Az Anfibio Packrafting Blog hozzájárulásával közlünk cikkfordításokat, ez a második, eredetije ITT.
Patricio Sanhueza Manríquez hivatásos tengerésztiszt, a vad természet rajongója, 2021 júniusában kezdett packraftingezni, hogy bejárhassa Patagónia (Chile) hegyi tavait.
Mikor rájött, hogy másképp elérhetetlen helyekre is eljuthat packrafttel, kedvet kapott a déli Andok vad vidékéhez. A később „vadonzásnak” ("Lo Indómito") elnevezett túra ötlete, pár évvel korábban a Google Maps térképet böngészve pattant ki a fejéből. Patricio szavaival: "Ez volt életem legszebb túrája". Fotóin látva a gyönyörű tájakat, aligha kételkedhetünk…
Patricio és barátja
Egy ötlet születése
Távoli, kristálytiszta tavak, rengeteg pisztránggal, gyönyörű partok fehér hamuból, gigantikus, függőleges gránitszikla-falak között, évszázados fák őrizete alatt, vágyat keltettek bennem, hogy felfedezzem a chilei Andok e megszelídítetlen vidékét.
Pár éve találtam a Google Earth-ön négy tavat a hatalmas Cordillera de los Andes hegységben, amelynek nehezen elérhető csúcsai határolják el egymástól Chilét és Argentínát. Azóta erősödött egy önfenntartó észak-déli bejárás gondolata, összekapcsolva a négy tavat, olyan túrával, amelyet később „Vadonzásnak” ("Lo Indómito") neveztünk el, a vidék vadsága és gyakorlatilag járhatatlan őserdei miatt. A küldetés "útvonalat nyitni a hegyláncon keresztül, a Huishue tótól – a Los Ríos Region keresztezésével, a Cardenal Samoré határátlépésig – a Los Lagos Regionon át, átevezve és összekötve a következő négy tavat: Laguna Gemelas, Lago Gris and Lago Constancia".
Tervezett útvonal. Kép: Google Earth
Előkészületek: öt hónap a túra előtt
2021 novemberében barátnőmmel mentünk kilencnapos felderítő packraft-túrára, egy eltűnt ösvényen, nagy nehézségekkel elérve a Huishue-tavat, a Gemelast és átvágtunk a Grey-tó keleti részének érintetlen, jéghideg vízén, kikutatva a Los Ríos Region legeldugottabb sarkát. A kiránduláson felmértük a terep bonyolultságát, ami később alapvető volt a küldetés teljesítéséhez szükséges felszerelés, logisztika és technikai színvonal megtervezésében.
Lago Gris, a felszerelés két Anfibio Rebel 2K packraft és két Anfibio Vertex Tour evező. Kép: Tamara Olmos
Lago Gris, 2021-es felderítés. Kép: Patricio Sanhueza
Céljaink eléréséhez lényeges a packraft, a professzionális, kompakt, szívós és könnyű hajó, amelynek súlya csak két kiló, és multidiszciplináris természetjárás sokoldalú eszközének készült.
Packraft átjuttatás a Laguna Gemelas torkolatánál, 2021-es felderítés. Kép: Tamara Olmos
Két hónappal a túra előtt:
Társamnak meghívtam egy jó barátomat. A térképet látva gyorsan beleegyezett, és hozzáfogtunk az előkészületekhez. Először szabadságot kellett kapnunk munkahelyünkről, kitűzve az időpontot, aztán beszerezni néhány hiányzó felszerelést, és megtervezni a logisztikát.
Kezdődik az utazás:
Az utolsó részletek elrendezése után egy pillanat alatt érkezett el a nagy nap... Szombat hajnali 04:30-kor autóztunk izgatottan a rajthely felé. Ugyanezen a napon, az utolsó fénysugaraknál, a vállunkat húzó hátizsákokkal és a lelkünket terhelő küldetésünkkel kezdtünk gyalogolni a Huishue-tótól a Laguna Gemelas felé.
Érkezés a Laguna Gemelashoz, a Torre Huishue látványával. Kép: Patricio Sanhueza
Sokat gázoltunk vízben, hét óra után nagyon éhesen fejeztük be az első napot, és letáboroztunk egy folyókeresztezésnél, ettünk néhány sportszeletet, majd elaludtunk békák és tücskök koncertje mellett. Tudtuk, hogy holnap hosszú menet lesz, rossz időjárási prognózissal.
Korán reggel tovább nyomultunk, keresztezve egy közepes méretű folyót, és átküzdöttük magunkat egy őserdőn, mindez kalandunk rutinjává vált.
Délután, állandó küszködéssel közeledve a Huishue Towerhez, a távolban megpillantottunk egy türkiztükröt, és benne egy óriási gránitfalat, meggyorsítottuk lépteinket, és máris a Laguna Gemelashoz értünk.
A Torre Huishoe közelében, a Norte Laguna Gemelas Playa szektoránál. Kép: Hans Müller
Twin Lagoon északi partszakasz. Kép: Patricio Sanhueza
Végre egy laktató étkezés, kétnapi sportszelet-evés után, harminc deka dús ravioli, bolognai mártással, egyaránt feldobta hangulatunkat és energiánkat. Még nem ért véget a nap, drónunkat végigröptettük a lagúna idilli partjai fölött, miközben kétségünk sem volt, hogy a szép látvány élvezése csak vihar előtti csend.
Összetoltuk a túrabotokat, összeraktuk az evezőket, vízre szálltunk! Tudtuk, hogy fontos a gyorsaság, az ég már kezdett beborulni, és 50 km/órás északi szélre, esőre és havas esőre figyelmeztetett a műholdas rendszer.
Evezés a kettős lagúnán. Kép: Hans Müller
Néhány óra múlva kereszteztünk egy gyönyörű folyót, amely a Laguna Gemelast köti össze a Lago Grisszel. Ezen a tündéri folyón alagutat képez az őserdő, pár percig megvédve minket az esőtől. Megtettünk hatszáz métert a vízen, majd átemeltünk nagyjából ötven métert, keresztbe dőlt nagy fáknál.
Az eső és a szél nem kímélt minket, úgyhogy elő sem tudtuk venni kameráinkat, hogy megörökítsük ezeket a perceket. Bőrig ázva döntöttünk, hogy partra vonjuk hajóinkat egy sötét parton, tábort verünk, evésről és forró italról álmodozva.
Sátorállítás után elég volt egy gyors úszás a tóban, hogy lemossa a fáradtságot, és tiszta ruhába öltözhessünk. A műholdas rendszernek nem voltak jó hírei, 48 órányi rossz idő ígérkezett, amit ki kell bírnunk, noha nem számoltunk vele terveinkben.
Tábor a Lago Gris északi partján. Kép: Hans Müller
Másnap zuhogó esőben bontottunk tábort, és mentünk át a tó keleti részébe.
Csendes pillanat a Lago Grisen. Kép: Patricio Sanhueza
Hajózásunk közben ismét megmutatta az eső, hogy változóban van a természet, és mennyire ellenséges tud lenni, teljes meggyőződéssel kell küzdenünk küldetésünk teljesítéséért. Megint teljesen átázva állítottuk fel harmadik táborunkat, szerettünk volna pisztrángot enni, fel is szereltem horgászbotomat, megpróbálkoztam párszor. Közben Hans drónt röptetve derítette fel, hogy merre menjünk tovább. Pár perc után, a part közelében, egy nagy pisztráng kapta be a horgot. Óvatosan kiakasztottam belőle, és szabadon engedtem a halat, mert túl sok lett volna kettőnknek. Több kísérlet után jót küzdöttem egy közepes méretű pisztránggal, amely a serpenyőben végezte, miközben kijelöltük a hegy megrohamozásának legjobb útvonalát.
Reggel megkönyörült rajtunk az időjárás, gyönyörű napkeltével ajándékozott meg, szél és eső nélkül… Erre vártunk túránk kezdete óta, reggelizés közben kiteregettük száradni a cuccunkat.
Táborozás. Kép: Hans Müller
Ismét mindennel a hátunkon léptünk be az erdőbe. Miután körülbelül fél órát küszködtünk a dzsungellel, úgy döntöttünk, hogy a folyón megyünk fel a hegyhez, az átázás való igazán nekünk, szálljunk vízre!
Ereszkedés közben megcsúsztam egy síkos lejtőn. Mellém szegődött a szerencse, megálltam egy sziklafal fölött. Innen lassabban, óvatosabban haladtunk, egyszer sem hibázhattunk, sokára érne ide egy menőcsapat, mármint ha egyáltalán sikerülne segítséget hívni a sűrű erdőből.
Másnap hajnalban, kinézve a sátorból, havazást láttunk, a hegyek teljesen beburkolóztak a fehér lepelbe és a felhőkbe... Ez nem volt betervezve, ott is maradtunk a táborban, csökkentve a fejadagokat.
Nagyon korán, pirkadatkor, javult az idő, szépen kisütött a Nap, összepakoltuk hátizsákjainkat, és folytattuk a Constancia-tó megközelítését. Sokkal lassabban haladtunk, mint képzeltük, a mindent belepő hó taposása sok energiába került. Másrészt erősen próbára tett a sok terepnehézség és a hóolvadék-folyás a hegyen, eléggé kiütve minket. Végül, sok órai mászás után, találtunk egy nyiladékot az erdőben, szép kilátással a chilei-argentínai határra.
Feljutunk a Cerro Campana hágóba, Chile és Argentína határán. Kép: Hans Müller
Rövid pihenő örömmel pillantottuk meg a Cerro Campana hágót, rohanvást mentünk fel, hogy ne fecséreljük el a jó időjárási ablakot.
Pillantás keletre a Laguna Campanára. Kép: Hans Müller
Észrevettük, hogy az őserdőben kiszakadt Hans hátizsákja, és elveszett belőle a sátorrúd, egy túrabot, egy kulacs víz, evező két darabja, és egy törülköző – mindegyik fontos a túránkhoz.
Egy hónappal túránk előtt gondosan válogattuk össze felszerelésünket, csak a lényegeseket, gondolva biztonságunkra is. Semmiből sem vittünk tartalékot, hiszen egy ilyen önellátó kalandon be kell tartani az ultrakönnyű-elvet – „minél kevesebb annál jobb”. Minél könnyebb a zsákunk, annál jobban mozgunk komplex terepen, elkerülhetünk sérüléseket és nem annyira fáradunk el. Felszerelésünk egy részét nélkülözve mentünk le a nagy Constancia-tó északi partjára.
A Campana hágó lemeneti lejtője. Kép: Patricio Sanhueza
Nem szerettünk volna bivakolni, ezért megpróbáltuk felállítani a sátrat, sikerült is, fákhoz és sziklákhoz kötöttük ki, egy problémával kevesebb... Hamarosan elmosolyodtunk és diadalkiáltásokban törtünk ki, mert befejeztük útvonalunk legnehezebb részét.
Másnap reggel felderítettük a tó nyugati részét, megcsodálva felbukkanó öbleit, és el is határoztuk, hogy táborunkat áttelepítjük a türkizkék víz egy idilli partjának puha hótakarójára, egy ellenállhatatlan, kis paradicsomba.
Evezés a Constancia-tavon. Kép: Patricio Sanhueza
Tábor a Constancia-tó északnyugati részén. Kép: Patricio Sanhueza
Hajózás a Constancia-tavon. Kép: Patricio Sanhueza
Elérkezett az utolsó nap, napsütéssel, a parton elolvadt a hó maradéka, búcsút mondtunk a gyönyörű és félelmetes helyeknek, összepakoltuk felszerelésünket, megraktuk a hajókat, és nekiindultunk az utolsó szakasznak.
Ahogy partra szálltunk a tó déli partján, elkezdődött az utolsó gyaloglás a chilei-argentínai határ "Cardenal Samore" pontjához. Hirtelen beborult az ég, látótávolságunk tíz méterre csökkent, erős szél rakta tele jéggel ruházatunkat, szemöldökünket, szempillánkat. Úgy nézett ki, hogy nem akar szabadon engedni a természet. Elővettem kamerámat, felvenni a jelenetet, de akárhányszor próbáltam, nem működött. Egyre erősebb lett a szél hűtőhatása, ezért megnöveltük a tempót, GPS-szel tájékozódva, hiszen nem téveszthettünk utat, mert kimerülhettünk volna a kedvezőtlen időjárási viszonyok közepette. Néhány óra múlva, a Cerro Mirador lábánál, teljesen elült a szél, és kibukkant legjobb barátunk, a Nap, felbátorítva az utolsó szakaszra.
Pillantás vulkáni hamuval borított dombokról, keletre, az argentínai völgybe. Kép: Patricio Sanhueza
Hirtelen megütötte a fülünket egy másféle, állandó, felénk közeledő dübörgés, egy teherautó jött Argentína felől. Egymásra néztünk, fülig érő vigyorral összeölelkeztünk – megcsináltuk! Utunk végére értünk.
Zárszó
Ez a túra volt életem legszebbje. Próbáltuk kiélvezni minden pillanatát, amit a természet nyújtott, felfedezni a Caulle legrejtettebb sarkait, kielégítve kalandvágyunkat. Örömet szerzett megismerni az Andok távoli, érintetlen tájait, a messzi hegyek mögött rejlő vadont. Kétségtelenül az elszántságunk tette lehetővé küldetésünk teljesítését.
- Írta: Patricio Sanhueza Manríquez, Chile távoli tájainak rajongója.
- Résztvevők: Hans Müller Manríquez - Patricio Sanhueza Manríquez.
- Segítők: Andesgear - Anfibio Packrafting - Opinel Chile.
- Kapcsolat: Instagram: patoeduardo.sm / e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Életrajz: Patricio Sanhueza Manríquez hivatásos tengerésztiszt. A vadon szerelmese. Szűz helyeket derít fel Chilében, packraftes stílusban. 2021 óta hegymászó.
Felszerelés:
- Packraftek: Anfibio Rebel 2K
- Evezők: Anfibio Vertex Tour
Fordította Pupu