Mit tehet világjárvány és emiatt elrendelt lakhelyelhagyási korlátozás idején a szabad természetben sportolni szerető ember? Zárkózzon kriptába, mintha máris meghalt volna? Egy frászt – éljen, sportoljon, a szabályok gondos, de nem önkéntesen eltúlzott betartásával. Ennek jegyében terveztem meg kajaktúrámat: tegnapelőtt elautóztam Esztergomba, a kocsi ott maradt, két nap alatt hazaeveztem Pestre, közben éjszakázással a vízparton, majd ma elbiciklizek az autóért.
Kedvelt vízre szálló helyemmel épp szembe van az Esztergomi Evezősök Hajós Egyesületének sporttelepe, amelynek illetékese, Mármarosi Győző, kedvesen befogadta két napra a kocsimat. Felhőtlen napsütésben és jókedvvel szálltam tükörsima vízre. Elvonultak mellettem a Garam-torok szigetei, a Kovácspataki hegyek (szlovákul Burda) meredek sziklafalai, a Hideglelős-kereszt hasonlóan látványos szirtjei, majd a Helembai-zátonyon (Kopasz-sziget) álltam meg tízóraizni. De nemcsak azért: zenélni is!
Ennek históriája van. Gyerekkorom óta el vagyok könyvelve botfülűnek, nekem kín volt minden egyes énekóra. Soha semmilyen hangszert nem tudtam megszólaltatni, amit, a klasszikus zene rajongójaként, életem nagy hiányosságának éreztem. Mígnem idén januárban vettem egy Triolát, színes billentyűkkel, és olyan kottával, amelynek hangjegyei ezeknek megfelelő színűek. Tanulgattam vele, életemben először tudtam egy dallamot eljátszani. Aztán leírtam az Örömóda egyszerűsített kottáját egy füzetbe, a hangjegyek alá odaírva a színeket, és már azt is tudom: nagy boldogsággal el is játszottam magamnak a kis szigeten, meg még néhányszor a túrámon. Hiszen addig kell új műfajt kezdeni, míg fiatal az ember. De meddig fiatal? Amíg új műfajt kezd!
Lapátolás tovább, sima vízen Visegrádig, de ott kemény ellenszél ébredt fel, hullámzást keltve. Kismarosnál, Vácnál a bal parthoz húzódva védekeztem támadása ellen. Vác alatt kezdtem táborhelyet nézni (42,9 km). Hopp, egy jó sóderes part a Sziget oldalán, ösvény vezet fel a galériaerdőn át, hatalmas rétre. Ez az! Igaz, volt messzebb néhány kocsi, mint kiderült, motoros sárkányrepülőké, röpködtek is párszor, de persze hamarosan hazamentek. Kifeszítettem a függőágyamhoz tartozó ponyvát a kajak fölé – hossza nem elég, és a két végén elkeskenyedő szabása sem jó erre a célra, de ki akartam próbálni, hogy tapasztalatot szerezzek. A kajakból kivettem a szkeget, lehajtva a két vége felé csúsztattam el az üléseket, kényelmes fekhely lett belőle. Majd tovább kísérletezem ezzel a módszerrel.
Sötétedésig még termeltem ivóvizet Duna-vízből, ez is újdonság nálam. Nagyon jól működött a Lifestraw Flex vízszűrő, súlya és pakkmérete szinte nulla, és elég hamar ad érdemleges mennyiséget. A szűrt víz kristálytiszta lett, mellékíz nélkül, mintha forrásból fakadt volna. Ha eljön az ideje, erről is írok részletes tesztet.
Olyan holdvilág lett, egész éjjel, hogy olvasni lehetett volna mellette. Csodálatos este, táborozáshoz! Azért persze kiegészítettem a díszkivilágítást egy tábortűzzel, a víz mellett. Vacsorára zacskós leveseket készítettem mini gázfőzőmön. Meleg volt az este, de nem tartott sokáig ez az állapot – felvettem egy rövid ujjú és három hosszú technikai mezt a kapucnis kabátom alá, de így is dideregni kezdtem az elég vékony hálózsákomban. A neoprén szörfruha és zokni (ezekben evezek, amíg hideg a víz) mentett meg a reszketéstől, vacogástól, attól kezdve aludtam, mint a bunda.
Másnap reggel, szokatlanul későn, hatkor ébredve, kényeztetni akartam magamat egy kicsit, még a hálózsákban maradva főzni egy jó forró levest. De egy csepp víz sem jött a felakasztott Camelbak csövéből: belefagyott! Jégkéreg fedte a ponyvát is. Arra jött egy korai sétáló, másfél méteres távolságból jól elbeszélgettünk, a végén, kézfogás helyett, könyökünket összekoppintva. A táborbontás, összepakolás alatt jól felmelegedtem, ismét szélcsendben és egyre melegebb időben evezhettem tovább. Sőt, Dunakeszi alatt már nudista napfürdőzésre is vállalkoztam, persze az Örömóda újabb elpikulázásával (remélem, nem forgott sírjában a jó öreg Ludwig…).
Forgalmatlan volt a Duna, kizárólag teherhajók járták, hullámukkal megringatva léghajómat. Már csak Budapesten találkoztam egy-két kishajóval. Szokás szerint a Dráva utcánál közöttem ki, összesen 70,7 kilométer után, a kétéltű városnéző busz rámpájánál. Felszaladok a sétányra, és mint mindig, az elsőnek megszólított ember készségesen segített felvinni kajakomat. Összecsomagolás után trolival jöttem haza néhány megállónyit, természetesen kesztyűben és maszkként használt csősapkában. Most délelőtt pedig fekvőbringámmal elmegyek Esztergomba, hazahozni a kocsit, ezzel meglesz a mai sport (50 km).
Nagyon jól sikerült a túra, sok örömöt szerzett, továbbiakat tervezgetek autó és bringa bevonásával a logisztikába, például négy keréken menni Nagymarosra, léghajóval lejönni Pestre, két keréken vissza a kocsiért, de lehetne ilyesmit összehozni például a Kiskunság csatornáin, vagy bárhol másutt is. Komolyan veszem a járványt, és erre biztatok mindenkit, de azért ne csináljunk már élőhalottat magunkból!
Kattints a képre a galéria megnyitásához!