Éjszaka zúgott a szél, de nem érzékeltem, hogy valami rendkívüli helyzet lett volna. Igaz, szélárnyékos az öböl, és sátramat is igyekeztem szélvédett helyre állítani. Kora reggel néhány futó érkezett, egy-két kutyasétáltató turista nézte sátramat, hajómat. Békés reggelizés után, mielőtt még a fürdőzők első csapata megérkezett volna, elindultam.
A szél, a hullámok nem voltak kisebbek a tegnapinál. Menni kell, nincs mese, gondoltam, nem várhatom, hogy kivasalják a vizet. Ahogy kiértem az öbölből, táncra perdült a hajó, az optimális útirányhoz képest félszemből érkezetek a hegy-völgyek, ahogy hajós nyelven mondják, úgy tíz óra irányából. Ezt is szokni kell. Kormány nélkül járok, a szél, a hullámok időnként kilendítettek a menet-irányból, egy-két erőteljesebb evezőcsapással kellett visszatérnem a célnak kinézett pont felé. Nem volt kellemetlen, nem kellett erőlködve birkózni, nem éreztem bizonytalannak magam. A hajót dobálták a hullámok, de nem billegtették. Egyenletesen húztam, tudtam, a sebesség nem csak a haladás, hanem a hajó stabilitása miatt is fontos.
A sebességet nehéz a nyílt vízen meghatározni. Minden messze, nincs viszonyítási pont. Azért azt éreztem, hogy megy rendesen a hajó, és hiába a hullámok játéka, stabilan ülök rajtuk. Élveztem az evezést. A felcsapódó hullámok időnként beborítottak, de ez sem zavart. Figyelmem nem lankadt, nézni kellett a hullámzást, az iránytartást, a lapátolás tempóját, figyelni az egyensúlyra, ott kellett lenni fejben is. Ez az a bizonyos flow-élmény. Ott és akkor a hullámzó tengeren a világ más tényezői megszűnnek létezni. A cél egyértelmű, és csak a feladat van: leegyszerűsítve, életben maradni, és eljutni a célterületre, a szemben lévő szigetre. És nem szabad beborulni. E feladat megoldásához tudati, fizikai, lelki összpontosításra van szükség, úgy, hogy a pszichikus energia fizikaivá alakuljon át. Tudni kell lapátolni, hullámokat megülni, „megszelídíteni”, és azonnali megerősítést kap az ember – jól csinálod, nem borultál be, odaértél.
Ahogy átértem Silbára, megtaláltam tengeri fűvel teli kis öblöt, ahol három éve éjszakáztunk. A sziklák között kikötésre, déli pihenésre alkalmas bemélyedésben húztam meg magam. Úgy terveztem, a szieszta után ellapátolok Silba faluig, ott pihenek egy kicsit, majd megyek tovább a következő szigetre, Olibra. Úgy is történt.
Silba nem túl érdekes falucska. Maga a sziget egyike a legnagyobb erdőterületű az Adrián. Nevét is e tulajdonsága alapján kapta. Silva latinul erdőt jelent. Ahogy megérkezve pakolásztam, láttam, van hely a hajó rakterében. Vettem gyümölcsöt, szilvát, almát, banánt, mindenből kis mennyiséget, a zöldséges néni nézett is, hogy akkor most mi van, mit akarok két darab almával. De kiszolgált szépen. Megnéztem a boltocskát is. Minden volt benne, ahogy később láttam, a többi szigeten is.
Olib 7-8 kilométerre van Silbától. A szél nem enyhült, nem is erősödött. Tempósan lapátoltam a félhátszélben, talán most fog megérkezni a tegnapra beharangozott bóra. Ha már megúsztam az első átkelést, most se legyen baj. Ahogy átértem Olibra, gondoltam, megkeresem azt a „zöld szobát”, amelyet korábbi túránkon véletlenül fedeztünk fel egy feszített, zord szeles át-kelés után. Nem jutottam el odáig. A Nap elindult a tengerbe mártózni, én túl voltam két átkelésen, keresek egy éjszakai szállásra alkalmas öblöt. Majd másnap megkeresem zöld szobát – gondoltam. A sátorállítás rutinszerűen ment, a kaja most is jól esett, a konzervet kiegészítette a lédús, mégsem puhán szétfolyó szilva. Itt most nem zavart senki és semmi.
Magány? Nem tudom. Egész évben emberek között vagyok, most valahogy nem hiányoztak. Nem mondom, hogy a magányos lapátolás és sátrazás a legjobb. Társas lény az ember, minden kellemes és kellemetlen következményével együtt. Társakkal túrázni egészen más. Annak is vannak kedvező oldalai, ahogy adódhatnak nehezebben kezelhető helyzetei. Most a magány élményét éltem át.
Ahogy lebukott a Nap, elaludtam. Hallgattam egy darabig a tenger morgaját. Arra gondoltam, itt és most a mindenség köszönt rám. Az évezredek óta monoton egyhangúsággal morgó tenger az időtlenség képzetét keltette. Ez ringatott álomba, a szó szoros értelmében. Hisz néhány napi lapátolás után a szárazföldön mozogni tűnik minden, a tenger ringatása folytatódik a parton. Nyugodt éjszakám volt.