Ismerjétek meg a Zagyvát! Ebben a cikkben bemutatjuk ezt az ősvadon jellegű, mesésen kanyargó folyócskát, majd a végén kedvcsinálónak három vízitúra-élménybeszámolót linkeltünk be – amelyek ezzel az ismertetővel egyszerre jelennek meg –, hogy képet kaphassatok róla.

A folyó az Északi-középhegység részét képező Karancs hegységben ered, Zagyvaróna határában. A Cserhát és a Mátra között hosszan elnyúlóan, széles völgyben folyik, közelítően déli irányban. Megkerüli a Mátrát, érinti Pásztót, Lőrincit és Hatvant. A Jászságot elérve folyási sebessége lassul, és délkeleti irányba fordul. Áthalad Jászberényen, és Szolnoknál torkollik a Tiszába mintegy 179 kilométer után.

zagyva ujszasztol a torkolatig 05

A Zagyva egy nagy „leget” tudhat magáénak. Ez leghosszabb Magyarország határain belül eredő és torkolló folyó, egyúttal Magyarország tizenharmadik legnagyobbja.

Partjai mentén több tájvédelmi körzet és természetvédelmi terület van. Medrében közel tucatnyi halfaj él: csuka, ponty, domolykó, jászkeszeg, dévérkeszeg, harcsa, törpeharcsa, busa, balin, fogassüllő és compó.

Mellékvize a Tarján-patak, a Kis-Zagyva, a Szuha-patak, a Bér-patak, a Galga és a Kövecses-patak. A Mátra irányából a Tarna, a Gyöngyös-patak torkollik a folyóba, valamint a Gödöllői-dombság területéről a Tápió. Szabályozásakor Besenyszögnél, egy patkó-kanyar lefűzésével keletkezett az öt kilométeres Holt-Zagyva.

Vízre szállás szempontjából jó kiindulópont Újszásznál a 32-es út hídja. Innen a torkolat 25 kilométer. Fentebbről indulva Szászberek is jó vízre szálló hely, sokan ajánlják. Bokody József Magyarország vízitúra útvonalai (1985) című könyvében kiindulópontnak magas víznél Jobbágyit, közepes vízállásnál Hatvant ajánlja. Most, pár évtized múltán ezeket a helyeket kizártnak tartom az alacsony vízállás és a növényektől dúsan zöldellő meder miatt. Talán Jászberénytől... Ezt hamarosan teszteljük is.

Ma ezzel a cikkel párhuzamosan három élménybeszámolót közlünk a Zagyváról, hogy minél többen kedvet kapjatok ehhez a folyócskához.

Comments powered by CComment