Reggeli után azonnal a felkészüléshez fogtam, bepakoltam a szükséges felszerelést (gear - ez most divatos szó) a kocsiba, kajakot felizzadtam a tetőcsomagtartóra. (A levétel még hagyján, de feltenni borzalmasan nehéz.) Kilenc óra felé már útra készen is voltam. Sajnálattal vettem tudomásul - illetve láttam a szálláshelyemről - hogy a tenger nem a legnyugodtabb arcát mutatja, egyszóval: szél van. Még sohasem eveztem tengeren hullámok között, úgyhogy azzal a gondolattal indultam el, hogy ez a túra ma talán kudarcba fullad. Mindenesetre elhatároztam, hogy nem kockáztatok. Az esélytelenek nyugalma töltött el. Ez van, ehhez kell alkalmazkodni.
Medvejában megálltam egy kis friss kaját vásárolni, de a boltot pontosan az orrom előtt zárták be - kora reggel! Az ajtón a felirat valami olyasmit tartalmazott, hogy a szezonon kívül már zárva van a bolt (trgovina). Következő lehetséges bevásárlási lehetőség Brsec lesz. Moscenicka Dragában is van egy Konzum, de a parkoló zónán belül, azért most nem fizetnék még pluszban parkolási díjat. Brsecben találtam egy "minimarketet", tényleg mini volt. Az egész napra bevásárlás két csoki plusz egy rostos narancslé lett. Komolyabbat szerettem volna vásárolni, de csak erre futotta a szegényes árukészletből. Ezzel is kihúzom a mai nap terv szerint 30 kilométer evezését.
Hamarosan elérkeztem tervezett indulási helyemre, azaz Brestova kompkikötőbe. Egyébként Brestova nem falu, hanem csak maga a kompkikötő. Itt a kompra várakozó kocsik mellett elhaladva és a csukott sorompót kikerülve leparkoltam a kocsimat egy félreeső helyen, hogy mégse zavarjam az esetleges forgalmat, amikor a komp érkezik és indul. Hát most éppen a túloldalon volt. Mit is mondjak! Nem volt túl barátságos a tenger. A szél fújt Rijeka felől, a hullámok meg igencsak nagynak bizonyultak ahhoz, hogy én itt vízre szálljak törékeny kajakcsodámmal. Konstatáltam a tényeket és úgy döntöttem, hogy most nem fog menni a dolog. Eközben egy fiatal hölgy szólított meg – láttam, hogy kikötői dolgozó – hogy itt nem szabad parkolni, menjek ki a sorompón kívülre, persze nagyon udvariasan. Megköszöntem a tájékoztatást, majd kigurultam a kocsival a szabad parkolási helyre, ahol két (!) kocsi megállására van lehetőség. Esélyeimet nagymértékben rontotta, hogy a helyek már foglaltak voltak. Horvátországban mindig számítani lehet rá, hogy nincs üres parkoló. Így tehát kis gázfröccsel tovább hajtottam visszafelé az úton.
Azon gondolkodtam, hogy vajon most merre menjek. Vissza Voloskóba, arrafelé még nem eveztem. Persze reggel láttam vagy 40 szörföst, igencsak hasítottak Voloskónál. Ebből – mérhetetlen logikával – arra következtettem, hogy ott is szél van, ergo hullámok is. Tehát ez a lehetőség kizárva. Akkor pedig megyek haza szépen. Hacsak…
Hacsak nem megyek tovább a Plomin "fjord" felé. Talán az öbölbe nem fúj be a szél. Végül is azért találták fel az öblöt, hogy ott enyhébb legyen a szél. A főútra visszatérve déli irányba kormányoztam a járgányt. Pár kilométer múlva elértem a Hotel Planonát, ahol az út elkanyarodik és az öböllel párhuzamosan folytatódik. Innen gyönyörű kilátás nyílik az öbölre, Isztria partjaira és Cres szigetére.
Kilátás a Hotel Planona teraszáról. Plomin öböl torkolata.
Plominban sétáltunk már évekkel ezelőtt feleségemmel, így a városnézős élményt most kihagytam. Annál is inkább, mivel az idő előrehaladt jócskán. Nem szeretek későn nekiindulni egy túrának, bármi adódhat, és akkor ráesteledik az emberre, az meg nem jó. Találtam egy keskeny utat, ami a városból vezet le Lukába. Nagyon keskeny út volt, persze ilyenből Horvátországban rengeteg van. Probléma csak akkor keletkezik, ha jön szembe valaki. Ekkor menthetetlenül tolatni kell, mert hely abszolút nincs, hogy kikerüljétek egymást.
Befutottam Plumin Lukába. Meleg volt, viszont a szél valóban enyhébb. Mégiscsak működnek a szabályok. A kikötőben – szombat délelőtt lévén – még nagyban dolgoztak a halászok. Természetesen itt már csak a kirakodás folyt, nem a halászat. Hűtő kamionokba rakták át az árut, amely köbméteres térfogatú ládákban pihent.
Plomin Luka
Jó lesz innen startolni
12 óra lehetett már, amikor a vízre szálltam. A víz csodálatos türkiz színben pompázott. Ami azt jelenti, hogy a medret mészkő alkotja és nem túl nagy a mélység. Persze a napsütés is hozzájárul a színek előhozásához. Kényelmes tempóban eveztem a torkolat irányába. Három kilométert saccoltam, ha oda vissza megjárom, az hat – egy napra nem sok de legalább ezt a partszakaszt is látom. A szél itt enyhébb volt, de tudtam, hogy amint kiérek a torkolatból a nyílt vízre ugyanaz vár rám, mint a kompnál. A kikötő után rögtön egy "Plazsa" azaz strand következett, ahol össze-vissza három emberke napozott. Hiába, nincs főidény!
Távolabb egy randa építmény éktelenkedett a vízben. Ez a szén kirakó hely, a szén az öböl végében álló retró hőerőművet táplálja. Ide körülbelül két kilométer hosszú szállítószalagon jut el a fűtőanyag. Később kiderült, hogy az erőmű ma is tud dolgozni, viszont csak tartaléknak használják, ha esetleg a jelenlegi erőművek kifogynának a szuszból, vagy beadnák az unalmast. Most éppen nem volt kirakodás. Az erőmű mellett valóban lehetett látni egy akkora szénhegyet, mint ide Lacháza. Szintén "tájba illő" képet festett. A 60-as években még egyáltalán nem a természet védelme volt a fontos, hanem a "dolgozó nép" ellátása villamos energiával.
Két km-ig ilyen látkép fogadott
Két kilométer után a kissé unalmas táj átváltott meredek sziklafalakba, sziklaomlásokba, ami engem inkább lenyűgöz. Hab a tortán a szilahasadékokban megbújó kavicsos kis öblök. Aljukat fehér kavics borítja. Elképesztő látvány! Micsoda érintetlen hely! Ide csak vízi járművel lehet eljutni. Ez nem a nagy tömegnek készült.
Sziklás part
Az egyik ilyen kis strand. Van belőle legalább négy is ezen a parton.
Hamarosan elértem az öböl torkolatát. Jól saccoltam, amint kiértem a nyílt vízre, a hullámok megostromolták gyenge lélekvesztőmet. Nem próbálkoztam, rögtön visszafordultam a biztonságos, csendes víz felé. Nem ismerem a tengeri kajakozás ezen arcát. Bármi történhet. Például tengeri betegségre is gondoltam. Hátha egy kis idő után felfordul a gyomrom a hánykolódástól és hánykolódás lesz a vége, ami hideg verítékkel, szédüléssel jár. Szóval ezt most egyedül nem akarom kipróbálni. Meg aztán bármi olyan is közbejöhet, amiről nem is tudok.
Az öböl és a nyílt víz torkolata
Nyugodt tempóban visszaeveztem az indulási pontig, pontosabban a "városi" strandig, amely rögtön a kikötő mellett található. Itt megpihentem és azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek. Hét kilométert eveztem, édeskevés egy napra.
Úgy határoztam, hogy üsse kő, megcsinálom még egyszer ezt a távot, megnézem tüzetesebben azokat a hangulatos, érintetlen kavicsos partokat. Ittam még egy korty narancslevet, aztán visszaültem a hajóba és újra a torkolatot vettem célba. A szél most már erősebben fújt az öbölben is, a hullámok szembe jöttek, de még a tűréshatáron belül voltak, emiatt nem aggódtam. Na – gondoltam – kinn a nyílt vízen most még nagyobbak lesznek a hullámok, semmi esélyem sem marad, hogy fölevezzek a part mentén legalább a kompig, nemhogy Brsecig. A célom az volt, hogy Brsecig felmegyek, ugyanis a múlt héten ott fordultam vissza Medveja felé.
Elértem a torkolatot újra. Semmi változás a nyílt vízen, azaz várjunk csak! Mintha itt most kisebbek lennének a hullámok. Milyen fura, az öbölben nagyobbak itt meg kisebbek? Hogyan lehet ez? Mindegy, nem is érdekes. Óvatosan elindultam a part mentén északi irányban. A szél enyhülni kezdett, a hullámzás is csillapodott, de azért még dobálta a hajót rendesen. A sziklapart meredeken zuhant a vízbe, magassága néhol elérhette a 100 métert is.
Meredek sziklafalak alkotják a partot kilométereken keresztül
Körülbelül fél óra múlva a tenger teljesen lenyugodott, a szél elült. Határtalan öröm ez számomra, ugyanis most már biztos voltam, hogy mai tervemet meg tudom valósítani. A látvány csodálatos volt. Ha elég közel mentem a parthoz, a meder egyre inkább láthatóvá vált, a víz zöld színre váltott. Egyetlen egy fehér medúzát láttam csak, viszont halakból volt rengeteg.
Körülbelül 40 perc evezés a torkolattól értem el a kompkikötőt
A kikötő mellett is van egy jó strand
A kikötő melletti strandon megpihentem, ittam, napoztam. (Mintha a vízen nem ért volna elegendő napsütés!) A kajakos állva pihen, ezt jó, ha tudjuk. Húsz percnyi pihenő után folytattam utamat Brsec irányába. Azonban nem éreztem magamat igazán jól. A meleg nem lehetett a hibás, mivel a napsütés ilyenkor már nem erős. Talán a hullámzás készítette ki a gyomromat? Mégis kell számolnom az erős hullámzás okozta tengeri betegséggel? Vajon másnak is lett volna problémája ezzel? Vagy valami romlottat ehettem? Mindenesetre nem mentem el Brsecig, visszafordultam a komptól körülbelül egy kilométerre.
Itt fordultam vissza. A tenger már majdnem tükörsima.
Érkezés a Plomin öböl bejáratához. Kis világító torony jelzi a partot.
Megnéztem még egy mini strandot közelebbről.
Visszatérve a városi strandhoz, átöltöztem fürdőnadrágba, majd belevetettem magam a tenger vizébe. Hűs volt, de nem kellemetlenül hideg. Pár karcsapásnyit úsztam, majd kiálltam a partra száradni. Délutánra már élénk volt a strand, tízen lehettünk összesen. Csak én fürödtem. Mindenki más napozott. Érdekes módon az öbölben még mindig volt szél, amikor a tengeren már semmi. Majd megbeszélem egyszer Pataki Zitával ezt a jelenséget. :-) Visszaültem a hajóba, arrébb eveztem 100 métert, mert itt állt a kocsim a parton. Kivonszoltam a bálnámat (csak a súlya miatt illetem ezzel a jelzővel) a fövenyre, föl a partra a kocsi parkolóba. Itt megkértem egy arra sétáló emberkét, hogy segítsen már a fölrakásban. "Oprostite molim Vas! Upomoc kajak na auto" Aki érti a horvát nyelvet, az tudja, hogy nyelvtanilag abszolút helytelen, de emberünk megértette. (Lényeg, hogy nem az autót akarta rátolni a kajak tetejére.)
A vége 25 kilométer lett, ami már megnyugtató táv – edzés – egy napra. Kellemes vállfájással hajtottam fejem aznap nyugovóra.
A túra térképe
VÉGE