Régóta motoszkált bennem a gondolat, hogy csodálatos fővárosunkat egyszer meg kéne evezni. Mégiscsak látványos, nem kevés turista jár ide külföldről is.
Eddig sikerült ezt a tervet mindig elhessegetni – a rengeteg szállodahajó, rendezvényhajó, a közelmúltban történt vízi tragédia árnyéka… Nem túl kajakosbarát környezet.
Aztán beütött a határzár, a rendezvények tilalma, és huss, kiürült a Duna a fővárosban. Az ember letekint bármelyik hídról a folyóra, kihalt minden, mint gyerekkorom rajzfilmjein, mikor a rózsaszín párduc körbenéz az úton, és csak tücsökciripelést hallani.
Elérkezett hát a lélektani pillanat, január eleje van, fagypont körül, de talán erőlködik kicsit a Nap, most kell belevágni. Városnézés, kicsit másképp. Emesével becsomagoltuk a szükséges felszerelést, főztünk két termosz teát, majd két autóval elrajtoltunk. Az egyiket a Lágymányosi-öböl aljánál hagytuk, itt terveztünk kiszállni.
Túránk kiindulópontjának a budakalászi Ebihal büfét választottuk (a Lupa sziget révállomásánal), egyik kedvenc helyünk, természetesen a zombulás előtti időkből. Itt persze megleltük az egyetlen partszakaszt, ahol plusz hat fok volt, így bokáig süllyedtünk a kiolvadó sárba. Kicsit lentebb sétálva találtunk egy betonsólyát, mely egészen bevitt a Duna vízéig. Kiskocsin áthúztuk a hajókat és a felszerelést, tökéletes hely beszállásra.
Mivel várost nézni indultunk, hogy legyen egy kis sportértéke a csorgásnak, bemelegítésképp feleveztünk megkerülni a Lupa-szigetet. Elhaladva az Egyfás-sziget mellett már megjelentek dél felől a felhők, ahogy az előrejelzés ígérte. Gyorsan lőttünk azért még pár képet, mielőtt az árnyékzónába értünk volna.
A Hajógyári-sziget északi csücskén kiszálltunk egy láblógatásra, no nem az eddig megtett hét kilométer viselt meg, sokkal inkább a hűvös idő és vonzott a tea. Eddig a kiságban mindig csak felfele eveztem, szidván az erős áramlatokat, most kipróbáltuk lefelé. A „szokásos” pontokon folyásirányban is megtekeri a kajakot a víz, de még így is a jó irányba segít minket. Bemelegedve és belelkesedve a Margitsziget mellett elkezdünk sprinteket nyomni, kidolgozni magunkból a hét stresszét.
A Margit-híd alatt kevés víz volt csak, micsoda fészbúk-gyanús képeket lehetett volna csinálni a híd lábánál lévő padon. Ám ezt sajnos másképp gondolták a sirályok.
Gyakran hátra-hátra tekintve sehol sem láttunk hajókat közlekedni, így innentől bent maradtunk a Duna közepén. Csekély erőbedobással is jól haladtunk, csak a felhőzet gyülekezett egyre előttünk. Megtekintettük a budapesti látványosságokat, fotó a Parlamenttel, a várral, a Sörnyitóval, s mindezt vízről.
Már a Gellért-hegy alatt jártunk, mikor feltűnt az első motoros hajtású hajó. Kicsi volt, gyors és pont felénk tartott. „Lebuktunk! Váljunk szét!” mondtam, de már késő volt, bekapcsolták a kék-piros villogót. Lemeszeltek minket a Szabadság-híd előtt.
Mellénk csorogtak, majd napszaknak megfelelően köszönt az Ellentengernagy Úr. Kérdezte honnan jövünk, hová megyünk, megkért, hogy azért legközelebb ne a hajózási útvonal közepén haladjunk. Ellátott minket pár jó tanáccsal, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoztak. Gondolom fázhattak, mert nem voltak nagyon beöltözve.
A Szabadság-híd után szabálykövető magatartással kihúzódtunk a jobb szélre, és folytattuk utazásunkat.
Megérkezvén az Öbölbe, kiszálltunk egy régi sólyázó útra a Rio oldalában. Itt ugyan kiderült, hogy futni és biciklizni korlátlan mennyiségben lehet, de mivel magánterület az Öböl területe, kajakkal kiszállni szigorúan tilos. Némi telefonálgatás után végül megkaptuk az engedélyt, áthaladhattunk a parttól kb. 50 méterre, de a kerítés külső oldalán álló autónkhoz.
Emese autóján nincs tetőcsomagtartó, így ő elment az én kocsimért, majd azzal jött vissza. Nagyjából 45 perc ez a transzfer, a szükséges rossz, ha nem körtúrát evezünk.
Megismételhetetlen élmény, javaslom minden lelkes, de magabiztos túratársnak. Amíg a korlátozások érvényben vannak, addig minimális forgalom mellett lehet várost nézni. Ha visszatér minden a régibe, már csak megint az életünkért küzdve evezhetünk végig a túlzott hajóforgalom közepén (szélén!!!)
