DRINA túra 2023 - A második nap - Višegrad - Stari Brod 16 km
Mai nap ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Visegrádon vagyunk, a focipályán. Az időjárás szépnek igérkezik mára. Ma elhagyjuk ezt a táborhelyet, a következő jó 20 km lefelé a Drinán. Reggel annyival több dolgunk van a tegnapihoz képest, hogy a sátrat le kell bontani, a cuccokat megosztva a hajóba és a buszba rakodjuk. Rengeteg időnk van, ugyanis a „határellenőrzés” 11-kor lesz a megbeszélt helyen. Addig azonban a hajót el kell vinni a mai starthelyre, a híd lábához. Ez két módon lehetséges, vagy felrakjuk az utánfutóra (szerbül: prikolica. Istenem, hányszor kimondtuk ezt a szót! Meg is tanultuk rendesen.) vagy a kiskocsin húzzuk a starthelyre. Ez kb. 1,5 km messze van. Lehet tippelni, hogy melyik verzió jutott osztályrészül nekünk. Igen, eltaláltátok: húzni kell a kajakot a kiskocsin, át a városon keresztül, a hídon keresztül. A starthelyen van parkaló, ahol a Tranzit az utánfutóval elfér, csak éppen nem állhat meg ott az autó, mert sorompóval le van zárva. Ez némi fejtörésre adhat okot, hogy vajon miért? Sebaj, kemény legények vagyunk, húzni fogjuk a kajakokat.
Így kell húzni a hajót a városon keresztül
Višegrad főutcája
A túlsó parton lévő hídfőtől fogunk indulni
Tíz óra felé már illő útra készen lenni, a napi szükséges dolgok bepakolva a kajak rekeszeibe, mindez felrakva a kiskocsira, jó erősen lekötözve. Indulhatunk. Komótos tempóban húztuk a csónakokat a város utcáin keresztül, persze a járdán nem férünk el, ezért a kocsiúton. Az autósok nem nagyon háborogtak emiatt, türelmesek. Meg hát egyszer van regatta egy évben, igazán kibírható a mai kicsi fennakadás. A boltnál meg kell állnunk, néhány sör vásárlás céljából. A védőitalra nagy szükség van a vízen. Folytatjuk utunkat a sétáló utcán végig, majd a hídon keresztül. A folyó túloldaláról indulunk ugyanis. Le a hídról, közvetlen a partra. Fél 11 van. Lehet visszamenni a határellenőrzés színhelyére, ami kb. 1 km-re van innen. Szerintem lehetne itt a hídfőnél is, de ez túl logikus lenne. Ezért Gáborral visszamegyünk Andricgradba, a megbeszélt helyre. Útközben már látjuk, hogy két finánc közeledik, valószínű, hogy ők lesznek az ellenőrök. Hogy elkerüljük itt a sorbanállást, ahol 90 ember várakozik a határellenőrzésre, teszünk egy kisérletet, hogy hátha útközben – mielőtt még a fináncok ideérnek – leszólítjuk őket, hogy esetleg „nem-e lehetne-e” itt és most. Az ötlet bejön: odamegyünk hozzájuk, mutogatva a magyar személyit. Ránéznek, intenek: rendben. Minő boldogság! Mehetünk vissza a hajókhoz, szabad a pálya úgymond. Vissza a rakparton, majd át a hídon, le a partra. Az utolsó igazítások a felszerelésen, ruhán és jöhet a start. Hajókat vízretesszük a köves parton és már száguldhatunk is.
Az útlevél vizsgálat helyszíne. Természetesen egy presszó teraszán. Ha esetleg a fináncok megszomjaznának.
Gyülekeznek a hajók a hídfő mindkét oldalán
Indulás előtt utolsó szelfi
A gyors folyó mindenütt örvénylik
Mellettünk az Andricgrad épületei
A „száguldás” szót direkt használtam, ugyanis a víz valóban száguld a tegnapihoz képest. Nagyon erős a sodrás, lehet akár 7-8 km/h is. Ez természetesen nem baj, hiszen annál hamarabb elérjük a mai célt. Persze, mennél gyorsabban megyünk, annál kevesebb idő adódik a nézelődésre. Pedig látnivaló akad bőven. Elhaladunk Andricgrad mellett, a másik híd alatt, néhány folyóparton álló külvárosi gyár mellett, azután jön a tiszta természet. A hegyek egyenlőre távolabb vannak. A víz továbbra is rohan velünk, a folyó nagy kanyarokat ír le. Az előttünk lévő magas hegyek lassan azért közelebb kúsznak. Fél óra múlva eléggé megközelítjük őket. Egyre jobban szűkül a völgy, amelyben a Drina folyik. Néhol megjelenik egy-két szikla alakzat is, de ez a táj még mindig szelídebb, mint a tegnapi szűk kanyon. Az idő pompás, mnelegen tűz a Nap. Néha csorgásra adjuk a fejünket, csak bámuljuk a magas hegyeket. Néhány helyen a folyó szinte tóvá szélesedik. Csodálatos az élet! Ennél jobb életet elképzelni sem lehet! Bárcsak mindig ezt lehetne csinálni! Gáborral megállapítjuk, hogy Alaszka feelingünk van, ami azt jelenti, hogy olyan a folyó, a part, a partmenti fenyvesek, mintha egy Jack London regényből készült film helyszíne lenne. (Sajnos egyikünk sem járt Alaszkában.) Mindegy, ez most a mi Alaszkánk, úgy is tekintünk rá. Csak a hideg, ami eltérés az itteniektől, de azt igazán nem kívánjuk.
Hát nem olyan, mint Alaszka?
A távolban egy hosszú egyenes szakasz végén „gyanús” szikla alakzat tűnik fel. Ez már megint nem semmi lesz. Alig várjuk, hogy közelebb érjünk. Szép lassan sodorja a hajót a víz a sziklaképződmény felé. Egy éles bal kanyart tesz a folyó, ott ahol ez a hatalmas sziklafal az útját állja. Ahogy lassan elérjük a kanyart, úgy bontakozik ki előttünk ez a szűk kanyon. Csodálatos a látvány. Talán az egyik legemlékezetesebb hely a számomra az egész út során. A függőleges sziklafalból fenyőfák nőnek ki. A kőzet fehéren vakítóan szikrázik a napfényben. Stop! Itt meg kell állni. Ezt a látványt sokáig kell élvezni. Hajóinkat összeakasztjuk, ki-ki egy-egy sört pattint fel magának. Csorgás. Szerencsére itt a víz már nem száguld, mérsékeli iramát, szerintem pont azért, hogy az utazó kényelmesen bámészkodhasson ezen a pazar helyen. A víz világos zöld, a sziklák fehérek, az ég kék. Ez a Mennyország. Szépen komótosan sodor a víz minket, lassan kiérünk a sziklafal térségéből.
Ez itt a csodaszikla
Egy szűk szorosban evezünk
Újra fogjuk az evezőket, komótosan mártjuk vízbe. Menjünk tovább! Bár én legszívesebben visszafordulnék, hogy befizessek egy második menetre. Mindegy, majd egyszer még visszajövünk errefelé. Ezután az érzelmi feltöltődés után emelkedett hangulatban evezünk tovább. A folyó itt annyira kiszélesedik, hogy egy nagy tavat alkot. A tó bal partján feltűnik a Stari Brod Memorial Museum. Gábornak mondom, ha akar, menjen oda fényképezni, én messzire elkerülöm a helyet. Erről csak annyi említést teszek, hogy koncentrációs tábort nem csak a németek alkalmaztak. A történtektől ITT olvashatsz, de csak erős idegzetűeknek ajánlom. Evezünk tovább szótlanul. Emlékezünk az ártatlan áldozatokra. Ennyit tehetünk így 80 évvel ezelőtt történtek után. Nem szabad, hogy túlságosan hatása alá kerüljek a múlt eseményeinek, ezért megálljt parancsolok a további gondolatoknak. Most süt a Nap, a víz csodás, a táj utánozhatatlan.
A múzeum
Nem is sokat kell ezután lapátolnunk – talán 2 km-t, amikor meglátjuk a mai túra végállomását. Még nem sokan értek ide a túratársak közül. A hely kissé érdekes, abból a szempontból, hogy nem sok vízszintes területet látok egyenlőre. Mindenütt meredek hegyoldal, ahol - tudni illik - nem ajánlatos sátrazni. Talán a kikötéstől jobbra, van egy pár sátornyi füves és vízszintes rész. Jelenleg még csak egy sátor áll itt, nem is tétovázunk Gáborral, azonnal lefoglalunk egy-egy helyet magunknak. Persze a sátrunk nincs itt, mert azok a Tranzitban vannak és Romiék még nem értek ide. De szerencsére nem sokat kell várnunk, fönt az úton megjelenik a fehér Tranzit. Kipakoljuk a cuccokat, sátrat felverjük, és következhet a lazítás.
Érkezés a táborhelyre Stari Brod (Öreg hajó)
Az idő csodálatos, már majdnemhogy túl melegen süt a Nap. Először is a helyi vérhas büfébe (restauracija) esünk be egy kajára és egy sörre. Az étlap értelmezésével nincs sok gond, mivel étlap csak szóban létezik. A mai menü gulash. Hát legyen! És egy-egy točeno pivo = csapolt sör (ezeket a szakszavakat nem véletlenül írom ám ide, meg kell tanulni!). A kaja teljesen átlagos, a menzai szintet azért eléri. Fizetek, de Dínárom van (Itt még Boszniában vagyunk). Sebaj – nyugtat meg a pincér – „može” = lehet. Ki is kalkulálja a 3600 Dínár árat. Kissé sokallom, de hát az Isten háta mögött általában minden drágább szokott lenni. Mondjuk a felét tartanám jogosnak. A pincér valószínűleg látja rajtam, hogy nem őszinte a mosolyom. Kisvártatva fülig érő mosollyal megjelenik, valami süti félét hoz, ami ha jól nézem 2 db babapiskóta átáztatva valami cukros löttyel. Otthon nem enném meg, de vízitúrán – csakis energia pótlás céljából – elmegy. Ezzel is megvolnánk, lazítsunk.
Restauracija - kib...szott drágán mérik a gulyást
Ez volnék én
Szerintetek egy vízitúrán miből áll a lazítás? Előkerülnek rejtett zugokból a pálinkásüvegek, az el nem fogyasztott sörök a hajó rekeszeiből, amelyek mostanára már pincehidegnek sem mondhatók. Felballagunk a domboldalon a Tranzithoz és ennek árnyékában Romiékkal társalogva töltjük a következő órákat. A „nem hideg” sör veszélyes. Főleg ha pálinkával, rummal, Becherovkával, ánizslikőrrel, Slivovicával, rummal keverjük. Ennek látható jelei mutatkoznak du. 5 óra felé és még hol van az este? Jobbnak látom kereket oldani innen, ugyanis én nem bírom a piát. Inkább visszamegyek a partra, a sátramhoz. Teszek – veszek. Körülöttünk, mint a heringek a konzervdobozban egyéb sátrak állnak. A cövekek és kötelek között elég nehéz a közlekedés, egymást keresztezve húzódnak szerte szét. Érthető, ugyanis egy zsebkendőnyi vízszintes helyre kellett elhelyezni legalább 20 sátrat. Mellettem egy jókedélyű lengyel srác – neve Darek – építgeti sátrát. Beszélgetünk. Természetesen a két nép barátsága egységes és megbonthatatlan, ezt mindketten tudjuk és érezzük is.
Múlik szépen az idő. Beesteledik. A büfében felcsendül egy harmonika hangja. A szokásos délszláv zene szól. A zene szépen odacsalogatja a tábor lakóit a büfé teraszára. Asztalokat összetolják, ismét előkerülnek az italok – itt nem baj, ha a sajátodat is hozod. Az emberek énekelnek. Gábort – elmondása szerint – egy lengyel srác berángatta a szolíd estélyre. Inni muszály! Én csak később érkezem a helyszínre, kíváncsi vagyok, mi folyik ott. Örömmel fogadnak minden új érkezőt. Legtöbb a lengyel, aztán a szerbek, bosnyákok és a túra egyetlen horvát tagja. A délszlávok énekelnek helyi nótákat. Az egyik srác összeránt egy körtánc csoportot. A hangulat csodás! Gáborral mi is próbáljuk egy fajta kóló lépéseit, nem is olyan egyszerű. Én inkább a magyaros ti-ti-tá lépéseket járom, ami ebben a hangulatban úgysem tűnik fel. Az egyik lengyel fiatalembernek ma van a szülinapja. Úgy nézem, hogy erőst ivott rá. Kb. ötször kell magyarul elmondanunk neki a „Lengyel, magyar két jóbarát. Együtt harcol, és issza borát” évszázados rigmust.
Nemzetközi találkozó
Az est fénypontja számomra, amikor felhangzik a „Jugoslavijo” című nóta, amit a szerbek, a bosnyákok és az egyetlen horvát emberke összeölelkezve énekelnek. Lehetne erről most egy értekezést tartani. Minden estre elgondolkodtató. Gondolkodjatok el Ti is olvasóim. A dal itt meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=GGilBhR1NYc Laku noć ljudi.
