Hosszú prológ, unalmas előkészületekkel, felelőtlen beteggel, repüléssel, stb. Ugorjátok át nyugodtan!
Nos megint nem vitorlázás jön. A tavalyi Grönlandi kajaktúra után idén British Columbia, Vancouver Island a cél. Kevesebben megyünk, így talán jobban tudunk majd alkalmazkodni egymáshoz. Nincs túlszervezve. Megvan a dátum és az indulás helyszíne.
Hárman megyünk, Gábor Németországban él, András barátom Los Angelesben, együtt jönnek fel András öreg iskolabuszból lakóbusszá alakított szekerével. Az autót pedig én viszem vissza a túra végén.
A programhoz passzoló repülőjegy beszerzése egy független booking siteon sikerült, de 1000 USD környékén kihozni a 3 repjegyet (BP - Toronto, Toronto - Vancouver, Los Angeles - BP) egészen vállalhatónak tűnt.
A szervezést időben kezdtük, kajakbérlős cégekkel egyezkedünk, útvonalat tervezünk, már csak várni kell az indulást, mi baj lehet?!
Nos pl az, hogy 4 hónappal az indulás előtt foci közben elszakad az achillesem. Műtét, fekvő-, majd járógipsz, pihentetem, használom, orvosi utasítás szerint fokozatosan kezdem terhelni. Majd 3 hónappal a műtét után egy rossz mozdulat és elszakad újra. Most nem lehet műteni, konzervatív kezelés kezdődik. Újra mediwalker, pihentetés, várás, kontrol. A doki szerint nem tudunk semmit tenni a váráson kívül, nyugodtan lehet utazni vele. (Mondjuk az 1 hetes evezést sátrazással a vadonban nem írta fel receptre, de ugye mi baj lehet?!)
Tegyétek a szívetekre a kezeteket! Otthon maradnátok? Nyilván nem. Aki otthon maradna az amúgy sem indulna el.
Így tehát 4 héttel az újraszakadás után, mediwalkerrel, bottal és némi bizonytalansággal a hangomban irány az orca paradicsom. Mivel a kajakba nem fér be a lábam, kenura cserélem a foglalást. Gábor tök jó fej, beáldozza a függetlenségét és jön velem. A kenu sokkal lassabb, de kényelmesebb, így sokkal több felesleges dolgot vihetünk magunkkal. No és ugye amire nem gondoltál, a mediwalkert nem vehetem le még alváshoz sem, így minden cipőből (túracipő, 1mm, 5mm-es vízicipő, papucs) csak 1 db-ot kell vinnem. Mínusz 1,5 kg cipő, helyette még több kütyü.
A felszerelés:
2db VHF rádió, műholdas telefon, GPS, napelemes töltő, powerbank, elemlámpák, vízálló fényképező, drone, átalakítók, töltők, kábelek.
Sátor, hálózsák, önfelfújós matrac, függőágy, kempingfőzős cuccok.
Amikor indultam úgy volt, hogy jó idő lesz, így ruhát nem sokat hoztam, (3 póló, 1 pulcsi, 1 esőkabát)
Ha valaki tudja, hogyan lehet Kanadában, európai szemmel is elfogadható prepaid SIM kártyát venni sok internettel, árulja mar el, mert nekem nem sikerült. 50 dollár 1 GB/ hónap, 8GB már 100 dollár körül van. Kőkorszak.
Eljött az idő. Irány BC. A torontói reptér 3-as terminálja nagyon menő. Kényelmes, modern, minden repülőtérnek minimum ilyennek kellene lennie. Nem utazom sokat, de az én listámon mostantól az Air-Transat a legrosszabb légitársaság. Balfaszkodás van mar a beszállásnál, fél órája mennünk kéne, és még valami 3-as csoportot terelgetnek befelé. A B737-800 egy lepusztult trágyadomb, az 5 órás úton 1 deci narancslét adnak, mindezt 250 dollárért.
Mindegy, a Vancouveri reptér csodálatos, barátságos, emberi léptékű, az egyik sarokban egy idősebb úr elég jó kis bluest játszik. Ha a srácok nem várnának kint, leülnék hallgatni. (Igazából nyilván leülök, de úgyis a csomagokra kell várni.)
Végre itt, örülés, bepakolás, padlógáz, délután 6-ig van nyitva a kenubérlős cég és még kompoznunk is kell Vancouver Island -re. A 30+ éves iskolabusz nem megy túl gyorsan, de nem is baj. 100km/h felett már kifejezetten félelmetes. A busz amúgy nagyon menő, lépten-nyomon elismerő pillantásokat kap, az autópályán átintegetnek az autókból, bárhol megállunk odajönnek fényképezni.
Bár a komphoz időben érünk, a teherautós sor nem fér fel, meg kell várjuk a következőt. Nem számít, most már nem sietünk. Telefon a kenus cégnek, hogy késünk. Nem örülnek, de megvárnak. Végül 5 perc késéssel érkezünk meg. Mindenki boldog.
Telegraph Cove, ahonnan indulunk még messze van, tutira nem érünk ma oda. Megállunk félúton a tengerparton aludni. 3 embernek ez a busz már határeset. 24 órája vagyok talpon, hajnalban, csomagolás közben még skype meetingeltem, a repülőn dolgoztam, buszt vezettem, és most szakadó esőben nincs kedvem sátrat állítani. Meghúzom magam a kanapén, altatni viszont nem kell.
Mostanra már úgy látszik, hogy az időjárás mérsékelten lesz ideális a kempingezéshez, a hét első felében meglehetősen sok esőt ígér. Mondjuk hideg legalább nem lesz, a 15-20 fok nekem tökéletes.
Szokás szerint hajnalban kelek, elindulunk, a srácok meg pihenhetnek amíg haladunk. Fél napos késésben vagyunk, 11 körül érjük el Telegraph Cove -ot.
Telegraph Cove egy varázslatos hely. Az 1900 -as évek elején épült. Elsősorban a fűrészüzemből, és lazac kereskedelemből élt, a kanadai tulajdonos mellett főleg kínai és japán munkásokkal. Az általuk épített házak ma is állnak, történetük elolvasható az épületek falára rögzített kis táblákon. A kedvezőtlen piaci helyzet miatt váltani kényszerültek és a '70-es évektől az erősödő turizmusra koncentráltak. Így most a horgászok és túrázók egyik paradicsoma lett.
Pihenni jöttünk, és kikapcsolódni. Élvezni az érintetlen természetet, az élővilágot és egymás társaságát. Az elsődleges cél, hogy orcákat lássunk. Nem fogunk sem rohanni, sem feleslegesen óriási távokat megtenni.
Lassan és körülményesen pakolunk az utazós táskákból a vízálló táskákba, azokat pedig a hajókba. Az időről időre eleredő eső sem lelkesít. Egy utolsó zuhany a kikötőben és végül f3 körül elrúgjuk a partot. Ahogy ülünk be a hajóba újabb felhőszakadás csap nyakon minket, de láthatóan ez már senkit nem zavar. Mehetnékünk van. Első napra egyébként sem terveztünk nagy távot. A 7NM (1Nautic Mile=1,852km) kenuval sem megterhelő. Tudtuk, hogy erős lesz az áramlás, de azért így is meglepődünk néha. Keményen kell húzni még a part mellett is, az átkeléseknél meg kifejezetten könnyen lehet magasságot veszíteni. Út közben mindenhol fókák lustálkodnak a parton, közeledtünkre pedig a vízbe ugranak, hogy a fejüket a vízből épphogy kidugva szemmel tarthassanak minket.
Mi bálnákat és orcákat jöttünk nézni, úgyhogy hol vannak már?!
A VHF rádió 7 -es csatornáján bálnalesen levő hajók adnak kérdésre infót arról, hogy éppen merre láttak utoljára bálnákat. Többször beszélünk velük és kiderül, hogy a közelünkben többfelé is láttak, de a tőlünk 10-15km -re, 1 órája látott bálnák után evezve elindulni, nem tűnik reális ötletnek. Így megelégedve a fókákkal, és küzdve az időnként eleredő esővel, a széllel és az áramlással inkább az esti táborhely felé tartunk. Amelyik bálna látni akar minket, az jöjjön oda! És valóban. Nem sokkal a cél előtt, András mellett kb. 20 méterrel 2 kisebb bálna úszik el komótosan. Párat fújnak, majd eltűnnek.
Végre megjöttünk a térképen táborhelynek jelölt helyre. Pont nem esik, gyors sátor állítás, kis rendrakás.
Sokkal nomádabb körülményekre számítottam. Kiváló az infrastruktúra. A kapott térképen pontosan jelölve vannak a tábornak alkalmas helyek. Azaz itt van esély partot érni a hajókkal, van sátrazásra alkalmas felület dagálykor is, az erdőben pedig van fa bőségesen. Ennél több nem is kell. (Lehet fizetős túrákra is jelentkezni, a szervezők által fenntartott táborokban mindenféle egyéb extrák is vannak.)
Indulás előtt Telegraph Coveban 2 táblára lettem figyelmes.
“Innentől tilos fekete medvékre vadászni!”
“A medvék tudják mi van a hűtődben, ne hagyd elérhető helyen!”
Az ételt a tábortól picit messzebb, magasan helyezzük el. Ha megeszi a medve, legalább közben ne lépjen ránk, ugye.
Iszonyat párás a levegő, a tegnap vizes lett cuccaim az éjszaka még vizesebbek lettek fedett helyen is. Ez még fog bosszúságot okozni. A mára tervezett 10NM sem tűnik soknak, de ez hamarosan kiderül.
Lassan kászálódik elő a csapat, senkinek nincs kedve a tegnapi vizes ruhákat újra felvenni. Lassú kényelmes reggeli, és készülődés. Közben kisüt a nap és már szép időben szállunk vízre. Én ki is terítem a kenuban levő táskák tetejére száradni a ruháimat.
Az öbölből kiérve azonnal meglátunk a távolban pár kisebb bálnát. Túl messze vannak a fényképezéshez, de bízunk benne, hogy amíg átérünk a másik partra belebotlunk még néhányba. Az áramlás olyan erős, mintha egy folyón lennénk, evezni kell, ha nem akarjuk, hogy elsodorjon. Folyamatosan látunk körülöttünk vízoszlopokat, fel-fel bukkanó bálna hátakat és alábukó villás farkakat. Az egyik partközelben úszó példány ilyen távolságból is hatalmasnak tűnik. A fókák kísérnek minket az egész átkelés alatt, végig körülöttünk úszkálnak, de azért nem jönnek túl közel.
A szorosban, ahol át kell kelnünk kifejezetten erős áramlás van, természetesen szemben. Megállunk kicsit pihenni és beszélgetni a parton táborozó másik csapattal, a barátságos ausztrál társaságtól néhány perc pihenés után elköszönünk és folytatjuk az utat. Még megállunk megnézni egy indián temetőt és egy elhagyott indián falut. Eredetileg itt akartunk aludni, de a lápos növényzet miatt rengeteg a légy és a szúnyog, sátorhely sem igen van. A térképen megkeressük a legközelebbi megjelölt táborhelyet, ami csak 1,5NM -re van és átevezünk. 8,5NM -t jöttünk ma. Nem fáradtunk el. Tökéletes helyet találtunk. Vacsi, naplemente és beszélgetés.
Kezdünk akklimatizálódni. Egyre lassabban ébredünk és készülődünk. Már a terveink is lazulnak. Induljunk északnak, a többit majd kitaláljuk. Hamarosan beevezünk egy csapat fóka közé. Nem jönnek túl közel, de elég alaposan megnéznek minket. Nem sokkal később egy kisebb szigeten meglátunk egy csomó madarat. Sasok, sólymok, kormoránok, varjak. Megér egy kis kitérőt.
Útközben megállunk egy resortnal. Kis móló, étterem, pár úszó ház. Elénk jön egy fiatal srác, kedvesen, közli, hogy sajnos a régi térképeken még elérhető szolgáltatásnak jelölik, de már nincs kiszolgálás, friss vizet ad, ha szükségünk van rá, minden más csak a szállóvendégeknek.
Mai táborunk Red Point, tökéletes panorámával a Blackfish Passage -ra, ahol az orcák vonulnak. Orcát nem, de folyamatos bálna vonulást látunk a parton ücsörögve. A körülöttünk repdeső sasok és az előttünk úszkáló fókák látványa pazarrá teszi az óriásfenyők árnyékában meghúzódó táborunk panorámáját.
Korán kelek, elképesztő csobogásra. Kiugrok a sátorból és a tábor előtt éppen egy nagy fóka csapat úszik el, meglepően nagy zajjal. Pár perc múlva néhány bálna követi őket az öböl felé. Vége a reggeli shownak, tüzet rakok a reggelihez, lassan a többiek is ébredeznek. A terv, hogy átevezünk a szemben levő orca megfigyelő állomásra, aztán vissza, közben pedig remélhetőleg látunk mi is párat. Egy dolgot azonban nem nézünk meg indulás előtt, az árapály térképet. A folyó közepén olyan sodrásba kerülünk, hogy nem bírunk semmilyen irányban kikeveredni az erős örvények közül. Mintegy másfél óra küzdés után, átjutunk a másik partra. (kb 2km) A part mellett általában lelassul a folyó es kezelhető válik, itt azonban erről nincs szó, hihetetlen sebességgel folyik a sziklák mellett is, és örvények dobálják a hajót. az előrejutás reménytelenné válik. Már éppen úgy döntök, hogy ráfordulunk a folyás irányra és elvitetjük magunkat a következő öbölig, ahol találkozik a két ág, ami azért nem minden kockázat nélküli. Aki volt már folyón vízitúrán, pontosan tudja milyen amikor 2 gyors folyó találkozik. Az örvények kiszámíthatatlanok, a víz pedig nincs 10 fokos. Nem kéne beborulni. Szóval már éppen ráfordulnék, hogy vadvízezzünk kicsit, amikor felbukkan egy motorcsónak a közelben, intek neki, odajön, és keményen megküzd azzal, hogy felhúzzon minket az első öbölig. Megúsztuk, kis pihi, újratervezés, és irány az orca bázis.
A part mellett lopakodva feljebb kúszunk a folyamatosan gyengülő sodrásban, elérjük az orca bázist és jóval feljebb is megyünk, majd, amikor már megfelelőnek ítéljük a magasságot, elindulunk vissza a másik partra. Kényelmes utunk van, útközben találkozunk egy hosszúszárnyú bálnával. Szemben a part mellett egy nagyobb bálna ugrál ki a vízből és óriási robajjal csapódik vissza. Ez 2 km -ről is elképesztő látvány.
A táborban átnézzük a térképet újra, a következő hely, amit el kell érnünk, a külső, nagy ágon van, állítólag ott vonulnak az orcák. A délelőtti kaland után lényegesen komolyabban vesszük a tervezést. Ugyan tengeren vagyunk, de az 5 méteres árapály különbség kiszámíthatatlan és néhol 6KN sebességű áramlásokat generál. Most azonban vagy elindulunk fél órán belül, vagy legközelebb este 9 -kor illetve másnap reggel lesz olyan irányú a sodrás, hogy alkalmas elérni a kitűzött célt. Fél óra alatt sátor bontás összepakolás, és minden a hajóban. Szinte tökéletes időzítéssel érünk a szorosba, a leálló majd irányt váltó sodrás még pont kezelhető örvényeket csinál, csak a szél korbácsol egyre nagyobb hullámokat. Mindkettő kezelhető és 2,5 óra múlva el is érjük az esti tábort. Azonnal sátrakat állítunk, és elkezdünk vacsit csinálni. Jól esik leülni kicsit.
Az tök rendben van, hogy tábori körülmények között nem gourméskodunk, na de én ma elbasztam a zacskós levest, odaégettem és valami csomós gubó lett az egész. Talán kellett volna hozzá tej, de az ugye itt nyilván nincs. Az összes kis gubót kanállal passzíroztam szét az edény falán, hogy legalább levesnek tűnjön és ne nyers gombócnak. Ma nem fogadok el házassági ajánlatokat.
Tüzet rakunk és a partról várjuk a vonuló orcákat. Végül a lemenő nap fényében meg is érkeznek. Milyen jó, hogy a cipők helyére bekerülhetett a drone. Csinálok is pár remek felvételt.
Reggel frissen kel a csapat. Elhatározzuk, hogy mostantól kifejezetten az árapály táblázathoz igazítjuk a tervet. Összepakolunk és irány Robson Bight az egyik speciális Orca megfigyelő hely. Épphogy elindulunk feltűnik egy pár bálna figyelő hajó és persze egy csapat Orca. A 2 evezős hajóval kevés esélyünk van utolérni őket, de a szoros közepére evezve úszkálnak körülöttünk. Az egyik igazán hatalmas hím lassan és kényelmesen kerülgeti az odagyűlt bámészkodókat. Megjelennek a nemzeti park emberei is egy motorcsónakkal és körbejárják a nézelődő hajókat. Információt gyűjtenek, mesélnek a bálnákról, orcákról, és adnak egy tuti táborhely tippet a környéken. (Eddig tartott Robson Bight meg a tervezés.)
A rövid orca kergetés után a hölgyek által ajánlott táborhelyet vesszük célba. A hely valóban zseniális. 2-3 Sátorhely, pazar panoráma, tökéletes. Bálnákat ma már nem látunk, de egész este a kilátásban gyönyörködünk a tűz mellett.
Reggel korai ébresztő, az árapályt figyeljük folyamatosan az időzítéshez és az útvonaltervezéshez. 9 órás indulást tervezünk, f8 kor ébresztő. Pakolás és utolsó reggeli, aztán indulás vissza Telegraph Cove -ba, kb. 10NM a táv. A szél erős szemből, az áramlással még 2 órán keresztül nem kell megküzdenünk. Tempósan haladunk, a hullámok alig nagyobbak 1méternél, ami legalább élvezetesebbé teszi az utat. Kicsit sportos, de végre egy kis tengeri feeling. A szél egyre erősebb és mire elérjük a másik partot, már az áramlás is érezhetően szembe jön. Még 2 órát haladunk szorosan a part mellett északnak, amikor a már viharossá erősödő szél és az áramlás megállít minket. Nem tudunk tovább haladni, meg kell állnunk kicsit pihenni. A hajóba becsapó hullámoktól csurom víz lettem. Tüzet rakunk, meleg leves és száradás. A 10 fokos víztől kockára fagytam én is és András is. Délután 5 körül a szemből jövő 5+ csomós áramlás végre megáll, a szél is picit enyhülni látszik, de még az út felénél sem vagyunk. A vizes ruhákban újra elinduláshoz még kell 2 mély levegőt venni. Folyamatosan haladunk, az áramlás most már segít leküzdeni az erős szelet és hullámokat, de a hajóba be-be csapó hullámok és a hideg északi szél, azért fárasztó. Út közben elmegy mellettünk egy kisebb csapat Orca, de mi most inkább az evezésre koncentrálunk.
Újabb 4,5 óra evezés után érkezünk Telegraph Cove elé, ahol jutalmul a mai 12 órás sportért, a naplementében egy nagy csapat Orca úszik el mellettünk. Elképesztő látvány, ahogy ezek a hatalmas állatok – néhány méterre tőlünk – komótosan elhaladnak. Megérdemeltük ezt az élményt zárásként. f10 van, a nap lemenőben, nekünk még hajókat kell pakolnunk és egy forró zuhany is jót fog tenni. András úgy átfagyott a kajakban ülve, hogy fél órás zuhanyzás után is még reszketve didereg. Kipakolok a hajóból, a már bezárt étteremből szerzünk egy kis meleg lazaclevest és SÖRT. Az elmúlt 1 hét után, határozottan megérdemlünk egy sört! :)
epilógus
Reggelre kiderült, hogy a tegnapi időjárásban többen kint rekedtek a kajakosok közül. Páran hajnalban vissza tudtak még jönni, (ők mondták, hogy láttak minket küzdeni tegnap, és a partról sem tűnt viccesnek) de a többiekért motorosokat küldtek. Szóval kiba. kemények vagyunk.
A konklúzió, hogy már megint kevés időt szántunk a túrára. Itt 3 hetet úgy el lehet tölteni kajakozgatással, hogy észre sem vesszük. A buszban pedig már a következő túrát tervezzük a térképen.
A cikk eredetileg a hajonaplo.blog.hu-n jelent meg