Igazi ősvadon nincs már hazánkban, de az illúzióját tökéletesen adó helyek azért maradtak. Ilyen a Zagyva, amelynek csendes folyású, tiszta vizén evezve őserdőnek tűnő növényzetet, kétfelől összeboruló fakoronák zöld alagútját, az ősi magyar vízi világot idéző ártéri lápot látni. Egy kis csodavilág!
Négyen indultunk neki, két autóval, búsongó, de később kiszépülő időben: a Zsuzsi-Mikulás pár, Csaba és én, a logisztikában Csaba felésége, Nóri segített. Noha a Zagyva-túrák szokásos kiindulópontja Szászberek, mi az Újszász fölötti hidat választottuk, a másikat nemsokára kipróbálom. Mikulásék Gumotex Thaya kajakot fújtak fel, Csaba Itiwit 3 „Fókáját”, jómagam a Gumotex Twist 2-t. Nem mély a víz, jórészt a pakkban maradtak a mentőmellények.
Mindannyian először jártunk a Zagyván, beszámolókat olvasva sokat vártunk tőle, de annál is többet kaptunk! Rögtön az első benyomás: olyan tiszta a víz, hogy méter mélységig jól látszanak homokszemek, kagylók, halak. Hőfoka kellemes. A környezet a zöld mindenféle árnyalatában ragyog a kezdődő napsütésben, és szinte egyfolytában árnyékot borított ránk az érintetlen erdő. Horgászt, a Szolnokhoz közeli részt leszámítva, elvétve látni. Nagyon változatos a meder, egyfolytában kanyarog, hosszabb egyenes nincs is. Szórakoztató túra, feszültség és izgalmak nélkül, nem fenyeget akadályokra rávivő, borulással fenyegető sodrás.
Akadályok azért vannak! Eleinte uszadék alkotott néhol torlaszt, némelyiken simán átjutottunk, másutt némi küzdelem árán. A fő akadályt a kajakjainkon vittük magunkkal: a skeget! Nagyon jól bele tud akadni keresztben álló ágakba, fatörzsekbe, a víz alatt. Ilyenkor a kajak elejét át lehet szuszakolni rajta, aztán előrecsúszva a hajóban, tehermentesíteni a hátulját. Rendszerint beválik ez a módszer, de nem mindenütt, szükség van némi furfangra. Talán egy kis fűrész sem ártana. Az egyik helyen kiléptem a kusza fadarabokra, de oktalanul mezítláb, meg is sérült a bőr a sarkamon. Ne köved a példámat! Legközelebb skeg nélkül megyek.
Lejjebb, Szolnokhoz közel két fát szemlátomást hódok döntöttek a folyóba. Ott is sikerült átbújni, aminek azért is örültünk, mert a part általában meredek, bozótos, nem lenne egyszerű szárazföldön megkerülni a meder elzáródását. A következetesen hidak után, kődarabokból létesített kis keresztgátakon lecsusszan a léghajó, itt is a skeg akadozott néha. Mint ahogy Szolnoknál, ahol annyi a vízinövény, hogy Mikulásék egész boglyányit húztak magukkal, míg a kajakjuk alá nyúlva le nem szedtem.
A part említett jellegzetességei miatt nem sűrűn fordulnak elő jó táborhelyek, de azért találni: kis, üde zöld foltot, fák alatti tágas, vízszintes, száraz helyet, jó kikötővel, vagy tágas rétet. Csak ne a sötétedés előtt percekben kezdj keresgélni.
Eleinte nagyon kevés flakont láttunk úszni vagy fennakadva, a vége felé már valamivel többet, de összességében e szempontból is tiszta folyónak mondható a Zagyva.
Egészében nagyon élveztük a túrát! Egyik fénypontja Zagyvarékasnál várt ránk: a híd utáni balkanyar végénél (ahol átmegy jobbosba), baloldalt nyílik egy kis bejáró, sás között, egy ártéri bioszférába: vízben álló fák, összefüggő békalencsétől zöldellő vízfelület, maga az érintetlen természet!
A Zagyva eszi az időt, a szépségek láttán egyfolytában fotózna, videózna az ember, a békésen ballagó folyón nem túl nagy az átlagsebesség, és elbíbelődtünk az akadályokkal is. Délelőtt tíz előtt indulva, 26 kilométer után, délután fél négykor értünk a Tisza Evezős Egylet Hajóházához, ahol barátságosan fogadtak, stégjükre kényelmesen kiszállhattunk.
A Zagyva nem olyan néha félelmetesen izgalmas, mint a Rába vagy a Hernád, stresszmentes túrát kínál, mint például a Túr, csakhogy sokkal közelebb van az ország legtöbb részéhez, Budapesthez is. Azzal búcsúztunk tőle, hogy hamarosan visszatérünk „vadonjába”!
Fotók a résztvevőktől, videó: Mikulás