Élvezetes túra a Szigetköz nekem új ágain. Anfibio Nano RTC packraftem első komoly bevetésén próbáltam ki új túrastílust, végig vigyorogtuk az egészet, a természet vidámparkjában érezve magunkat. Életem egyik legjobb vízi csavargása volt.
Miközben tökéletesen elégedett vagyok Gumotex Twist 2 kajakommal (három év alatt 5425 km-en vált be nagyszerűen), egyre jobban vonzott a packraft-műfaj, az ultrakönnyű túrázás. Minap meg is érkezett Anfibio Nano RTC „zsebhajóm” (a Naná nevet kapta) ki is próbáltam röviden a Dunán, de ez csak bevezetés volt egy izgalmas világba. Balázzsal (Hany Istók) mentünk táborozós csavargásra, olyan programmal, hogy kidomborodjanak a packraft előnyei.
Otthonunkból korán reggel gyalog a Keletibe, expresszel és személyvonattal Rajkára, onnan megint az apostolok lován a Trianoni zsilipig (3,8 km), ahol összekészültünk. Balázs hajója is Anfibio Nano, de a „sima” alaptípus, cuccot vízhatlan zsákban lehet vele szállítani, az elejére felkötve, vagy láb előtt. Az én RTC változatom légkamrájának vége alaphelyzetben nyitott, ott csúsztattunk be két hálózsákot, sátorozó ponyvát, ruhás matrózzsákot, néhány apróságot és a nagy Gumotex hátizsákot. A napközben szükséges tárgyak (kulacs, egy kis kaja, esődzseki, napszemüveg stb.) a deckpack nevű, vízhatlan cipzárú fedélzeti táskában vannak kéznél. Berakodás után a nyúlványt felpödörni, összecsatolni, mint egy futár-hátizsákot, és jöhet a felfújás, pumpazsákkal, a végén tüdővel.
Kérdés, hogy mennyire légtartó ez a rendszer? Válasz: itthon kipróbáltam, két nap alatt sem csökkent észrevehetően a légnyomás. Jobban is tetszik nekem e megoldás, mint egyes gyártmányok légzáró cipzárja, mert annak üzembiztosságáról nem vagyok meggyőződve.
A Jónási ágon indultunk el: keskeny, szórakoztató kis hallépcsőkön (kő-fenékgátak) csusszanva le, kanyarog a folyócska, erdős, nádasos a part, akadályokat, bedőlt, behajtó fákat kell kerülgetni, a víz tiszta, szemét sehol, azon vettük észre magunkat, hogy egyfolytában fel van festve ábrázatunkra a boldog vigyor. Ez kell nekünk!
Benéztünk az Ördög-tavakhoz, de elég sekély volt a víz, néhol a szinte nulla merülésű hajóink is súrolták a homokos fövenyt, hamar visszafordultunk, és a Heléna-tavakhoz csak bekukkantottunk. A Benda ágon mentünk egy darabig (az indulástól 10,3 km), találkozva egy osztrák kajakos csoporttal, és Dunakiliti közelében összepakoltunk mindent a hátizsákokba, majd 2,5 kilométert gyalogolva megint vízre szálltunk, a Zátonyi ágon. Épp ez a packraftezés egyik előnye, hogy tetszés szerint lehet összeválogatni folyószakaszokat, akár hosszabb szárazföldi szakaszt beiktatva. Merev kajakkal, kenuval szóba se jöhet ilyesmi.
Néhány szó hajóinkról. Kényelmes bennük ülni, különösen az enyémben, mert van támlás ülése, Balázs jól hátrahúzódott, félig a légkamra hátulján ülve, néha elfeküdve evezett, hogy jobb legyen a súlyelosztás, de pihenésként is. Az ő Nanója erősebben csóválta az elejét, az enyém egyáltalán nem, mert picivel hosszabb a vízvonala, és jobban lenyomta az orrát a belepakolt sok cucc. Szkeg egyiken sincs, nem is hiányzik. Állóvízi sebességünk körülbelül 4 km/óra, ezzel elégedettek vagyunk.
Gyönyörű volt a Zátonyi Duna is, olyan tiszta a vize, hogy két méter mélységben jól látszik a hínár, az egész környezet hitelesen adja az ősvadon érzését, miközben a galériaerdőn túl szántóföldek, települések vannak. Átemelni kikötöttünk Doborgazsziget büféjénél, aztán igyekezve eveztünk tovább, már táborhelyet keresve, miközben nagy, szürke felhők vonultak fel. A 14-es kilométertáblánál szálltunk ki, egy hatalmas rétre. Sietve feszítettük ki a sátorponyvát, épp mire elkészültünk, kezdett esni egy zápor. A felfordított hajókon, mint kényelmes légágyon akartunk aludni, de a mezítláb járkáló Balázs szerencsére észrevette, hogy szúrós, tüskés, virágok vannak a fű között, kilyukaszthatják a packrafteket. Gyorsan ki is tépdestük a veszedelmes gizgazt, de azért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, a puszta földön térünk nyugovóra. Így is lett, mindketten jól bírjuk az ilyesmit, fél ötig aludtunk.
Táborbontás után tovább a Zátonyi ágon, ez is olyan, mint egy vízi kalandpark, például kétszer kellett átkelni keresztbe dőlt fatörzsön. Az elsőnél kiszálltunk a fára, áthúztuk a hajókat, és beültünk az alsó oldalon. A másodiknál csak Balázs szállt ki, engem áthúzott rajta. Egyébként is sokat segített nekem, ügyetlen túratársának, ki- és beszállásoknál. Szórakoztató volt sok szlalomozás behajtó ágak között és kanyargós nádsikátorokban. Gyönyörélvezet az egész, ennyire jól forduló, rövid, és ezért nem keresztbe akadó hajóninkban. A nagy kanyar után visszaértünk Doborgazig. Gyors leszerelés, hátizsákokba pakolás után futás a buszmegállóhoz, jól elcsíptük a mosonmagyaróvári járatot, ott átszálltunk egy 5-ösre, kivitt az állomásra, és vonattal jöttünk haza.
Ezentúl továbbra is Twistyt veszem elő, ha egyszerű a logisztika, és számít az evezés hatékonysága – például a nagy Dunán. Nehezebben elérhető, sok átemeléssel járó, kalandos túrákra, naná, hogy Naná jön majd velem, sokszor a varázslatos Szigetközbe is!
Képek: Hany Istók és Pupu