"Napközben felhős lesz az ég, de éjszakára napsütés várható."
Amikor olyan útra megyek, amiről érdemes lehet írni, jobban szeretem a gondolataimat rögtön képernyőre vetni, mert az adott pillanathoz tartozó benyomások hamar elhalványulnak. Grönlandon az írásnak azért voltak technikai akadályai, de ami ennél is fontosabb, hogy az első naptól világos volt: ennek a túrának a feldolgozása igényel majd egy kis időt. Így pár hét elteltével talán rendeződtek az élmények annyira a fejemben, hogy érdemes lehet nekilátni.
Lesznek megint hullámok, szél, barátok, és persze vitorlák helyett jéghegyek.
Amikor március elején András barátom azt mondta, hogy menjünk Grönlandra kajakozni júliusban, felcsillant a szemem. Azonban közvetlenül egy 2 hetes Mexikói rally verseny és 1 hét Karib-tengeri vitorlázás után voltam. Annyira távolinak tűnt a program, hogy gondolkodási időt kértem. Mire kettőt pislogtam, a rendelkezésre álló 10 hely elfogyott, így el is engedtem a dolgot. Egészen július elejéig, amikor visszamondás miatt felszabadult egy hely. Gyorsan osztottam-szoroztam (időt, pénzt, stb), találtam repjegyet és 2 nap alatt úgy döntöttem belevágok. Nem gondoltam alaposan végig a dolgot, de ahova András megy, oda általában érdemes menni, a többi meg hamarosan úgyis kiderül.
Az utolsó pillanatban vásárolt repülőjeggyel járó kompromisszum az volt, hogy 1 napot Izlandon kellett töltenem. Délutántól délutánig nem éppen ideális, de azért igyekszem kihozni a legjobbat belőle. Izland alapvetően drága (bár nem Grönlandhoz képest), de találtam elfogadható áron hostelt és béreltem egy autót a reptéren, alig valamivel többért, mint amennyibe a transfer került volna a reptértől a szállásig. Mivel itt a nap már nemigen megy le éjszaka, így pár óra alvást beiktatva, szinte a teljes időt kirándulással tudtam tölteni. A tengerpart, a különleges növényvilág színei, a rengeteg madár, a hőforrások, a végtelen naplemente, mind káprázatosan szépek. Ide vissza fogok jönni, terepjáróval és sátorral.
Grönland már a levegőből nézve is lenyűgöző látványt nyújt, végtelen hómezők és gleccserek uralják a képet. Narsarsuaq -nak összesen kb. 150 lakosa van, és egy – régi katonai légibázisból kialakított – nemzetközi repülőtere. Egy átlagos, európai repülőtéren ennél jóval többen dolgoznak, de egész Grönland lakossága sem éri el egy közepes magyar város lélekszámát. (kb. 60.000 fő) Este érkeztem meg és volt még 1 egész nap felkészülni a tervezett indulás előtt.
Viszonylag sok időt töltök tengeren és egyéb vizeken, rendszeresen járok vízitúrázni, és kempingezni. Tisztában voltam vele, hogy ez nem ugyanaz lesz, mint a felső Tisza szabályozatlan vizein lejönni kenuval, vagy a Földközi-tengert átszelni egy vitorláson, de azért akkora meglepetés nem érhet. Régen tévedtem ekkorát. Az első rögtön a megérkezés estéjén, a bemutatkozással egybekötött megbeszélésen ért.
Az ehhez hasonló kalandok egyik természetes, és igen pozitív hozadéka a közösségi élmény. Az együtt megélt kalandok, erőfeszítések, az egymáshoz való alkalmazkodás, életre szóló szerelmek és barátságok kezdetét, vagy akár végét is tudják jelenteni. Pusztán annyi a feladat, hogy együtt csináljuk végig, mindenki kisebb-nagyobb kompromisszumokat vállal és picit hozzátesz a csapat működéséhez. Ettől még nem lesz a közkedvelt és elcsépelt csapatépítős program, de ahol ez hiányzik ott többnyire a végén picit rossz szájízzel távozik mindenki. Az is aki nem várt a többiekre és az is, aki mindig utolsó volt.
A 10 fős csapat nem túl nagy, simán egyben lehet tartani pár napra, de itt nyíltan ki lett mondva az elején, hogy erről szó sincs. Se profi-, se önjelölt túravezető nincs, van egy tervezett útvonal, ott vannak az előre kifizetett kajakok, ezen túl mindenki azt csinál amit akar. Az egyetlen fix dolog, hogy előre megrendelt transfer van a tervezett céltól vissza az indulási pontra 7 nap múlva, addigra kell ott lenni. Itt, ahol 0 fok körül van a víz hőmérséklete, a jéghegyek folyamatosan mozgásban vannak, az időjárás pedig teljesen kiszámíthatatlan, nem tűnik jó ötletnek egyedül barangolni a tengeren. Ha felborulsz, a szárazruha ugyan megvéd a közvetlen víztől, de a hőszigetelése minimális, így nem 2 perc alatt fagysz meg, akár 10 percnél tovább is kihúzhatod. Alá pedig nem öltözhetsz, mert akkor meg a kajakban lesz elviselhetetlenül meleg.
Az indulás előtti nap délelőttje eltelt az utazással a kajakbázisra (Narsaq), és a felszerelés rendszerezésével. Magunkkal kell vinnünk sátrat, matracot, hálózsákot, a főzéshez való cuccokat, 1 hétre való ételt, italt és ruhát, meg persze az elmaradhatatlan technikai kütyüket, (VHF rádió, műholdas telefon, kamerák, töltők, stb.). A késő délutáni ruhapróba és a kajakátvétel után jó ötletnek tűnt kipróbálni a kajakokat. Na ez tökéletes kudarc volt. A szuperbiztonságos, csúcs túrakajak kontrollálatlanul billegett alattam és egyáltalán nem azt csinálta, amit szerettem volna. 10 perc bénázás után kijöttem és a kormány beállítása után újrapróbáltam. Valamivel jobb lett, de meg sem közelítette azt a tudást és komfortérzetet, amivel el lehetne indulni a jéghegyek közé. Ez kívülről is pontosan látszott, mert a többiek arcán jól kivehető lett az aggodalom. Ha pedig nem tudom megfelelő biztonsággal "megülni" a kajakot, akkor nem csak magamat veszélyeztetem, mert nemhogy a tempót kell tudni tartani, de egy esetleges borulásnál a segítségre sietők is potenciális veszélynek vannak kitéve. Így komolyan felmerült bennem pár percre, hogy indulás előtt feladom. Ráadásul nem voltam ezzel a problémával egyedül. Az ötlet az lett, hogy két egyszemélyes kajakot cserélünk egy duplára, ami pár centivel szélesebb és stabilabb. Ezt kipróbálni ellenben már nem volt lehetőség, reggel induláskor fog eldőlni, hogy működőképes-e a terv. Reggel gyors pakolás, csomaglogisztika, rögzítés és indulás. Azonnal látszott, hogy a kétszemélyes kajak, rendesen terhelve ultrastabil. Nem volt kérdés, hogy elindulunk.
Az első napi közel 30km próbára tette a csapatot. Az első nagyobb átkelésnél, (szélben és hullámokkal) gyorsan kiderült, hogy nem működik az együtt haladás terve, mindenki a lehető leggyorsabban, a legkülönbözőbb útvonalakon igyekezett átjutni, a legkevésbé sem törődve azzal, hogy a többiek egyáltalán megvannak-e. Az út felétől már látótávolságban sem volt a többi hajó, úgy sejtettem, hogy valahol a középmezőnyben lehetünk. Egyben az is kiderült, hogy a valamivel intenzívebb környezetben sem okoz gondot a kajak irányítása és a tempós haladás.
A klímaváltozás itt igazán kézzelfogható. A gleccserek évről-évre kisebbek, a növényzet és az állatvilág is látványosan változik. Ha éppen nem fúj a szél és/vagy szakad az eső, akkor a szúnyogok és a legyek teszik kellemetlenné a nappalokat. A szúnyogok kb. 15 éve jelentek meg a nyáron egyre kiterjedtebb, és melegebb mocsaras területeken és természetes ellenség nem lévén, elképesztő mennyiségben vannak jelen mindenhol.
A nap végére, a távolság, a hullámok, a hideg és a szúnyogok kiverték a biztosítékot többeknél. Amikor pedig kiderült, hogy az elkövetkező 2-3 napban extrém rossz idő várható és esetleg ezen, vagy a következő táborhelyen kell lehúzni a sátorban ülve, akkor végképp szétesett az amúgy sem túl erős közösségi szellem. Én bár a megérkezés örömekor még lelkes voltam, de látva széthulló csapatot és az egyre növekvő feszültséget, legszívesebben kiszálltam volna, hogy a hátralevő időt egy kellemes hotel teraszán sörözgetve töltsem. A döntés végül az lett, hogy reggel korán indulva elérjük a következő várost (Quaqortoq) és ha úgy alakul az időjárás, ott biztonságba húzódhatunk. Ettől úgy tűnt, hogy a többség megnyugodott valamennyire. Estére pedig megérkezett a vérfrissítés 2 amerikai doki csaj (Emily és Bal akikkel már januárban Mexikóban is találkoztam) és egy svájci hippi személyében. A lányok csak 2 napra jöttek, megállva útközben Moszkvából hazafelé. Múlt héten még Európa legmagasabb hegyét, az Elbrust mászták meg, most pedig itt fognak velünk kajakozni a jéghegyek között. Mindezt a tőlük megszokott lazasággal, kedvességgel és örök mosolygással.
A második nap könnyű volt. Napsütés, kevés szél, minimális hullámok, kényelmes 22km -es táv. Bár a tegnapi átkelésnél nyert izomlázat még éreztem, igazából nem fáradtam el. Útközben néhánytíz méterre tőlünk egy bálna bukkant fel, a jellegzetes levegővételt és a klasszikus bálnafarok villantást párszor bemutatta, majd eltűnt az egyik öbölben. A város partja alkalmatlan a táborozásra, így a hajókat az ipari kikötőben hagyva behúzódtunk egy hostelbe és vártuk az aktuális időjárásjelentést. Este a kajakokat bérbeadó cégtől jelezték, hogy másnap délután az amerikai lányokat visszaviszik a repülőtérre, mert utána már nem tudják garantálni az utat a várható időjárás miatt. Ez a hír eldöntötte a kérdést, a csapat nagyobbik része visszamegy – az amerikai transferrel – Narsaq -ba és időjárás függvényében helyben kirándul vagy kajakozik, András mindenképpen továbbmegy, akár egyedül is, Ben, Andris, és Petya rövid gondolkodás után szintén a folytatás mellett döntöttek. Alapvetően mentem volna tovább én is, de az, hogy vélhetően nem bírtam volna a keménymag versenytempóját, és a kétszemélyes kajakkal járó kötöttség eldöntötte a sorsomat. Azzal vigasztaltam magam, hogy kinéztem egynapos túrákat Narsaq környékén, amik az egész csapat számára könnyen teljesíthetőek.
A visszatérés azonban nem a várt megnyugvást és frissülést hozta, hanem a morál további romlását. Teljesen ad-hoc jelleggel – igazodva az aktuális időjáráshoz – kisebb csoportokban túrázgattunk a jéghegyek között.
A Grönlandi időjárás elképesztően kiszámíthatatlan. Eleinte minden itt élő határozottan állít valamit, (jellemzően egyébként rossz időt) de amikor kicsit mélyebben belekérdezel, akkor gyorsan kiderül, hogy csak úgy mondta, és igazából gőze sincs. Mint, ahogy senkinek sem. Tipikus példa erre, amikor egyik este a tábortűz mellett sörözgettünk a helyiekkel, a távolból egyértelműen sűrű felhőszakadás közeledett. Ránéztem az öregre, aki pillanatra elgondolkodott, majd azt mondta: "Szerintem esni fog ... de lehet, hogy nem."
Azonban a laza "menetrend" a kemény sportprogramot egyszerre könnyű és szórakoztató nyaralássá tette. Tényleg mindenki tudott kedvére való távokat evezni vagy kirándulni és egyben volt lehetőség néhány lélegzetelállító fotó készítésére is. A túracsapat visszatérése ismét felpezsdítette az életet és az utolsó együtt töltött este Andrásék kalandjainak mesélésével telt. Az én gépem egy nappal később ment, így az utolsó délelőttöt a közeli gleccserhez tett kirándulással töltöttem. A gyönyörű időben megtett kényelmes táv (kb. 12km) és 600m -es meredek szint pont kellemes levezető volt.
Bár a program végül nem az eredetileg tervezett módon alakult, mégis biztos vagyok benne, hogy mindannyian rengeteget tanultunk az együtt töltött néhány nap alatt magunkról és a többiekről is. A barátságok megmaradtak, újak is szövődtek, és már új kalandokat tervezünk közösen. Grönladra pedig mindenképpen vissza kell mennem hamarosan.
A cikk eredetileg a hajonaplo.blog.hu-n jelent meg.