Közép-Horvátország legnagyobb természeti parkja Zágrábtól 90 kilométerre, keletre, a Száva-folyó völgyében Lónyamező, amely 506 négyzetkilométernyi területével Európa egyik legnagyobb fennmaradt mocsárvidékeként, védett speciális rezervátum. A park a kiterjedt zsombékos területek adta csönd és háborítatlan nyugalom élményét nyújtja. A tavirózsákkal borított békés vizek mellett ősi mocsári tölgyesek vannak. Lónyamező legnagyobb értékét a madarak képviselik, melyekből mintegy 250 fajta él errefelé. Van sok kistestű madár, több különféle kacsa, de a park legismertebb lakói mégiscsak a gólyák, mert előszeretettel raknak fészket a kocsányos tölgyből épült faszerkezetű, festői parasztházak tetején. Éppen ezért nyilvánították e falvak egyikeként Čigoćot, 1994-ben, Európa első gólyafalujává.

golyafalu

Gólya falu

europai vedettsegu golyafalu

európai védettségű gólya falu

Egy osztrák turisztikai filmben láttuk először a gólyafaluról szóló tudósítást. Tudtuk, hogy el kell oda utaznunk, hiszen csak körülbelül 400 kilométer Budapestről, és egy csodálatos háborítatlan környezet, aktív falusi emberekkel, és zágrábi nyaralótulajdonosokkal, akik szépen felújítják ezeket a gyönyörű házakat.

gyonyoru falvak

Gyönyörű falvak

kerekpar terkep

Kerékpáros térkép

vadponty kukoricas bundaban puliszkaval

Nyami: vad ponty kukoricás bundában

2019-ben és 2020-ban volt szerencsénk több napot ott eltöltenünk. Kirándultunk, kerékpároztunk, kajakoztunk, élveztük a helyi gasztronómia finomságait. Idén újra visszatérünk, mert csábít a gyönyörű táj, a sok barátságos ember, a finom étel, és a természetes környezet. Már van személyes ismeretségünk is.

a legutobbi szallasunk 200 eve kocsanyostolgy haziko

Legutóbbi szállásunk egy 200 éves házikó

alkonyi hangulat a hazikoban

Alkonyi hangulat

A turizmus egyelőre nem fókuszál rá. Az embertömeg, a turistainvázió a tengerpartra koncentrálódik, így még egy darabig a vidéki élet, a háborítatlan természeti környezet lesz a mérvadó.

videki hangulat

Vidéki hangulat

Alig ismerjük a Lónyamező és Kulpamező között elterülő tájat, pedig sokáig volt a muszlim és keresztény világ ütközőzónája. A harcos korokat idézik a hegytetőkön és folyóvizek partjain őrködő várak. Amit a török nem rombolt le, azzal végzett a délszláv háború, amelyből csak lassan tápászkodik fel a Kulpa, a Száva és az Una folyó vidéke. Pedig van miért ébredezni, hisz vaskos történelmi és turisztikai vonzereje van Lónyamező kivételes vízi élővilágának, illetve a Zrínyi- és a Péter-hegyeknek.

mistral kajakkal

Mistral kajakkal

sziszeki var

Sziszeki vár

kulpa talalkozasa a szavaval

A kulpa találkozása a Szávával

Napjainkban a híradások gyakran említik a vidéket, különösen Petrinja nevét, a földrengések miatt. Nem messze van Lónyamezőtől. A környéket idős emberek lakják, Horvátország szegényebb vidéke ez. Hazánk fiai és sok külföldi is segítő szándékkal kereste fel a vidéket, ahol élelmiszer-, gyógyszer-, ruha-, pénz-segítségen felül építőanyaggal, lakókonténerekkel igyekezett enyhíteni a katasztrófa sújtotta vidék embereinek életét.

az oreg hid a kulpa folyon sziszek varosaban

Öreg híd a Kulpán

Bővebb leírás helyett beszéljenek a képek…

 

Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Ha még nem olvastátok, ajánlom figyelmetekbe szerzőnk, Berkes Sándor temzei túraleírását és első tapasztalatait Mistral kajakjával (a szerkesztő megjegyzése).

Free Joomla Lightbox Gallery

Comments powered by CComment