Szokás szerint 6 órakor felkelek. Ahogy voltam a hálózsákban, abban a szerelésben leballagok a Drina partjára. Innentől már nem lesz kanyon, amit nagyon sajnálok. Igazából ez a legszebb az egész túrában. Innentől rohanó víz, örvények, hullámok és alacsonyabb hegyek várnak majd ránk. Lent a parton elballagok az erőmű irányába. Nem túl szép látvány, biztosan nem mai gyerek már. A víz eszeveszett sebességgel száguld a mederben. Talán olyan lehet, mint otthon a Mura. Az is megy néhol 10 km/h-val. Gábor is éppen lejön a partra fényképezgetni.
Reggel leballagtam a folyópartra. A gát másik oldala.
Reggelizés, sátorbontás, bepakolás – csak a szokásos rutin feladatok. Az időjárás nem túl szép, de legalább nem esik. 8 óra tájban jutunk le a folyóhoz. Romiék lekisérnek minket, segítenek a hajó cipelésben is. Mondhatom, hogy a rámpa olyan köves, hogy a kiskocsival itt semmit sem érünk. Beszállás, elindulás. Gyorsan magával ragad a folyó, és csak úgy száguldunk lefelé. Ma 56 km vár ránk, de ha ilyen sebességgel megyünk akkor nem lesz gáz. Elsuhanunk a Vrelo vízesés előtt. Gábor mondja, hogy csak 365 m hosszú az egész folyó, pont mint az év napjainak száma. Jó lett volna tegnap megnézni közelebbről, de nem tudtam róla.
Közvetlen indulás után egy vízesés. A beömlő Vrelo folyó teljes hossza csak 365 m!
Kisvártatva egy hatalmas lapos szikla emelkedik ki a folyó közepén. Alig lehet észrevenni, mert éppen csak hogy kilátszik a vízből. Körülötte hullámzik a víz, forog, habzik, morajlik. Gyorsan kell eldönteni, hogy melyik irányban kerüljem. Nincs idő a hezitálásra, irtózatosan gyorsan közeledik. Végül nagy nehezen sikerül kikerülnöm, de nem vagyok messze tőle. Igazán félelmetes. Ha erre valaki ráfutna, biztos a borulás. Persze azért nem úszom meg ilyen egyszerűen, a magas hullámokból egyet kapok azért az oldalamba és a hajóba is becsap rendesen. Nem lettem happy. Átázott a felsőm egy része. Valahol ki kell majd kötnöm és szárazat felvenni. Persze majd csak akkor, ha lesz egy alkalmas part. Addig is húzni kell tovább.
A biztonság kedvéért kihúzódom partközelbe, ott úgy tűnik, hogy nincsenek zúgók, akadályok. Eszembe jut Dejan levele, melyben leírja, hogy a túra nem alkalmas kezdőknek. Most már értem, hogy miért. Tényleg, némelyik részt elég technikásra kell venni.
A kezdeti izgalmak néhány kilométer után lecsillapodnak, a folyó megnyugszik, persze a sebessége megmarad. Élvezetes ilyen gyorsan haladni. Szinte 4 – 4,5 percenként jelez a sportórám, hogy ismét egy km letudva. Pedig nem is lapátolunk olyan eszeveszett tempóban. Kisvártatva feltűnik egy sziget a folyó közepén. Jó nagy. Vajon merről érdemes kerülni? – nézünk egymásra Gáborral. Jobbról nagy hullámokat látok habzó vízzel, balról mintha kicsit csendesebb lenne. Próbáljuk ki a baloldalt. Egyezik a véleményünk, ez jó, Gábor is elég rutinos, érzi a vizeket. Egy darabig frankó, de kisvártatva itt is megjelenik a tajtékzó víz. Talán a középtájon nem annyira zavaros. Behúzódunk a közepére. Hullámok kóstolgatják a hajó oldalát, de nem csapnak belülre. Szépen kifutunk a habokból, ismét kisimul a felszín. Ezt megúsztuk. Később sok ilyennel fogunk még találkozni.
A híres házikó a folyó közepén.
Egy hasonlóan tajtékos szakasznál egy aránylag magas szikla áll a folyó közepén. Rajta egy ház. Mi a franc? Kinek jut eszébe ilyen helyre építkezni? Mindenesetre ez a Drina egyik látványossága. Pedig semmi különös nincs a házban, mondhatnám egy putri az egész. Mégis egy ikon. A Drináé. Hát legyen! Többen fényképezik, engem nem hoz lázba. Simán elsuhanok mellette, Gábor úgyis lefotózza, majd megszerzem a fotót tőle.
A táj végig ilyen.
A táj változatlan. Jobbra, balra hegyek, 500 – 600 m magasak lehetnek. Az ég szürke, nincs napsütés. 20 km evezés után kikötünk egy helyen egy limányban. Máskülönben nem lehetne kikötni, olyan gyors a sodrás. A limányban viszont visszafelé visz az ár és sokkal lassabb. Kikötünk, eszünk pár falatot. 10 perc múlva újra vízen, túra folytatódik.
Pihenő
Belefér még egy sör
Alig pár kilométert haladunk, mikor jobb oldalon egy kellemes ligetes rész tűnik fel, partra húzott kajakokkal. Itt valami lesz. Méghozzá egy büfé is van a parton. Már látom is, hogy Romiék, Dejan és már mások is integetnek, hogy kössünk ki, csatlakozzunk a csapathoz. Természetesen egy sört meg kellett innunk a társasággal, amit persze most nem is bántam, mert reggel óta nem ittam semmit sem. Pihenünk, fényképezgetünk egy jó fél órát Gáborral. Időközben többen is megérkeznek, egyre több kajak sorakozik a parton. Kezd alakulni a hangulat. Egy vízitúrán gyakorlatilag minden percben adódhat olyan pillanat, amikor van ok az ivászatra.
Tovább indulunk, mert még van 30 km előttünk. A táj továbbra is ugyanaz, mint volt eddig. Semmi különös. A zúgók jönnek-mennek. Elég sok sziget is van a folyóban. Szerencsére sikerül mindig azt az ágat választanunk a szigetkerülésre, ahol nem akad fenn a hajó valamiféle zátonyon.
A cél Etno Selo. Ez egy kicsi skanzen Vrhpolje falu mellett a Drina partján. Itt lesz a táborhelyünk ma éjszakára. A hely különlegessége a kikötés. A sodrás 8-10 km/h, a rámpa 3 méter széles és mindkét oldalán betonfal emelkedik. Gyakorlatot igényel a kikötés. Aki elvéti, azt könyörtelenül továbbsodorja a víz, majd csak egy km múlva lesz esélye valahol kikötni a parton. Onnan pedig visszavonszolni a kajakot a táborhelyre. A rámpa annyira keskeny, hogy csak egy hajó tud kikötni. Előtte várakozni a sorodra lehetetlen. Ezért a megközelítés csak úgy lehetséges, hogy a hajók jó 300 m távolságot tartanak egymástól. Mire odaérsz, az előző ember már kiszállt, hajóját gyorsan elvitték onnan, helyet adva a következőnek. Igazán izgalmas manőver.
A víz legalább 8 km/h-val folyik. Ezen a 3 m-es szakaszon kell kikötni.
Gábor indul neki elsőnek, én legalább egy percnyire lemaradok tőle. Látom messziről, hogy sikerül kiszállnia, hajóját már viszik is odébb. Akkor most én következem. A folyó közepéről megcélzom a rámpát. Nagyon gyorsan közeledem. A rámpától 30 m-re vagyok már csak. A hajót teljesen a partra merőlegesbe fordítom, és erőből evezek. Tökéletes lett a landolás. Amint kiérkezik a hajó orra a betonra, ügyes kezek már kapják is el, nehogy tovább sodorjon a víz. A lapátot is kicibálják a kezemből. Mintha égne alattam az ülés, oly gyorsan pattanok ki, fogom a hajó hátulját és már megyünk is a rámpán fölfelé. Kicsit olyan ez, mint amikor kereket cserélnek a Forma 1-ben. Muszáj, mert jön a következő túratárs.
Kati és Romi a parthoz közel parkolták le a Tranzitot. Sátor felállítva, teljes kényelem kiépítve. A mi sátraink a közelben szétterítve foglalják nekünk a helyet. Gyorsan fel is állítjuk őket. Közben szitkozódom erőst, mivel a gaz legalább derékig ér. Legalább a rétet lekaszálhatták volna. Ilyen magas dzsindzsában nagyon nehéz sátrat állítani, meg közlekedni is, meg bármit is csinálni. Nem idegesítem magam, végül is ez Szerbia. Sorolom, hogy mi nincs még: WC, mosdó, ivóvíz, áram. Ami van: Romiéknál pálinka. Igyunk egyet a mai megérkezésre!
Romiék már vártak ránk a parton. A sátorhely is lefoglalva.
Táborhely
Kicsit később Gáborral elmegyünk egy Restoran-ba, kb. 1 km innen, de nem esik nehezünkre egy kis gyaloglás ennyi üldögélés után. Közben elkezd csöpögni az eső. A kaja egyszerű, de fenomenális. Csevapot rendelünk mindketten, friss csapolt sörrel. Azt szeretem a Balkánon, hogy a kajában nem lehet csalódni. Bármilyen lepukkant helyen találod magad, abban biztos lehetsz, hogy az étel jó lesz. Bár ez az étterem épp a jobbik fajtából való, igazán tiszta és hangulatos. A terasz a folyó fölé nyúlik. A pincér valószínűleg egyben a tulaj is. Nagyon készséges. És az ár is megfizethető.
Visszatérve a táborba beszélgetünk még, aztán szépen lassan ránk esteledik. Csak a víz nem nyugszik le, továbbra is fut, rohan, mintha még mára oly sok dolga lenne.
