Szél ugyan volt, de ez egy ilyen vidék, már meg sem lepődöm. Nem is volt kérdéses az aznapi program. A késői kelés átrendezte a reggelemet, és meg kellett kurtítanom az evezést. Dél körül járt már, mire Neustadt-Glewébe értem. Jó induló- és érkező pont, a csatornán felfelé és lefelé evezve is könnyen kivitelezhetők egynapos túrák.
Legutóbb a zsilip alatt tettem a Müritz-Eldére a kajakot most azonban taktikáznom kellett időhiányom miatt. A zsilipeket ugyanis 16:30-kor lezárják, és semmi kedvem száz métereken cipelni a csomagjaimat és a kajakot.
Egy tipp azoknak, akik szeretnék innen indítani a napjukat! A Penny Market mögötti parkolóból indulva nem vagyunk a zsilip nyitva tartásához kötve, így kihagyhatjuk az esetleges átemelést.
Gyorsan lepakoltam az autóról, és már úton is voltam. Ahogy elindultam rögtönzött kikötőmből, máris találkoztam néhány szárcsával. Nézegettem volna még őket, de haladnom kellett. Hamarosan, egy hattyúpár felvezetésével, el is értem az A24 autópálya hídját. Néhány horgásszal találkoztam, és akkor jutott eszembe, hogy a horgászbotom a kocsiban maradt. Mindegy, mert az engedélyem meg otthon… Ez egy ilyen nap!
Mozgás pedig volt rendesen, talán sikerülhetett is volna egy csukát a szákomba terelni. Míg ezen járt az agyam, már el is értem a Neuhof-i hidat, és már láttam a Lewitz-zsilip jelzőlámpáit. Odaérve az információs tábla megerősített az aktuális nyitva tartásban, szóval ehhez kellett igazítanom a mai programomat. Egyébként, az elwis.de oldalon láthatók a nyitva tartások, és az esetleges meghibásodásokról is értesülhetünk még időben.
A zsilipelés itt rendkívül gyorsan ment, s mondhatni, egy új világba csöppentem. A terület ugyanis nagyrészt halastavakból és legelőkből áll, és ez nagyban befolyásolja az élővilágát. Vonuló madarak kedvelt vidéke, és nem véletlenül; kiemelten védett területnek számít az egész Lewitz régió. 16.800 hektáron 800 hektárnyi a halastó, és hétezernyi a legelő.
Kellemes napsütésben és egyre erősödő szélben eveztem célom felé. Eközben elvarázsolt a nádasok élővilága, az éppen szirmaikat bontó tavirózsák és az előttem feltűnő vízimadarak sokasága. Ennyi látnivaló mellett nehéz tartani a tervet, de ez bámészkodós szakasza a csatornának. Minden irányban látnivaló veszi körbe az embert, talán éppen ezért is szeretem ennyire a környéket.
És tessék! Egy halászsas bukkan fel mellettem, a halgazdaság irányából.
Fenséges látvány a hatalmas ragadozó madár, a karmai között hallal.
A gazdaság ugyan próbál időszakos durrogtatásokkal védekezni a "tolvajok" ellen, de úgy hiszem, ettől már csak az arra járó turisták rezzennek össze. A sasok, vidrák, kormoránok így is kiveszik a jussukat a tavakból.
A hátralévő táv gyorsan fogyott, lassan el is értem a mai napra kitűzött célomat, a madármegfigyelő tornyot a Spornitz-i hídnál. A híd alatt kikötöttem, magamhoz vettem fényképezőmet, és már másztam is fel a töltés oldalán. A toronyból a gazdaság nagy része jól belátható. Az őszi lehalászás és leengedés után igazi ornitológus-paradicsommá változik a terület. Persze egész évben népszerű a kilátó, sokan ejtik útba kerékpáros túrán is.
Hat éve élek Németországban, és az elsőt itt a Lewitzen, a lovak legelőjén töltöttem. Azóta is szívesen járok vissza, egyedül vagy a családdal, evezve, sétálva, bringán, fotózni vagy csak egy jót gombászni. Jól ismerem az egész területet, mégis mindig találok valami új és érdekes dolgot.
Most épp a réti sasok mutogatták magukat tisztes távolból. Fotózásukhoz sajnos kevésnek bizonyult a 300 milliméteres objektív. Igazán közeli képekért viszont várhattam volna akár egész nap. Óvatos madarak, nem könnyen adják magukat.
Telefonom jelzett, hogy ideje visszaindulnom, ha nem akarok a zsilip előtt ragadni.
Jó lett volna feljebb evezni a csatornán, de ez ma kimarad. Pár éve már teljesítettem ezt a szakaszt egy jó barátommal, bérelt kenuban. Akkor el is jutottunk a következő zsiliphez, Matzlow-Garwitzba. Igaz, akkor volt rá egy teljes napunk. Meg is született fejemben a másnapi túra ötlete, nyomvonala. Az időjárással sem lesz gondom az előrejelzés szerint.
Visszaúton még fotóztam pár libát a töltésoldalról, legelésző lovakat, és néhány vadvirágot. Ennyinek még bele kell férnie a zsilip előtt. Utána pedig fák között, gyengülő szélben evezhettem. Néhol, tükörsima vízfelületen összegyűlt nyárfaszöszön mentem keresztül, másutt leveleiket bontogató tavirózsa mezők felett siklottam át. A szélcsendben minden megszelídült, nem kapkodtam, csak kényelmesen és szinte hangtalanul lapátolva haladtam.
A csöndet aztán megtörte az autópálya monoton zaja: lassacskán visszaérek az autómhoz. Néhány horgásszal még szót váltottam a stégeknél, hátha bíztató kapásokról számolnak be. Kihúzódtam a csatorna bal oldali ágába, ahol megkezdtem a mai utamat. A hídon van egy tiltótábla, hogy innen ne tovább! Ne is, mert áramfejlesztő gát van a lassú folyás alatt.
Igen tartalmas, 13 kilométeres evezés volt a mai, igazán élveztem. Nem sok, de bemelegítésnek holnapra pont jól jött. Errefelé amúgy is nehéz tartani a tervet; a környék rengeteg látnivalót kínál, például régi holland malmokat, istállókat, valamint egy várat és vadászkastélyt. Felpakoltam az autóra a kajakomat, és már indulhattam is haza. Közben volt időm átgondolni a másnapi túra részleteit. Mindig ugyanoda jutottam vissza gondolatban: holnap vasárnap lesz, és én korán kelek. Nagyon korán!
