Másnap, reggeli után, kellemes időben indultunk a faluba. A kép, ami fogadott, jellemző a szigetekre. Vegyesen a frissen épült, gazdagságról árulkodó villák és rogyadozó halászkunyhók, keskeny utcák, melyeken csak kerti traktor és taliga fér el, színes virágok, zöldellő mediterrán növényzet, nyaraló emberek kisebb-nagyobb csoportjai, a kikötőben luxusjachtok, vitorlások, motorcsónakok, a helyiek bárkái – szép a szemnek ez a kavalkád. Le is ültünk a sziget túloldali partján lévő kikötőnél a parkban, egy árnyas fenyő alatti padról szemlélve a nyár képeit. Már elmúlt dél, amikor enyhült a szél, úgy döntöttünk nekivágunk az olibi átkelésnek. Ez tíz kilométeres szakasznak látszott.
A sziget nyúlványának védelméből kiérve láttuk, hogy a tegnapihoz hasonló a helyzet. Ha akkor nagyon erős szél volt, akkor most erős. Induláskor szemből próbáltam venni az észak-nyugati szelet, a hullámokat, majd – gondoltam – félúton fordulok, és a hátszél hullámain szörfözve jutok el Olibig. Saintus, bízva kormánylapátjában, toronyiránt megy. Abban maradtunk, Gergő velem jön.
Az isti spicctől mintegy másfél kilométernyire kicsiny sziget emelkedett ki a vízből. Gergővel megbeszéltem, ha lemarad, ott bevárom. Szerencsére a kis sziget némi szélárnyékot biztosított, a hullámokon himbálózva vártam Gergőt. Szegény fiú el volt keskenyedve. Vízben ülök, segíts kimerni – kérte. Nem értettem. Ahogy egymás mellé értünk, láttam, spricója lecsúszott, a hátán már a deréktámasz vonala alatt van a kémény gumija. Nem csodáltam, hogy vízben ülve, felülről is folyamatosan vizet kapva, fázott a szélben.
Amióta a vizet járom, mindig velem van a multifunkciós pillepalack, benne egy jó darab szivaccsal. Most, Istről indulva, Saintus kölcsön kérte. Természetesen odaadtam, és nem kértem vissza. Most pedig kellett volna. Menet közbeni vízmerésre most használtam volna először. Sebaj. Geri előkotort valamit, kérdezte, ezt keresem-e. Igen, mondtam. Egy pillepalackban szivacs volt. Nem az én cuccom, de azonos funkciójú darab. Összekapaszkodva, a hullámoktól némileg védve, kimerte a vizet hajója beülőjéből, a szivaccsal viszonylagos szárazságot teremtett a hullámkötény alatti térben, megigazította a hullámkötényt, indultunk tovább.
Gergő hősies erőfeszítéssel gyűrte a métereket. Dicséretére legyen mondva, vadvízi Galasport lapáttal ment toronyiránt, vette oldalba a méteres hullámokat. Innen kezdve az Ysak oldalhullám-állóságáról kérdezzétek csak Gergőt!
Ott cikáztam körülötte. Olykor hegyibe mentem a hullámoknak – cikk – olykor néhány tíz métert, szörfözve siklottam – cakk – másik tíz méter. Mosoly nem ült ki arcomra. Láttam Gergő elszánt küzdelmét a méterekért, izgultam, csak baj ne legyen. De ő hihetetlen magabiztossággal ült hajójában – lehet, csak messziről látszott úgy –, keményen fogta és forgatta lapátját. Aztán egyszer csak közeledni látszott az Olib-i part. Arra is volt időnk, csak pillanatok, hogy megcsodáljuk a Velebit feletti vihar jelenségeit. Villámlott rendesen, de dörgést nem hallottunk. Ez azt jelentette, messze van tőlünk a vihar. Láttuk azt is, hogy amott kinyitották a dézsa csapját. Érdekes volt az égből a tengerbe zuhanó víz látványa. Néhány tíz kilométerrel arrébb, déli irányban viszont már ragyogott a Nap a bércek felett.
Néha, a hullámhegyek tetejéről, Saintus piroskáját is láttuk. Negyed órával volt előttünk, egy szép kis öbölben ért partot. Rövidesen mi is megérkeztünk. Időnk nem volt átöltözni száraz ruhába, mire megérkezett a vihar. Saintus ponyvája alá menekültünk, kucorogva fagyoskodtunk, leginkább a nap hőse, Gergő. Nem elég, hogy átfagyott evezés közben, még a záporesőt is el kellett viselnie egy szál fürdőgatyában. Most is kedvezett nekünk a kajakosok védőszentje. A vihar, a nyári záporoknak megfelelően, ahogy jött, úgy ment is.
S most következzen e történet Saintus verziója szerint.
...Átkelni Olibra ismét nem tűnt túl jó ötletnek. Alig kisebb szél, mint tegnap, de jó tíz kilométer táv. Szépen mentem, a Kodiak jól vett minden hullámot. Gergő beszámolója, hogy előző nap hányszor borult majdnem, meg azért ment vissza, mert nem tudta tartani az irányt, kicsit aggodalommal töltött el, hogy vajon nem egyedül érek-e célba, de gondoltam majd csak lesz valami. Most nem megyek vissza keresgélni, hol lehetnek a többiek. A hullámok közt nem láttam őket.
A GPS szerint 5 km/órás átlaggal jöttem. Nem húztam nagyon. Élveztem a hullámokat. Szépen komótosan átértem. Kicsit túlzásba vittem a szél ellen evezést, így volt egy pár száz méteres tiszta szörf-szakasz a célul kitűzött öbölbe. Ott viszont megállt az élet. Egy két-három méteres hullám hátán siklottam be, de csönd és nyugalom fogadott. Világosan kéklett az öböl homokos alja, és csak a távolban láttam gyülekezni valamit az égen, ami arra késztetett, hogy mégse időzzek soká a vízen. Fotóztam párat, majd kieveztem a partra.
Előszedtem a száraz ruháimat, és látva az eget, valamit tudva, hogy a sátor Gergőnél van, előkészítettem a ponyvámat. Átöltözve mindent visszazártam vízhatlanra, majd elindultam megnézni a partot. A kis alvófülke a rettenetes dzsindzsában nagyon meglepett. Nem tudom ki csinálta, de lehetett vele munka, rendesen.
Kicsit már félve, hol lehetnek a többiek, bekapcsoltam a mobilomat, és előszedtem a lámpámat, hogy majd világítótornyozok az öböl nyelvéről. Nem értem ki a célig, mikor láttam, hogy jönnek, Gergő eléggé lepusztult állapotban, Oldstruggler látható örömmel, hogy végre vége.
Percekkel miután partot értek, leszakadt az ég. Old-struggler egy belógó borókaág alá menekült, ami inkább csak lelki támaszt nyújtott, Gergő meg a vizes ruháit ledobva, egy szál alsóban ugrált a saját tengelye körül. Jól jött a ponyva. Rádobtam a kajakomra, beültem alá. Nem tudom mi járhatott a többiek fejében, de úgy kellett kiordítanom, hogy jöjjenek már be alája...
Olib hangulatos öbleinek egyikében leülhettünk, szárítkozhattunk, kifújtuk magunkat, feltöltöttük testi és lelki tartalékainkat. Saintus a parton minden sátorozó ideális szálláshelyét fedezte fel. A bozótban, módszeres alapossággal, valaki vagy inkább valakik, kétsátornyi tisztást hoztak létre. A talaj tiszta és puha volt, a zöld növényzet összeborult a fejünk felett. Gondos emberek voltak. De nem csak ezt a nyomot hagyták maguk mögött.
KEEP OLIB CLEAN! HELL ON WHEELS! – olvastuk a feliratot egy parti kövön.
A felirat megragadott. A szigetvilág, az egyes szigetek, Olib, ez az öböl, mind olyan kedvesek és szépek, tényleg meg kell őriznünk természetes szépségüket. A skadrai vitorlás öbölben, ahol az isti éjszakázás tippjét kaptuk, éppen a kikötői díjat szedte a kikötőmester, amikor odaértünk. Láttam, azt is ellenőrzi, viszik-e magukkal a hajósok a szemetet. Be kellett mutatni a szemeteszsákot. Gyorsan mondom, mi is vittük hajóinkban a kiürült konzervdobozokat, palackokat, tejes- és sörös dobozokat.
Úgy szól a szigetvilág teremtésmítosza, hogy mikor vidám kedvében volt az Isten, gyémántot szórt a vízbe. Így jött létre az adriai szigetvilág. Mostanáig úgy véltem, aki ezt kitalálta, néhány pohárral többet ivott a susaki borból. Ezek a sziklák lennének a gyémántok? Igen! Csak be kell érni a hajós embernek, hogy észrevegye csillogásukat. Eszembe jutott, hogy hajóm nevét meg kellene változtatni. Nem mintha bajom lenne az Öreg Küszködővel, de ez rám passzol, A HAJÓ-ra nem illik. Gondoltam, kapcsolódjon hozzá a próbatétel utáni élmény. Keep Olib clean! Hell on wheels! Mélyenszántó, bölcs gondolat.
Azután beugrott egy gimis élményem. Nem tegnap volt. Lehet, hogy a mélykék tenger fehér habos hullámainak élménye, a matrózblúz és a matrózblúzos lányok mosolya kellett ehhez. Amikor Rousseau-ról tanultunk, említette tanárunk a természetfilozófia fontosságát a francia felvilágosodásban, azt a divatot, amit Rousseau is követett. Menedéket, latinosan asylumot kerestek maguknak, ahol a nagyvárosi forgatagból menekülve emberek és polgárok lehettek. Rousseau asyluma Ermenonville volt. Nekem a csigazabáló (by Saintus) mérnökök zseniális alkotása, Rotomod Ysak kajakom, és a hozzá tartozó körítés adja ezt az asylum-élményt. A szótár szerint a kifejezés még az elmegyógyintézet megjelölésére is használatos. Nem is vagyok olyan távol tőle... egyesek szerint.
Felvertük sátrainkat a zöld otthonban, majd a naplemente élményével tértünk nyugovóra.
Folytatjuk...