Nem mindenki szeret vasárnap hajnalban kelni. Én sem, de mivel időben szerettem volna vízre tenni a kajakot, kénytelen voltam. Ám, ha a hobbiról van szó, legyen az evezés, horgászat, erdőjárás, az első kávé már feledteti a kis kellemetlenséget.
Így voltam vele én is. Kávé, kutyasétáltatás, kajak a kocsitetőre, és már indulhatok.
A beszálló pont ezúttal Neustadt-Glewe kikötője, a nagy zsilip alatt. Negyven perces út után beálltam a tágas parkolóba, lepakoltam, és már ereszthettem is vízre a Pelicánt. Kilenc körül járt ekkor az óra, és már most érezni lehetett, hogy bizony ma fázni nem fogok.
Észak Németország, Mecklenburg tartomány. Ez annyit tesz, hogy a meleg idő 22-24 fokos. Nekem megfelel, és a helyiek sem szeretik, ha ennél feljebb megy a hőmérő higanyszála.
Mindjárt a zsilip alatt szálltam vízre, de most nem folyásiránnyal szembe, a Lewitz felé indultam, inkább lefelé az Elba felé. A Müritz-Elde Wasserstaße 220 kilométer hosszú útvonal, teher- és hobbi hajósoknak. 13 tavat érint, 17 automatizált zsilipen 49 méter szintet ejt, mielőtt becsatlakozna a nagy Elbába, Dömitznél.
Arrafelé indultam tehát, a következő városig, Grabowig. A csatorna áramlása minimális, kényelmesen evezhető mindkét irányban. Elhagyva Neustadt városát, a vasúti hidat és a raktársorokat, máris kellemesebb környezetbe kerültem. Fenyőerdő magasodik a víz mindkét oldalán. Gyenge szellő hozza az illatokat, és kellemesen melegít a Nap.
Egy rövid szakaszon vöröskánya körözött felettem. Egy oldalágon felevezve ért csak igazán meglepetés: felvertem egy réti sast, aki hatalmas termete ellenére gyorsan el is tűnt a rengetegben. Nem ritka errefelé, mint ahogy a farkas sem. Szerencsésebb ember néha összefuthat egy-egy példánnyal. Már csak ezért megérte benézni ide. Fordultam is vissza.
11 kilométer után feltűntek a Hechtschleuse, azaz Csuka zsilip fényei. Előtte gyorsan kiszálltam nyújtózni egyet, mert ki tudja, meddig tart el a zsilipelés. Odaérve elforgattam a kék kart, és jött a várakozás. Lassan nyílt a kapu, aztán ahogy megkaptam a zöld jelzést, csoroghattam befelé. Bent újra el kell forgatni egy kék kart, mehet tovább a folyamat. A kapu zár, a vizet leengedik, kapu nyílik, zöld jelzés. Automatikus és díjtalan. A lehető legjobb.
Innen kievezve teljesen új látvány fogadott. Elfogyott az erdő, és vele együtt az árnyékom. Kétoldalt villanypásztoros legelők egy szakaszon. Hozta is a szél a legelőt használók jellegzetes "illatát". Birkák. Az öreg Elde itt csatlakozik vissza a csatornába. Jobbról, a torkolatból, társaságot kaptam. Egy fészkére ügyelő hattyú volt. Ismerem már a játékot, szóval igyekeztem elkerülni, minél nagyobb teret hagyni neki. Még egy darabig próbált megvezetni, de aztán jobbnak látta visszafordulni. Ez most simán ment… Közben a birkák is feltűntek balról, és kicsivel később, a legelésző tehenek is.
Elkezdtem kikötésre alkalmas helyet keresni, mert a hasam és az órám is jelezte, hogy rég volt az a reggeli pár falat. Ebéd! Találtam egy szélvédett és árnyékos helyet, ahol felállíthattam rögtönzött konyhámat. Pakolgatás közben már éreztem, húzódik a bőröm. Leégtem! Annyi baj legyen, nem az első, és nem is az utolsó eset.
Közben vendégek érkeztek. Néhányan csak biccentettek, vagy elhangzott egy hangos MOIN! köszönés, de volt, aki érdeklődve jött és kérdezte, merről és merre visz az utam. Kaptam néhány hasznos infót a későbbi túrákhoz, a zsilipekről és a csatornáról egyaránt.
A ravioli és a kávém elfogyasztása után még várt rám néhány kanyar Grabowig.
E város egyik érdekessége, hogy itt van a "Négercsók" csokigyár. Ki ne emlékezne émelyítően édes ízére?
A zsilipet elérve visszafordultam – irány haza! A Csuka zsilip szerencsére, ugyanúgy várt, ahogy otthagytam. Üresen. Így csak a kart kellett elforgatnom, és már nyílt is a kapu. Zöld, és már bent voltam. Kar, töltés, várakozás. Közben rájöttem, hogy senki más nem volt aznap azon a szakaszon. Se egy kajak, se egy horgászladik. Senki.
Túljutva a zsilipen, még mindig lehetett új dolgokat felfedezni a tájban. Madarakat a nádasban és a vizet szegélyező erdőben, hódrágások nyomait, illetve néhány nyugodtan és kecsesen alábukó nutriát is.
Kezdett beborulni az ég. Még gyorsan kiszálltam egy adag fenyőrügyért, legyen a sziruphoz és a pálinka alá. Enyhe szitálásba kezdett az eső, de ez most inkább jól esett, mint bosszantott volna. Közben elértem újból a raktárépületeket, és a vasúti hidat. Utam lassan véget is ért, pár kanyar után.
Kikötöttem a teherhajók között, kipakoltam, és rögzítettem a kajakot a tetőn. Vetettem egy pillantást a telefonomra, mennyi is lett az annyi. 31 kilométer. Ezen meglepődtem, és örültem is neki. Eddig, talán ha fele ekkorákat mentem. Nem szoktam előre kiszámolni mennyit fogok evezni. Ugyan másnapra fájni fog néhány izom, mint ahogyan a bőröm is, úgy érzem, a mai nap minden métere megérte.
Azt a csatornát bárkinek ajánlom. Kezdőknek a gyenge áramlásáért, kilométervadászoknak az evezhető távok miatt.