönteni a kajakból a vizet, mint egy fedélzetes típusból: csak megemelem az egyik végét, és kifolyik az utolsó cseppig.
A kajak két végén vastag, jó fogású kötélfogantyú van, jól lehet cipelni vagy fűben vonszolni, és belekapaszkodhat vízbe esett ember. Felszereléséhez tartozik két, hevederekkel állítható pozíciójú ülés, egy szintén állítható első lábtámasz és hátsó poggyásztartó gumizsinór. A három fő kamra védősapkás szelepje „push-push” rendszerű: átváltáshoz felpumpálás, illetve leeresztés között egyszerűen csak meg kell nyomni, nem kell a gombot elfordítani, mint a régi típusét. Bajonett-csatlakozóval lehet felpumpálni, az üléseket és a lábtámaszt pedig tüdővel-szájjal. Az alsó főkamrában nyomáshatároló szelep is van.
Fontos alkatrész az iránytartást javító uszony (skeg) a kajak hátsó részén (a Sunnyban még nem volt). Ezt egy fekete Nitrilon-folt réseibe kell befűzni, még felpumpálás előtt.
Vízen
Felpumpálni maximum 0,2 bárig szabad a kamrákat, így már jó kemény, merev a hajó. Mivel csak a középső kamrának van biztonsági szelepe, napközben ügyelni kell: a reggeli hűvösben felfújt hajó nyomása délre megemelkedhet, ki kell ereszteni egy kicsit.
Be- és kiszállás: a szokásos módszer mellett (a parttal párhuzamosan vagy stégnél álló kajakba fél lábbal belépve és leülve) működik az is, hogy oldalról beülök és beemelem a két lábamat, illetve a kajak orra kinn van a parton, lovagló pozícióban ráülök, és hátracsúszom. (P1030994) Kiszállás ugyanezek fordítottja. Különféle vízparti helyeken nagyon előnyös és biztonságos így, ráadásul, száraz lábbal. Jó pont a felül nyitott Twistnek.
Az ülés nagyon kényelmes, egy-egy kis pihenéskor pihentető nekidőlni a támlájának (evezve kissé előredőlök). Hosszú túrán sem fájdul meg semmi. Nagyon stabilan, fixen áll, meg sem moccan. Egyedül evezve a lehajtott támlájú első ülés a lábtámaszom.
Hány személyes a Twist? Leírás szerint két kisebb, vagy egy termetes kajakosnak való. Én inkább úgy fogalmazom meg, hogy jól elfér benne két férfiember is, napi cuccal (enni-innivaló, néhány ruhadarab, apróságok), vagy egy fő, komplett táborozó felszereléssel, többnapi ellátmánnyal, illetve négylábú túratársával.
Jó kompromisszum a Twist 83 centis szélessége: nagyon stabil, kicsit sem billeg, kezdőnek is megnyugtató és biztonságos, ugyanakkor lehet hatékonyan, a kajakhoz közel húzva evezni (persze ez gumikajak-viszonylatban értendő). Természetes sebessége, amit könnyed evezéssel is tart, de maximális erőfeszítéssel sem jelentősen lép túl, állóvízen 7 km/óra körüli. Jól lehet vele felfelé haladni a Dunán, egy-egy partfok vagy kisebb kősarkantyú erősebb áramlása simán legyőzhető. A Vác fölötti nagy keresztgát végénél rohanó, örvénylő víz kifogott rajtam, de átvágva a túlparthoz, tovább jutottam. Lefelé 9-10 km/óra az utazósebességem.
Iránytartása közepes, gyengébb egy hosszú vízvonalú merev kajakénál, evezés közben kicsit ingadozik jobbra-balra az orra, de ez egyáltalán nem zavaró. Annál inkább, hogy az evezés abbahagyásakor hajlamos visszafordulni, épp mire lefotóznék valamit. Ilyenkor kell ügyeskedni egy kicsit… Kormánylapát nem szerelhető rá. Oldalszélnek nagyobb felületet mutat, mint például egy tengeri kajak, élénkebb légmozgásban nem könnyű tartani a kijelölt kurzust. A gyári leírás szerint a Beaufort skálán 4-es szélerősségig ajánlják a használatát.
Hogyan veszi a hullámokat? Ring rajtuk, mint egy vadkacsa vagy sirály, teljesen stabil. A Helembai-szigetnél a nagy keresztgát komoly állóhullámaiba épp akkor kavart bele egy felfelé tartó teherhajó, mikor odaértem, volt is háborgás rendesen! Dobált fel-le, ide-oda, de remekül átzötykölődtünk rajta, egyáltalán nem volt vészes. A Garam zúgóján is élvezet volt lesiklani.
A gyár 1-es fokozatú vadvízre ajánlja a Twistet, a Youtube-on nem egy videót lehet megnézni a viselkedéséről, 1-esnél alighanem nehezebb folyókon is. Komolyabb vadvízre két okból nem alkalmas: más modellektől eltérően nincsenek kifolyónyílásai az alsó kamra körül, és nincs térd-beakasztó heveder, amely összeforrasztana a kajakkal, hogy ne essek ki belőle. Megint a gyári leírásból: 30 centi magas, alkalmilag félméteres hullámokig felel meg a biztonsági követelményeknek.
Fél év alatt olyan fokú bizalmam alakult ki a Twist iránt, hogy télen is járok vele a Dunán, amikor, neoprén szörfruha és mentőmellény ide vagy oda, nem szeretnék beleborulni a vízbe. (P1030985) Meggyőződésem szerint tökéletesen alkalmas egynapos vagy hosszabb belvízi túrákra, de nagyobb tavakon, tengeren csak óvatos, part menti hajókázásra ajánlanám, szélcsendes időben.
Holtágakban, szigetek között, ártéri erdőben evezve nemcsak a Twist mindössze 15 centis merülése kedvező, hanem az is, hogy rugalmasan deformálódva csusszan át megsüllyedt fadarabokon, kisebb torlaszokon vagy vízszint alatti köveken, például az Ipoly zátonyain. Semmi baja sem lesz tőle, nyoma nem marad. Nem keletkezik karc vagy pókháló-repedés, mint merev kajakokon. Ahol pedig sok a vízi növény, ki lehet venni az uszonyt, hogy ne akadjak el, vagy húzzak magammal boglyányi hínárt.
Még valami, ami nekem nagyon fontos. Egy kajak több, mint vízi jármű: túratárs, ezért számítanak parti kvalitásai is. Nem kell horgászszéket vinnem, hogy megpihenjek, milyen kényelmes ülés esik a Twisten! Az üléseket átrendezve remekül lehet aludni benne, sokkal jobb egy gumimatracnál, háromfelől hőszigetel. Csak egy pillekönnyű ponyvát kell föléje feszíteni, és kész a minimalista tábor! Vadkempinghez (saját elnevezésemmel „vadonzáshoz”) ideális. Minden szempontot mérlegelve, pontosan azt adja, amire szükségem van.
Gondozás
Minden egyes használat után még a vízparton lepucolom és szárazra törlöm (ha ez lehetetlen, itthon pótolom) a kajakot, és nem szorosan összetekerve tárolom a zsákjában, hanem lazán felfüggesztve a gardróbban. Szeptember közepi megvásárlása óta március 7-ig 33 alkalommal 600 kilométert mentem vele, a használat legcsekélyebb jele sem látszik rajta, például nincs kopásnyom alul az elején, a partra futtatásoktól.
A január elsejei Hévízi-pataki túra végén megütközve láttam, hogy jócskán leeresztett a Twist középső (alsó) légkamrája, löttyedt lett, és mélyebben ültem. Biztos nem mentem neki víz alatti autóroncsnak vagy vasvillának, mi van ezzel? Itthon nyomáspróba: megint lepuhult, lassan, órák alatt. Vízpróba: a légkamra felfújó/leeresztő szelepe mögötti nyomáshatároló szelepnél gyöngyöznek buborékok. Utánanéztem a Guglin, és rögtön találtam egy Gumotex oktató videót: célszerszámmal szelepet kivenni, átmosni, átfújni, visszatenni. A Vízvonalnál 2700 forintért megvettem a műanyag szerszámot, és az útmutatás szerint jártam el. Meg is szűnt a nyomásvesztés, keményen tartja magát a kajak. Be is soroltam a néhány grammos szerszámot a túracuccba. Szóval nem kell megijedni, ha ilyesmi fordul elő.
Összegzés
A Gumotex Twist 2 könnyű, kis pakkméretű, egyszerűen szállítható, a felszerelés mennyiségétől függően egy- vagy kétszemélyes kajak, belvízi használatra, 4-es szélerősségig, félméteres hullámnagyságig. Biztonságos, jóindulatú, kezdőnek is megfelel. Felül nyitott, alkalmas kutya, kisgyerek szállítására. Minősége, várható élettartama, ár/érték-aránya nagyon jó.
Tetszik
- Praktikum, sokféle igénynek megfelel
- Biztonság
- Kitűnő minőség
- Ár/érték-arány
- Könnyű, kis pakkméretű, jól szállítható és tárolható
Nem tetszik
- Gyári hordzsák hiánya
- Oldalszélre érzékeny
- Iránytartása uszonnyal is csak közepes
Műszaki adatok
- TWIST 2/1
- Hosszúság (cm) 360
- Szélesség (cm) 83
- Oldalkamrák átmérője (cm) 21
- Kamrák száma 3 + 3
- Szállításra összehajtott méret (cm) 53 × 36 × 20
- Maximális üzemi nyomás 0,02 MPa [0,2 bar/3 PSI] 0,02
- Súly (kg) 13
- Teherbírás (kg) 180
- Személyek megengedett száma 2
- Merülés (cm) 15
- Legmagasabb pont a vízszint felett (cm) 35
Képek, videók: a szerző, Jilling Krisztián András, Karlovitz Ákos, Kiss Csaba, Pócza Viktor, Sup Er, Szabó Zoltán.