Odaút, készülődés
Kezdjük a legelején: indulás Budapestről, tömegközlekedéssel. A hajó, pumpa, két napi váltóruha, élelem, kempingfelszerelés épp kényelmesen elfér az Eckla Beach két Rollyjában, illetve a Gumotex 100 literes zsákjaiban. Buszra, HÉV-re, villamosra kiváló felszállni is, sajnos a régebbi vasúti kocsik ajtaja nem elég széles, itt ki kell kapni az egész kicsire összecsukható, és a hajókra kényelmesen felköthető zsákot a kocsiból.
Fél hatos keléssel kényelmesen érjük el a hét órakor induló esztergomi vonatot, és a MÁV is megörülhetett a ragyogó időjárásnak, mert menetrend szerinti érkezést, majd 30 perc sétát követően 09:00-kor már ott is vagyunk az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete kempingénél. Ez a kemping se többet, se kevesebbet nem nyújt, mint egy régimódi vízitúrás kemping: árnyékos sátorhely, tiszta vizesblokk, meleg víz korlátlanul, konyha, gáztűzhely.
A gondnok (akiről később kiderült, hogy a nevezett egyesület elnöke) öreg Duna-járó, a sátorhely mellé ajándék hasznos tanácsokat ad, és mikor meglátja, mivel fogunk menni, boldogan emlegeti Karlovitz „Pupu” Kristófot, aki szintén itt járt nemrég. Jó ajánlólevél…
11:00-kor áll a sátor, a hajók felszerelve, és miután a stéget őrző két vadkacsa engedélyt ad az indulásra, elindulunk a mellékelt térkép alapján, hogy néhány horgonyzó hajó, és a Párkányba vezető híd után ráforduljunk a Prímás-sziget külső ágára, a Kis-Dunára, ami a túra három fő szakaszának első része.
A Kis-Duna ágon (4 km)
Ezen az ágon sodrással szemben, hegymenetben evezünk. Tapasztalatunk, hogy a Gumotexek egy kis terheléssel jobban evezhetők, a csomagokat egyenletesen osztjuk el, a tempó így is kényelmes.
Ezt a szakaszt két részre lehet bontani, az első a városban, motorcsónakok és jachtok közt visz felfelé, de nem kimondottan forgalmas, a stégről érdeklődve pillantanak ránk a motorcsónakok tulajdonosai. Így kikötve egész békések. Mármint a motorcsónakok – a tulajdonosok természetesen nincsenek kikötve…
Az ág második fele a természeté. Mintha egy kisebb folyó beépítetlen szakaszán eveznénk, behajló, árnyékos fák, és benyúló, aggódó horgászok szegélyezik a partot.
12:15-kor kötünk ki a Szentléleki-patak torkolatánál, ahol a gáton elképesztő szerkezet áll, az ember és a természet együttműködésének szobraként a zsilip. Gyönyörű, itt mindenképp érdemes hosszabb pihenőt tartani, mielőtt visszatérünk kicsit a főágba.
Ennél a résznél mindenképp megemlítenénk, hogy bár nem jelentős a szembe sodrás, de vízállásfüggő, és semmiképp ne becsüljük alá, ha az idővel számolunk.
A Prímás és a Táti sziget közt (1 km)
Ez egy nagyon rövid szakasz a Duna fő ágában a két sziget közt, szintén hegymenetben, de mindenképp külön kell kezelnünk. A sodrás nem észrevehetően jelentősebb, ne ijedjünk meg tőle, a part mentén evezve teljesen rendben van. Itt bukkan fel először (mert másodszor is fel fog) az utunk egyik fő látványossága, a két év híján száz esztendős Táti Szénrakodó.
A szénrakodó belső oldalán egykor (a hatvanas évek közepéig) a dorogi szénbányákból csillékben érkező szénport a rakodó alá álló uszályokba töltötték, hogy azután többek közt Csepelig úsztatva felhasználják. A szénbányászat hanyatlása, a vasút fejlesztése végül szükségtelenné tette, most egy letűnt kor mementója, kiváló dunai látványosság, és nem utolsó sorban ipari műemlék, adózzunk hát neki tisztelettel.
Ezen a szakaszon a kis szigetecskét belülről kerüljük, és óvatosan, mert itt közlekedik a kamionkomp Szlovákiába, és megbízható helyi források szerint nem szereti betartani a szabályokat, többek közt kürttel jelezni az indulást. Szerencsére mi a színét sem láttuk.
A Táti szigetek külső ága (8 km, állóvíz)
Ebben a túrában az a szép, hogy több különböző vízen evezhetünk egyetlen alkalommal. A külső (és a középső, szigetet átszelő ág is) holtágak, a felső végükön kőgáttal lezárva, a víz ezért gyakorlatilag áll, partja iszapos, fákkal sűrűn benőtt.
A bejáratnál motorcsónak és jacht kikötő, itt jelentősebb a forgalom, körültekintően kell átkelni, bent néhány nagyobb hajó is horgonyt vetett, egy kilométer után elágazás, mi itt a szélső ágon mentünk. Az elágazás után a hajóforgalom megszűnik a víz mélysége miatt, ha akarnának, se tudnának bejönni.
Itt mintha a Tisza egyik holtágában lennénk, a part végig puha iszapos, sűrűn benőtt, több helyen leért a hajók alja, vontatnunk kellett, de a víz kellemes volt. A tervezésnél vegyétek figyelembe, hogy nincs igazán alkalmas kikötőhely, mindenhol bokáig süllyedtünk a part menti kagylós iszapba, és a gémek arcáról le lehetett olvasni a megvető csodálkozást, miszerint miért nem középen halászunk, ott sokkal jobb…
Ezt a szakaszt se becsüljük le, sajnos végig napon, alacsony állóvízben eveztünk, vagy vontattunk, így nagyon lassan haladva élvezhettük a vízi állatvilágot. 16:30 körül megváltás volt a kőgát, ahol egy viszonylag egyszerű átemeléssel kerültünk vissza a Duna fő ágába, végre a sodrás irányába.
Duna, Esztergomig (10 Km)
Itt már a klasszikus nagy-Dunai evezés élményében lehet részünk, megnyugodhatunk, a folyó hazavisz minket. A Táti-sziget belső oldala néhány rövid, kőszórásos szakasztól eltekintve végig kavicsos, uszadékfás, középvíznél vadkempingre végig alkalmas, láttunk is sátrakat felállítva.
A sóderpadok óvatosan ugyan, de kiváló lehetőséget adnak a fürdésre, ami ránk is fér, miután felküzdöttük magunkat a holtágban, így nem is kapkodtuk el a hazautat.
A sziget végénél újra feltűnik a szénrakodó, immár a naplemente előtti arany órákban vagyunk, a fények ilyenkor a legjobbak, fotózásra csábítanak.
Szemeink előtt sajnos már a meleg vacsora lebeg, indulunk is tovább. Ezen a ponton találkoztunk először szállodahajóval. Szemből jött, a folyó közepén, a számára kijelölt úton. Rettegve vártuk, hogy viselkedik majd a hajónk a hullámain, elmormoltuk egy ősi hajós imát (tehát néhány ide illő, válogatott cifra szóval illettük a közeljövőt) majd orral a hullámokra álltunk, és vártuk a sorsunkat. Minden elismerésem a hajóinkat tervező mérnököké, kiválóan vettük a hullámokat, elmaradt a borulás.
Az utolsó egy kilométer kegyetlen. A folyó megevett, a nap megsütött minket, és bár ellent mondott a fizika törvényeinek, de mintha a Duna is visszafelé folyt volna, nem akart minket engedni, olyan jól összebarátkoztunk. A stéget már a hajóban fekve értem el, közben tisztelettel adóztam azoknak az evezősöknek, akik ezt a távot reggeli előtt, bemelegítésként teszik meg.
Vacsora, Szlovákia, hazaút
Nyolc után kötöttünk ki, a kempingbe az Eckla segítségével toltuk be a hajót, ami erre is kiválóan alkalmas, majd egy frissítő zuhany és ruhacsere után elindultunk meleg vacsorát és győzelmi sört vadászni. Nagyjából 20 perc séta a központ, ételt és sört is kaptunk.
Másnap, kiadós alvás után átsétáltunk Szlovákiába, Párkány egy átlagos kisváros, de a híd lábánál a világ egyik legvendégváróbb kocsmája, az Utolsó Esély, ahol nem